Frigyes
15 °C
27 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Marginal Revolution elevenítette fel, ahogy a The Verge 2012-ben lelkendezve írt arról, hogy micsoda fantasztikus újítást talált ki Barack Obama (kampánystábja) a 2012-es választásokra azzal, hogy az addig nagyjából csak neveket és telefonszámokat tartalmazó párolói listákat életkorral, szavazói múlttal, etnikai hovatartozással és lakókerülettel bővítették ki mindenféle adatbázisokat összedolgozva.

    Aztán amikor Donald Trump a Cambridge Analytica segítségével 2016-ban megismételte ezt, persze nyilván sokkal nagyobb volumenben, akkor meg már botrány lett az adatokkal való (egyébként tényleg súlyos) visszaélések miatt.

  • Mindig reménykedem benne, hogy a Magyar Nemzet beáll egy polgáribb, fogyaszthatóbb vonalra a kormánypárti médiabirodalmon belül, hiszen migránsozni, rágalmazni van száz másik lap, ezt az egyet igazán meg lehetne tartani a józan ész keretei között. De nem. 

    "Már megint a keresztekkel van a baj" címen közölt az újság egy írást, ahol a BBC-re hivatkozva azt írják, hogy a német rendőrség eltávolított 200 fekete keresztet, amelyeket a külföldiek által megölt németek emlékére állítottak. A Nemzet szemérmesen még annyit jegyez meg az esetről, hogy a kereszteket egy, "a rendőrség által szélsőjobboldalinak tartott" szervezet állította. A szerző aztán felidézi az olasz keresztek letakarásának esetét, és levonja a tanulságot:

    Temető vagy templom, hivatal vagy közút, valahogy mindig útban vannak ezek a keresztek a haladó Nyugaton.

    Két dolog azonban vagy elkerülte a szerző figyelmét, vagy tudatosan hallgatta el őket a hatás kedvéért:

    • a kereszteken többek között olyan feliratok voltak, hogy "Migration tötet" – a bevándorlás öl, 
    • az elmúlt néhány évben feltűnt "fekete kereszt mozgalom" mögött a vállaltan szélsőjobboldali NPD áll.

    Tehát nem arról van szó, hogy a remegő balliberális bolsevik agitátorok nácit kiáltanak mindenkire, aki nem két nemváltó műtét között Allahot dicsőíti, hanem egy nyíltan extrém szélsőjobbos szervezet uszító üzenetekkel ellátott kihelyezményeit szedte össze a rendőrség.

    Persze ki lehetne próbálni, hogyha Felcsútra kiraknánk egy keresztet "Ne lopj!" felirattal, akkor azt vajon békén hagynák-e, vagy a magyar rendőrségről is kiderülne, hogy túlérzékeny krisztianofóbok gyülekezete. 

    "Az idegenek által megölt németek emlékezetére" Feketekeresztes akció 2015-ből. Forrás: NPD Thüringen
    "Az idegenek által megölt németek emlékezetére" Feketekeresztes akció 2015-ből. Forrás: NPD Thüringen
  • A Bogotából érkező férfit a barcelonai reptéren vette őrizetbe a spanyol rendőrség, miután feltűnt nekik, hogy egyrészt idegesnek tűnik, másrészt mintha aránytalanul nagy lenne a haja a kalap alatt. A dudorról hamar ki is derült, hogy valójában fél kiló, 30 ezer euró (9,8 millió forint) értékű kokain.

    Maga az eset még június végén történt, de csak most hozták nyilvánosságra, és ezeket a remek képeket is most tették csak közzé:

  • Forrás: szon.hu
    Forrás: szon.hu

    Komoly segítségre szorulnak a június 27-én, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén tomboló vihar károsultjai, sok helyen konkrétan elvitte a családok feje felől a vihar a tetőt.

    Az a probléma, hogy a régióban korábbiakban történt jégverések miatt sok helyen kicserélték a palatetőt lemeztetőre. A vihar sok lemeztetőbe belekapott és azt letépte. Ilyen esetben az egész tető tönkremegy. Ha csak a cserepet vagy a palát viszi le, azt könnyebb és olcsóbb helyreállítani. Sok esetben azok faragtak rá, akik a többször előforduló jégesők miatt kicseréltették a tetőt. A károk mértéke igen nagy. Nyírkarászon például a művelődési ház teljes tetőszerkezete "eltűnt" a tetőtéri helyiségekkel együtt.

    – számolt be az Indexnek Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési munkacsoport vezetője a helyszínről. A károk mértékét jól mutatja a szon.hu videója a Nyírkarász melletti Ajakról:

    Az egyesület önkéntesei Nyírkarászon segítik a károsultakat. Személyes kapcsolatot teremtenek az érintett családokkal és a legjobban rászorulóknak próbálnak segíteni lelhetőségek szerint (amit az azonnal elindított adománygyűjtés eredménye határoz meg). A napokban 71 családot látogattak meg. 

    Már az a tény, hogy személyesen elbeszélgetünk az emberekkel, nagyon sok erőt ad nekik. Ez elég nagy munka és sok jól felkészített önkéntes kell hozzá. A jövő héten folytatjuk a felmérést, de már visszük az első segítséget is. Jön velünk önkéntes tűzoltó, mert maradt olyan veszélytelenítési munka, amit el kell végezni. Jön pszichológus is, mert találtunk olyan károsultat, akinek erre van szüksége. 

    – tette hozzá Adányi. A viharkárosultakat a szeretetszolgálat honlapján (adomanyozz.hu) lehet segíteni.

    A június 27-én tomboló vihar elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintette, ahol a viharkárok az előzetes becslések szerint meghaladhatják az egymilliárd forintot. 

    A viharokhoz, a felhőszakadáshoz, a beázáshoz, a villámcsapásokhoz és a jégveréshez kapcsolódik a legtöbb kárigény, de az áramkimaradások nyomán a statisztikákban már kimutathatóan megjelentek a fagyasztott élelmiszerek megromlásához kapcsolódó bejelentések is.