A Vörösmarty téren már elkezdődött a karácsony
Merthogy ma, a szokottnál korábban megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.
A Városháza parkban november 21-től, a Szent István-bazilikánál pedig november 27-től várják adventi programokkal a látogatókat egészen január elejéig - mondta el Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője a Vörösmarty téri vásár nyitónapján tartott sajtótájékoztatón.

Az ügyvezető szerint
a korai nyitást az utazási és turisztikai kedv generálása és a magas színvonalú kézműves termékek gazdag kínálata indokolja.
És az sem mellékes persze, teszem hozzá én, hogy így két héttel több ideig lehet bérleti díjat szedni. És hát a vásárlókra is már november közepén nyomást lehet helyezni, hogy vegyék már meg az ajándékokat.




Rovataink a Facebookon