Dénes
-3 °C
9 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Antoine Griezmann és gyermekpszichológus felesége, Erika Choperena harmadik gyermeke a mai napon megszületett. A születésnapokat illetően érdekesen alakultak a dolgok a családban. Az FC Barcelona támadójának mind a három gyermeke ugyan azon a napon érkezett. 

    Tavasszal nem lesz hiány az ünneplésből, hiszen a három csemete mellett Griezmann felesége márciusi születésű. Griezmann a csapat mai edzését is kihagyta, hogy felesége mellett tudjon lenni, amikor a kis Alba megérkezik a családba. 2019-ben Amaro, 2016-ban pedig Mia születését ünnepelhette a világbajnok támadó ezen a napon.

  • Ha abból indulunk ki, hogy Taylor Sheridan tollából eddig kiváló filmek (Sicario – A bérgyilkos, A préri urai, Wind river – Gyilkos nyomon) kerültek a vászonra, akkor nagy valószínűséggel állítható, hogy most is emlékezetes darabbal rukkolt elő az alkotó. Ezúttal egy tűzoltó, Hannah Faber (Angelina Jolie) a történetének a főszereplője, aki miközben múltja démonaival küzd, egy menekülő gyermeket talál az erdőben, akit profi bérgyilkosok üldöznek, és akinek segíteni próbál. 

    A megjelent magyar nyelvű előzetes is sok jót ígér, mert a sztori fő vonulata, az izgalmas embervadászat látványos erdőtüzekkel, realisztikus tűzharcokkal és egyes szereplők lelki vivódásával amolyan Taylor Sheridan-esen ábrázolva valósul meg a műben.

  • Puskás Peti nemrég eljegyezte kedvesét, Dallos Bogit, és most közös vállalkozásba fognak. Mivel az elmúlt időben a koncertek és fellépések száma megcsappant, így a felszabaduló időt igyekeztek kreatívan eltölteni. A pár a győri Brady Bar társtulajdonosa lett.

    A közös vállalkozásuknak otthont adó város mindkettőjük szívéhez közel áll, hiszen Bogi győri születésű, Peti pedig a tavalyi évben több mint fél évet élt ott.  

    Annyit elárultak, hogy nagy változtatások előtt állnak. A dekor megújul, hangsúlyos lesz a fenntarthatóság, az ital- és étlap kapcsán vega és vegán irányvonalban gondolkodnak, valamint kultúr- és zenés programok várják a vendégeket.

  • Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, egyre több nagy név csatlakozik a Borderlands videójáték-sorozat filmadaptációjának stábjához.

    Az már biztos, hogy az alkotásban benne lesz:

    • Cate Blanchett
    • Jamie-Lee Curtis
    • Kevin Hart
    • Jack Black
    • és Edgar Ramirez is.

    Az már korábban kiderült, hogy a felvételek Budapesten készülnek, a forgatás pedig a collider.com információi szerint április 1-jén már el is kezdődött. Erről tanúskodik az a fotó is, amit a legfiatalabb szereplő, a 13 éves Ariana Greenblatt osztott meg a Twitter-oldalán.