Valér
4 °C
8 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gary Oldman a Darkest Hour című filmben

    Gary Oldman legújabb filmjében, amit a Legsötétebb óra címmel mutatnak majd be a hazai mozik, Winston Churchill bőrébe bújt. Ahogy az előzetesben is látható, a színész teljesen átváltozott a szerep kedvéért. A Hollywood Reporter most a forgatásról közölt nagyobb cikkben megosztott néhány érdekességet, például azt, hogy Churchill állandó szivarozása teljesen kikészítette a színészt. 

    Churchill kedvenc szivarjából Oldman a forgatáson legalább 400-at füstölt el, a film költségvetéséből tehát 200 ezer dollárt (53 millió forint) csak erre az egy dologra költöttek el. Azt is elmondta, hogy nikotinmérgezést is kapott a forgatás ideje alatt.

    A szenvedésnek viszont meg lehet az eredménye, Oldman a férfi főszereplői Oscar-díj legnagyobb esélyese, csak Timothy Chalamet szoríthatja meg, aki a Call Me By Your Name-ben tűnt fel.

  • Észak-Korea diktátora 2008 és 2010 között rendszeresen látogatta az Internazionale meccseit, amikor José Mourinho volt az edző, és a klub BL-t is nyert. Jó egy évtizeddel korábban Svájcban élt, ott szerette meg a sportágat.

    200 ezer szurkoló is ott lehet a meccsen, ha az Inter Phenjanba látogat. Paulo Dybala különösen népszerű a városban.

    2016 májusa óta a norvég Jörn Ansersen Észak-Korea kapitánya,  vagyis nem teljesen zárkóztak be.

  • A Trump döntése nyomán újra (vagy inkább: még jobban) fellángolt palesztin-izraeli indulatok váratlan helyzetekbe tudják sodorni a térségben dolgozó fotósokat. Ilyesmi történt a Reuters fotóriporterével is, aki két évtizede dolgozik Jeruzsálemben, és akire az elmúlt napok ramallahi utcai összecsapása közben fogott fegyvert, közvetlen közelről, egy izraeli beépített ügynök. 

    Mohammed Torokman így mesélte el a történetet:

    "Néhány száz ember volt aznap az utcán. Gumikat égettek, köveket dobáltak az izraeli katonák felé, minden úgy történt, ahogy már sokszor korábban, de aztán váratlan katonai akció indult. Beépített ügynökök álltak az első sorban tüntetők mögött, akik épp úgy néztek ki, mint mindenki a tömegben: kendő vagy palesztin zászló volt a fejükön, maszk az arcukon. Kb. nyolcan lehettek. Hirtelen fegyvert rántottak, majd a levegőbe kezdtek lövöldözni, miközben hanggránátokat dobtak a tömegbe. A detonáció után azonnal pánik tört ki, a megzavarodott tüntetők közül többet a földre rántottak és lefogtak. 

    Tovább fotóztam akkor is, amikor az akció közben elkezdték elvezetni a leszerelt tüntetőket, az egyik ügynök pedig egy pillanatra rám fogta a fegyverét, miközben egy palesztin tüntetőt rángatott ki a tömegből. Azt ordította nekem, hogy tűnjek el onnan, én pedig sietve így is tettem."  

  • Mozikban a Star Wars legújabb része, Az utolsó Jedik, a film stábja pedig folyamatosan adja az interjúkat. Nem marad ki BB-8, Az ébredő Erőben bemutatkozott droid sem, aki Laura Dernnel volt az ABC reggeli műsorának, a Good Morining Americának a vendége. 

    BB-8 pedig a nagy felhajtástól kicsit lámpalázas lett és kollégájának kellett egy kis lelket öntenie belé. Laura Dern viszont nagyszerű biztató szöveget mondott neki.

    Itt lehet megnézni:

    a