Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sok minden történt azóta az életében.

    PAP 1328
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Kulcsár Edina közösségi oldalán emlékezett meg arról, hogy pontosan egy évtized telt el azóta, hogy megnyerte a Miss World Hungary szépségversenyét, melynek köszönhetően egycsapásra megváltozott az élete. Az influenszer édesanya fejére 2014 júliusában került a győztesnek járó korona, amely sorsfordító pillanatról Instagramján a következőket írta:

    10 évvel ezelőtt, ezen a reggelen úgy keltem ki az ágyból, hogy nem akartam elhinni, hogy előző este tényleg engem választottak szépségkirálynőnek. Nemcsak a szakmai zsűri szavazott nekem bizalmat, de a közönség is engem talált a legalkalmasabbnak a címre. Sosem fogom elfelejteni, amit akkor éreztem. A pillanatot, ami megváltoztatta az egész életemet

    fogalmazott bejegyzésében az egykori szépségkirálynő, majd így folytatta:

    Írhatnám, hogy milyen gyorsan elment ez a 10 év, ami bizonyos tekintetben igaz is, viszont az idő távlatában mégis azt gondolom, hogy rengeteg fantasztikus dolog történt velem ebben a 10 évben. Nagyon is tartalmas volt. Olyan sok tapasztalatot és élményt sikerült gyűjtenem, amikért csak hálás lehetek, és mindeközben anyuka lettem, ami a leginkább megkoronázta az egész életemet!

    – emlékezett vissza Kulcsár, aki néhány hónappal később a Londonban rendezett Miss World világversenyen második helyezett lett.

  • Az egykori szépségkirálynő rögtön tudta, Dietz Gusztáv lesz gyermekei édesapja.

    Képernyőfotó 2024-07-21 - 16.24.03.png
    Fotó: TV2

    Családjáról és az anyaságról mesélt őszintén a Story magazinnak Laky Zsuzsi. A modellnek két lánya született Dietz Gusztávtól, s mint felidézte, első találkozásukkor rögtön érezte, hogy az egykori sportoló nemcsak férje, de gyermekei édesapja is lesz egy napon.

    „Amikor megismertem Gusztit, tudtam, hogy ő az az ember, akivel jó lenne gyereket vállalni, de hogy ez mit jelent pontosan, nem tudtuk. Hiába olvastam szakirodalmat, mégsem készültem fel arra, hogy teljesen felborul az életünk. Nagy elvekkel indultam neki a szülőségnek, például biztos voltam benne, hogy az én gyerekem külön szobában fog aludni, aztán persze nem így lett” – kezdte a Farm VIP korábbi játékosa, aki számára a legfontosabb, hogy minőségi időt töltsön lányaival, így az sem zavarja, ha esetleg rumlit csinálnak a konyhában sertepertélő gyerekek.

    „(Luca) nagyon jó gyerek, empatikus, szeretetre méltó, jól tud alkalmazkodni, egy rossz szavam nem lehet, mégsem mindig könnyű. Igazi kamasz, aki néha visszahúzódik, és harapófogóval is alig tudom kiszedni belőle, mi történt, mondjuk, az iskolában. Folyton ábrándozik. A kisebbik, Lujzi most volt tízéves, ő tüzesebb, lobbanékonyabb, de még abban az életkorban van, amikor hallgat rám, mindent elmesél, és a testvérével sem veszekednek állandóan. De ez nem tart örökké.”

    Laky azt az elvet vallja, nem tudja mindentől megóvni gyermekeit, de nem is kell, hogy ez így legyen. Szerinte elkerülhetetlen, hogy butaságot csináljanak majd lányai, az a fontos, hogy ezekből mindig tanuljanak.

    „Azt szeretném, ha életrevaló felnőttek lennének, akik vállalják a tetteikért a felelősséget. Gusztival mindent megbeszélek, és ha ő azt mondja valamire a lányoknak, hogy nem, ahhoz én is tartom magam.

    Helyzettől függ, hogy melyikünk az engedékenyebb, összességében talán én vagyok a szigorúbb.

    Néha felemelem a hangomat, de aztán ugyanolyan gyorsan le is csillapodok. A gyerekekért élünk, róluk szól minden. A legfontosabb, hogy érzelmi biztonságban legyenek, és tudják, ránk mindig számíthatnak.”

  • Ismét párbajjal zárult a ValóVilág 12. vasárnapi adása, ahol VV Ádi (immáron harmadik alkalommal), valamint a stúdióba másodjára visszatérő VV Dorka mérte össze népszerűségét.

    Az elmúlt hetektől eltérően ezúttal meglehetősen szoros végeredmény alakult ki, Dorka keményebb ellenfélnek bizonyult a szintén Ádi ellen távozó Dudunál és Valennél (akik ironikus módon korábban a lány partnerei voltak a villában), de még így sem tudott labdába rúgni: a százalékok 40,21 százalékát szerezte meg csak, így végül számára ért véget a játék.

    Az eredményhirdetést kézenfogva várták, majd a fantomképek felfedése után mosolyogva ölelkeztek, az egy ideje már hazavágyódó Dorkát nem igazán viselte meg kiesése.

    A ValóVilág 12 ezzel véghajrába fordult. Hétfőn a széria utolsó hete kezdődik, már csak 5 versenyző küzd a főnyereményért: Ádi, Giada, Kikidi, Geri valamint Reni, akiről vasárnap délután kiderült, gyermeket vár.

  • Ezúttal is lánnyal bővült a családja, akiről fotót is mutatott.

    Háromszoros édesapa lett Neymar Jr., méghozzá kevesebb, mint egy év leforgása alatt! A labdarúgó Instagram oldalán, pár kedves kép társaságában közölte követőivel a gólyahírt, miszerint július 3.-án megszületett barátnőjével, Amanda Kimberlly modellel közös gyermeke, egy kislány, aki a Helena nevet kapta. 

    A 32 éves brazil játékosnak van már egy idősebb fia Carolina Dantastól, a most 12 éves Davi Lucca, akiket a bejegyzés fotóin is láthatunk, valamint egy másik kislánya, Mavie, aki még egy éves sem múlt – Neymar előző kedvese, Bruna Biancardi tavaly októberben adott életet neki, kapcsolatuk pedig alig pár héttel azután hivatalosan is véget ért. Ekkor már Kimberlly várandós lehetett a legkisebb trónörökössel.