Ez itt nem egy omladozó istálló, hanem Ingmar Bergman saját mozija
Ingmar Bergman nagyon szerette a Fårö szigetén található dëmbai táj szépségét, úgyhogy fogta magát, és a helyi omladozó-málladozó istállóból kipaterolta a teheneket és a tyúkokat, felújította az épületet, elhelyezett bent egy vásznat és tizennégy darab széket, és megnyitotta saját moziját, ahol aztán minden áldott nap délután háromkor megnézett egy-egy filmet, sőt, ebben a kis vityillóban tartotta a Varázsfuvola világpremierjét is. A lánya szerint összesen 9 ezer órát töltött itt.
A fotót Kiss Csaba drámaíró-rendező készítette, aki épp Bergman egyik saját házában lakik Fårö szigetén a svéd Bergman Alapítvány jóvoltából, mivel a következő évadban a pesti Nemzeti Színházban rendezi Bergman Szenvedély című művét. A lakhatásért cserébe úgy volt, hogy egy beszámolót kell majd tartania Fårö mind a 498 lakosa előtt, de sajnos a minap valaki meghalt, így már csak 497 fős lesz a közönség, ráadásul a szigeten épp senki nem terhes.
És azt tudták, hogy néz ki Bergman éjjeli szekrénye, ahová éjjelente, álmából felriadva leírta a gondolatait? Így: