Zelma, Rajmund
-6 °C
1 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hadházy Ákos úgy fél a rá és Simicska Lajos jobbikos oligarchára vonatkozó kérdésektől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ha erről érdeklődnek az LMP társelnökénél, a politikus robothangra vált, az arca lárvaszerű lesz, és hosszú percekig ugyanazt az egy mondatot ismételgeti.

    nevettet az origo. (Hadházy amúgy a köztévé, az Echo TV és a TV2 kérdéseire mindig azt válaszolta, hogy azért akarják hazugságokkal lejáratni, mert fáj nekik, hogy Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak a lopásait feltárja. Kíváncsi volt, hogy használják a mondatát. Azt mondta, több tévé is kihagyta, amit mondott, és csak narrációban hangzott el annyi, hogy Hadházy nem válaszol a kérdésekre.

    További baromságok itt vannak >>>

  • Az eredetileg lakó-, iroda- és üzletháznak tervezett épület történetéről tavaly tavasszal az Urbanistán írtunk bővebben, akkor persze már lehetett tudni, hogy luxusszállodaként nyitják meg.

    Ma mutatták be a sajtónak a mintaszobát. A belsőépítészetért felelős Kroki Stúdió láthatóan szeretett volna egy patinás, de mégis korszerű belsőt tervezni. A múltidézés persze nem lehetett egyszerű, hiszen ezek között a falak között egykor egészen más funkciójú terek voltak. 

    A megoldás az lett, hogy Schmahl Henrik házának keleties, mór stílusjegyeihez nyúltak vissza. Mondjuk nem vitték túlzásba, a téma csak a falon és a mennyezeten jelenik meg finoman, többi elemében egy igen elegáns, de teljesen szokványos szállodai szobát alakítottak ki.

    A díszítés nagyját majd úgyis maga az épület adja.

  • A Filmvilág című filmes szaklap Facebook-csoportjában mutatta meg az egyik tag, mivel hirdetik az egész világon majdnem teljesen egységes plakáton Enyedi Ildikó Oscar-jelölt filmjét, a Testről és lélekrőlt:

    A magyar Amélie!

    De aki látta az Amélie csodálatos életét és Enyedi filmjét is, az pontosan tudja, hogy ez totális félreértés, vagy legnagyobb jóindulattal is felszínes hülyeség. Mindegy, hátha ettől több finn fog megnézni egy nagyon jó filmet.

  • Legalábbis az Országos Meteorológiai Szolgálat ezt posztolta: