Ma sem maradunk csoda nélkül: a csoki, ami Magyarországon nagyobb, mint külföldön
Az a helyzet, hogy nálunk nem csak a távolságok változnak, hanem a súlyok is
– írta egy olvasónk, még annak kapcsán, hogy megírtam, hogyan nő nődögélve ez a drága kis Magyarország a vasúton. És beküldte hozzá ezt a kis fotót.
Nem kell túl éles szemű megfigyelőnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön némi ellentmondás a gyárilag rányomtatott tömeg (250 gramm) és a magyar feliratra került tömeg (300 gramm) között. Azt nem tudjuk, hogy abban az „Erzsébet körúti vegyesboltban”, ahol olvasónk a csokit vette valamikor „karácsony előtt”, negyedkilósként vagy harmincdekásként árusították, de mindegy is, a 20 százalékos különbség mindenesetre figyelemreméltó.
A Semjén Zsolt-i értelemben vett nemzetpolitikai szempontból fontosabb és előremutatóbb, hogy merjünk gyengédek helyett elszántak lenni. És haladéktalanul keressük meg – vagyis keressék meg az erre illetékesek, mondjuk a Pasa utcában már számos ügyes gyarapodásban rutint szerzett Rogán Antal – a gyártót-forgalmazót-átcímkézőt, és ha elég menő a módszerük, akkor valahogy az egész nagy (kicsi) Magyarországra rá kell ragasztani egy ilyen címkét.
Nem mondom, hogy ez a magyar néplélek mélyén évszázados súlyként megülő teljes Trianon-problémát úgy oldja meg egy csapásra, ahogy egyszeri kommentelő elképzeli a Saul fia sikerén fellelkesülten zsidózgatva, de 18-19 ezer négyzetkilométert mégis csak visszahozhatna, ami nagyjából annyi, mint a délvidéki területek vagy mint a Partium Arad megye nélkül.