Befagyott a Balaton, de még nem elég vastag a korizáshoz, jégsétához
Összefüggő jég alakult ki a Balatonon csütörtök reggelre, de a legtöbb helyen csak 2-4 centiméter vastagon, ráadásul hó takarja, így egyelőre életveszélyes rámenni - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti kapitányság vezetője az MTI-nek.

A rendőrkapitány azt is hozzátette, hogy még "gyertyás" a Balatonon kialakult jégréteg, majd csak akkor lehet biztonságosan rámenni, ha már acélosan, egyenletesen fagy be a víz, és 12-15 centiméter vastag jégtakaró alakul ki. A meteorológiai előrejelzések szerint egyelőre kérdéses, hogy a következő hetekben lesz-e erre esély.
Mitől gyertyás a Balaton jege?
Az időkép.hu szerint a következőről van szó:
„Nagyon érdekes jelenség, amikor a látszólag szép összefüggő jég, olvadáskor egyszer csak darabjaira, méghozzá gyertya-szerű darabjaira esik. Ennek oka a fagyás menete. Ugyanis amikor a sós, és nem sós rétegek kialakulnak, akkor mint tudjuk, a sósabbak később fagynak meg. Amikor pedig a jég elkezd hűlni, a sótalan réteg jobban összehúzódna, de mivel az alatta lévő köti, így nem tud, és kis poligonális darabokra szakad, aztán ugyanígy folytatódik ez a többinél is, mígnem ezek a mikroszkopikus repedések áthatják az egész jeget. Ez minél többször megy végbe, azaz minél többször, és erősebben ingadozik a jég hőmérséklete, annál jobban alakul ki ez a szerkezet. Szabad szemmel nem látható a jégben, de amint olvadni kezd, ezekben a vonalakban olvad fel először, és szépen, gyertya-szerű képződményekre hullik. Ez a jég gyertyásodása, mely megmutatja, hogy milyen volt a jég téli előélete."
A vízirendészek ellenőrzik a szabad vizek jegén tartózkodás szabályainak betartását. A szabályszegőket először csak figyelmeztetik, de ha ez nem vezet eredményre, akkor helyszíni bírsággal vagy szabálysértési feljelentéssel büntetnek.
Horváth Ákos meteorológus, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a következő napokban enyhülés várható, majd újabb lehűlés jön. A jég vékony, egyenetlen, rianásokkal teli, a vastag hótakaró alatt nehezen vastagszik, ezért életveszélyes. Ahol korcsolyapályákat akarnak kialakítani a jövőben, ott érdemes előre letakarítani a havat és búvárszivattyúval locsolni a területet - tette hozzá.



Rovataink a Facebookon