A tököm tele van már a respekttel és tisztelettel
Gigantikus, 9 perces klip került fel a netre szilveszterkor, amiben a magyar rapszakma nagy öregjei figyelmeztetnek mindenkit (aki nem nagy és/vagy öreg a rapszakmában), hogy ők már nagy öregek, szóval hol van a respekt és a tisztelet?
Az NKS-től a Hősökön át az Animal Cannibalsig egy rakás jól ismert előadó és rapper feltűnik a videóban, aminek apropója is van.
„Ol' Starz ( Old Stars ) mint alkalmi kollektíva Stephco ötlete és szervezése által verbuválódott, és tagjai azok az előadók, Mc-k, művészek, akik 2005 előtt is már aktívak voltak és anno az általa vezetett Big Wheel Club színpadán felléptek, vagy később a Kinxtown-ban, avagy irántuk érzett tiszteletből kerültek a projektbe. Az elkészült szám a 2016-ban megszervezésre kerülő Bumrush Hiphop Fesztivál előfutára...”
Szóval mielőtt még bárki nyafogni kezdene, hogy XY, a 2000-es évek előtt is már aktív veterán miért nincs benne a videóban, annak itt a válasz.
DE.
2016 van, és a magyar hiphop még mindig ott tart, hogy a fontos szereplői két kézzel kapaszkodnak a saját múltjukba és azzal lazáznak, hogy bezzeg amikor ők kezdték, még Winamp sem volt, hanem szalagra lökték a szöveget valami alapra. Magyarul:
Én idősebb vagyok, mint te, nye-nye-nye!
Magyarország egyik nagyon súlyos problémája a szigorúan kor alapján elvárt tisztelet a különböző generációk között. Tiszteld az idősebbet, mert idősebb. Tiszteld a veterán rappert, mert már akkor is nyomta a szöveget, amikor te még otthon nézted a Cartoon Networköt. Na meg tiszteld az öreg MC-ket, hiszen lerakták azokat az alapokat, amiknek köszönhetően most annyi magyar hiphopelőadó fürdik a sikerben.
Az internet előtti időszakban valóban rendkívül fontos volt az úttörő előadók szerepe, hiszen a rendszerváltás után a hiphop is pont annyira gyerekcipőben járt itthon, mint mondjuk az elektronikus zene. Ezért tényleg fontos tudni, hogy kik kezdték el a dolgokat itthon, kik emeltek fel tehetségeket, és kiknek sikerült meghonosítani ezt a műfajt idehaza. És ez a kulcsszó, meghonosítani. Ugyanis ebben a klipben az emberek többsége úgy követel magának tiszteletet, mintha ő szarta volna ki magából Kurtis Blow-t. A tiszteletet és respektet kiérdemelni szokták, csak azok a béna arcok követelnek ilyet, akiknek a nagy veterán státusz mellett nem igazán jött össze a nagy áttörés a karrierjében. Ezért sem értem, hogy a klipben látható, azért Magyarországon viszonylag ismertnek számító arcok mi a jó büdös francért vagánykodnak azzal, hogy ők a bakelit, ti meg az mp3.
Értem én, hogy baromi nyomasztó lehet pár tízezres nézettség mellett figyelni, hogy az olyan botrányosan rossz, minden eredetiséget nélkülöző arcok, mint Mr. Missh vagy Mr. Busta holdudvara képes milliós view-kat generálni. Ezek az emberek most a népszerűek a neten és pont – lehet, élőben a kutyát nem érdeklik, de a számok alapján az emberek szeretik a hulladékot, ezen nincs mit meglepődni.
Az viszont a régi magyar rapzene szégyene, hogy zeneileg Mr. Missh inkább közel áll az aktuális hiphoptrendekhez, mint mondjuk az Egyenlők, akik 2014-ben egy egész albumot szenteltek annak, hogy
ma minden szar, bezzeg régen jobb volt.
Naná, hogy jobb volt, hiszen régen még nem volt ekkora szórás, nem volt ennyi self made MC, és ha valaki Magyarországon a '90-es években magyar rapet akart hallgatni, akkor annak kőkeményen utána kellett járni, és nem csak beírni valamit a Google-be. Ez még nem jelenti azt, hogy abban a generációban csak csiszolatlan gyémántok vannak, szimplán arról van szó, hogy a koruknál fogva ezek a srácok hamarabb csöppentek bele az undergroundba. Hogy a fenébe lehet elvárni egy most 17 éves gyerektől, hogy tiszteljen bárkit, ha már 9 éves korában volt Youtube, és kamaszként nem volt rákényszerülve ugyanazokra az agyonmásolt kazettákra, hanem készen kapta az ölébe a világ összes zenéjét?
Ez az állandó tiszteletfétis csak szakadékot hoz létre a generációk között, amit legjobban nem a veteránok és nem az olcsó nyálrapperek szívnak meg, hanem én vagy az olvasó vagy a mezei zenehallgató vagy a progresszív rapfanatikus. Miközben itthon még a grime is alig-alig tud megragadni, és még mindig a boom bap alapok jelentik az odaverés non plus ultráját, addig nem tiszteletet kéne követelni, nosztalgiázni és visszasírni a '90-es éveket, hanem megmutatni, hogy nem véletlenül gondoljuk azt magunkról, hogy mi vagyunk a magyar rap alfái és omegái. Ilyen alapon én is követelem magamnak a respektet, mert már ötévesen tudtam írni és elszámolni tízig angolul.