Etelka, Aletta
3 °C
4 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • És, nem vagyok benne biztos, hogy vicceltek a moszkvai Ultramodern Művészetek Múzeumában (UMAM), amikor ezt a tárlatot összeálmodták. 

    Putyin, mint batmen, szupermen és amerika kapitány, télapó, pilóta, dzsúdóbajnok és komoly államférfi. Putyin kutyát, lovat, macskát és párducot simogat. Putyin Putyint tartó Putyint tart a kezében. 

    Nézzék meg a következő képre kattintva, és döntsék el!

  • A francia hírügynökség hét képei válogatásában találtam ezt a képet egy égő gumik között futó palesztin tüntetőről, és megakadt rajta a szemem egy pillanatra. 

    A Trump döntése nyomán alakuló eseményekről az Index-aktákban olvashat bővebben.

  • Persze utána a cikkből kiderül, hogy ezzel Király Viktor viccelődött, azt mondta ugyanis, hogy az ikrek szoktak úgy hülyéskedni, hogy ahány perc, annyi év van köztük, de elsőre így is egészen hajmeresztő baromságnak tűnik.

    Az is lehet persze, hogy a Király Viktor képe mellett lévő kávésbögre arra utal, hogy azt nem kell majd meginni, ettől a címtől amúgy is egyből felébred majd az ember.

  • Selfissimo (ios / Android) a Google egyik új, kísérleti fotós alkalmazásának a neve, amit egy hármas csomagban adtak ki a héten (két másik appal, de azok nem túl izgik).

    Mesterséges intelligencia van benne, és hasznos lehet azoknak, akik nem akarnak gombnyomkodással foglalkozni szelfizés közben. Én csak azért próbáltam ki, mert kíváncsi voltam rá, hogy tényleg mindig felismeri-e, amikor grimaszolok. Nem tudtam átverni, nem ez a baj vele.

    Őszintén?  Nagyon bizarrnak éreztem, hogy nem én fotózok, hanem a fényképezőgép figyel engem. Hogy minden arcrezdülésemet látja és érti a gép.

    A végeredményt pedig el lehet menteni egyesével, vagy ilyen montázsokban is:

    élk