Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rég láthattunk ilyen mértékű káoszt az RTL Klub gasztro-reality-jében.

    A piros csapatra csúnyán rájárt a rúd a Konyhafőnök VIP hétfő esti adásában, tortájuk ugyanis teljesen szétfolyt, mely akkora káoszt szült, hogy Muri Enikő a konyha végében fogott neki a sírásnak. Minderre persze Görög Zita is felfigyelt, aki minden erejével próbálta segíteni az ellenfél csapatban lévő énekesnőt, aki persze ezt nem akarta elfogadni, hiszen tisztában volt vele, hogy az nem az ő munkájuk. 

    Enikő csapattársai azonban ezt már másképp gondolták, és végül az ellenfél csapat tortáját tálalták ki. Az adás részletét itt nézheti vissza:

  • Már nem kell sokat várnia a Mátrix-fanoknak, hiszen december 23-án érkezik a Mátrix folytatása, ami a Feltámadások címet kapta.

    Addig is egy új előzetessel jelentkeznek a film készítői, ami kicsit olyan, mintha az előző filmeket néznénk újra és újra, néhány új jelenettel kiegészítve. Ezért aztán olyan sok részlet nem is derül ki belőle, de arra mindenképp jó, hogy egyre kíváncsibbá tegyék a nézőket a folytatást illetően.

  • Egy ijesztően valósághű vonásokkal rendelkező robot videója terjedt el a neten néhány napja.

    robot.png
    Fotó: @terrill / Twitter

    Az Ameca névre keresztelt robotot a brit Engineered Arts tervezte és fejlesztette ki, a cég rendszeresen posztol robotikus tartalmakat a közösségi médiafelületeiken,

    az emberek nem túl nagy örömére.

    Egy Twitterre feltöltött videóban először csukott szemmel láthatjuk az élethű emberi vonásokkal megalkotott Amecát, majd hirtelen felébred és körbe pásztázza a szobát. Ezután a kezeit tanulmányozza, majd a felvétel végén egyenesen a kamerába néz és meglehetősen ijesztő módon mosolyog.

    Az embereknek kétes érzéseik vannak, hiszen többen már most attól félnek, hogy Ameca és társai egyszer csak öntudatra ébrednek, és az emberiség ellen fordulnak.

    (Forrás: Indy100)

  • Spoiler: Leginkább sehogy.

    A legutóbbi The Graham Norton Show vendégei a Vajákban szereplő Henry Cavill, valamint a Marvel-féle Pókember-filmek sztárjai, Tom Holland és Zendaya voltak. A műsorban persze szó esett a hamarosan mozikba kerülő Nincs hazaútról, na meg persze arról is, hogy hogyan zajlott a film forgatása.

    Mint kiderült, Tomnak meglehetősen nehéz dolga van a jelmezében, hiszen még csak egy cipzár sincs rajta, a fejrész kivételével az egész egy részből áll, a forgatások alatt azonban még a fejrészt sem javallott levenni, hiszen sok idő, mire azt pontosan visszahelyezik – éppen ezért a színész egy egészen mesteri módot talált ki arra, hogyan is jusson élelemhez. 

    Szóval a szemek kivehetőek, így keletkezik egy lyuk a jelmezben, ami tökéletes arra, hogy bevezessünk egy kis csövet, melyből inni tudok anélkül, hogy le kellene vennem a jelmezt

    – magyarázta Holland, szerelme, Zendaya szerint azonban nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy ha forgatás közben összehányná magát, az bizony nem tudna hová távozni.