Ma 68 éve, hogy történelmileg így alakult
1948. június 12-én mondták ki a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt kongresszusai a két párt egyesülését. Erős kommunista dominanciával létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), amelyet névleg ugyan a szocdem Szakasits Árpád vezetett, valódi irányítója azonban Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és főtitkárként Marosán György volt.
És hogy mi ez a történelmileg-így-alakult szöveg? A nyolcvanas években a pluralizmus gondolata megjelent a kádári kisemberek elenyésző kisebbségének a fejében. Ekkor, 1985-ben, a XIII. pártkongresszuson mondta azt Kádár János – aki az MDP-pől 1956-ban MSZMP-vé vált pártot 1957 óta vezette –, hogy „Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad.”







Rovataink a Facebookon