„Én szerencsés ember vagyok, van lehetőségem segíteni másoknak. És ez az életem legnagyobb sikere: van kapcsolatom olyan emberekkel, akik megvetettek, lenézettek, akiket gyerekestül kitaszítanak mindenhonnan. Ha városi pap lennék, és hajléktalanok élnének körülöttem, nekik vinnék vacsorát; ha sérültek otthona működne itt, oda járnék; ha idősek otthona lenne, akkor pedig oda. Itt cigányok vannak.”
Érdemes elolvasni Somos Lászlóval, a kaposfői plébánossal készült interjút a Magyar Kuríron, a beszélgetés sok mindent megmutat abból, hogyan gondolkodik a cigánypasztorációról a 25 éve felszentelt pap.
Én rengeteget kaptam a cigányoktól. Az istenképet, az Istennel való kapcsolatomat, imaéletet, a Szentírás értelmezését, a felebarát fogalmát – ezt mind tőlük kaptam, csak hálás lehetek nekik. A szegények tanítanak minket, bárhol is éljenek.
„Soha nem terveztem, hogy cigányokkal foglalkozom majd. Amikor huszonkét évvel ezelőtt Kaposfőre kerültem, bejelentették egy cigány gyerek keresztelőjét. A család nem jött el a megbeszélt időpontban. Tudtam a lakcímüket, megkerestem őket, és megdöbbenve láttam, milyen körülmények között élnek: hatalmas szegénységben, vesszőkből font, sárral tapasztott kunyhókban. Nekik is a plébánosuk vagyok, hozzájuk is van küldetésem. Jézus is azt mondta, „menjetek el minden néphez”, gondoltam, és elkezdtem kijárni hozzájuk az esti misék után. Beszélgettem, ismerkedtem velük, ők is kezdtek engem megismerni. A cigányok bármikor szívesen fogadják az embert, nem kell bejelentkezni. Én nem telefonálok senkinek, csak odamegyek, bemegyek a házba, és már ülök is le. Nagyon közel áll hozzám, hogy tettetés nélküli, természetes emberi kapcsolatok jellemzik őket. Ha az asszony mos, főz, a férfi ház körüli munkát végez, nem hagyja abba, de közben lehet vele beszélgetni. Az elején mindig kértem egy pohár vizet: ők is hadd adjanak valamit. Az ember mindig tud inni egy keveset, és vizet mindenki tud adni.”
A teljes interjú a katolikus oldalon olvasható.
Rovataink a Facebookon