Amikor a megvadult dominózók szétvertek egy kocsmát

A 16. kerületben elég nagy helytörténeti élet folyik, aminek egyrészt a hihetetlen mennyiségben megjelenő Kertvárosi Helytörténeti Füzetek, másrészt a rengeteg helyi szervezésű séta a legékesebb bizonyítéka. A legújabb esemény mindkettőhöz kapcsolódik, hiszen egy olyan városnéző túráról van szó, aminek témájáról nem olyan régegy kiadvány is megjelent: a kerület kocsmái, vendéglátó- és szórakozóhelyei.
Kedvcsinálóul egy Rákos Vidéke hetilapban, 1928-ban megjelent kocsmai ribillió leírását küldte el a szervező, Benedek Ági:
„Parázs botrány folyt le a Beniczky kávéházban. Az ott dominózó társaság egyik tagja, egy részletügynök, zárórakor nem akarta elhagyni a helyiséget, és csak Reisz Zsigmond tulajdonos hosszas kérésére távozott, azonban néhány perc múlva meggondolta magát, dühösen visszatért, és összezúzta az ablakok és ajtók üveglapjait, majd pedig földre teperte a tulajdonost, akit a pincérek és cigányzenészek szabadítottak ki nagy nehezen. Reisz Zsigmond sérüléseiről Kuharik Ferenc dr. látleletet vett fel, és az ügy a kir. ügyészség elé került.”
Akit érdekel június 11-én a Sörök és pofonok, ami a kerület büszkeségét, a Legenda sörfőzdét is érinti, itt jelentkezhet.







Rovataink a Facebookon