Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oké, nem kapkodtam el, de hétfő délután négykor, egy rendkívül jól időzített lakossági fórumra rohanva mégis úgy döntöttem, hogy ezer forintot teszek a magyarok osztrákok elleni győzelmére. A Flórián téri lottózóba ugrottam be útközben, de bizony ott csak készpénzt fogadnak el, így tovább mentem a lakossági fórumra, még épp befutottam a Klinikáknál egy másik lottózóba, ahol... szintén csak készpénzt fogadnak el. Automatára már nem volt időm, a meccs kezdete már az Orczy park fáiért aggódók és a Ludovika Campus kiépítésében érdekelt Nemzetvédelmi Egyetem lakossági fórumán ért. Így nekem maradt a tiszta öröm, és a tudat, hogy az MLSZ-nek már egymilió eurót hozott az Eb.

    Amúgy egy ezrest akartam megtenni, szóval, túl fogom élni. De miért nem lehet kártyával fizetni egy lottózóban 2016-ban? (Meg egy pár gyógyszertári ügyeletben, de az egy másik poszt lesz.)

    Van, aki szerint szándékosan, hogy a játékfüggők jobban érezzék a pénzköltést.

    Miért nincs bankkártyás fizetés a lottózókban?

  • att

    Vilmos herceg szerepel a legnagyobb brit melegmagazin e havi címlapján, írja a CNN. A brit trónörökös korábban találkozott a magazin szerkesztőivel, ahol a melegeket érő atrocitásokról, és verbális zaklatásról (bullying) beszéltek. "Senkit sem érhet zaklatás nem identitása, vagy más ok miatt, és senki nem érdemli meg azt a gyűlöletet, aminek ezek a fiatalemberek ki vannak téve" - nyilatkozta a megbeszélés után a herceg.

    A magazin főszerkesztője szerint évente sok melegetet taszítanak öngyilkosságba, depresszióba vagy drogfüggőségbe az őket érő támadások. Ez ellen tiltakozva került Vilmos a címlapra.

  • Értem én, hogy megy a cukiskodás, meg minden, de azért van egy kis kínosság ebben az egészben, ahogy Tímea asszony dokumentálja a férjével közös életét. 

  • Franciaországban, az Eb helyszínén jó formán tilos alkoholt fogyasztani a meccsnézéshez, miután az angol, de még inkább az orosz focirajongók begazolva gyalulták szét Marseille-t. Ezért is meglepő, hogy az osztrák McDonald's-hálózat ingyensört ad azoknak, akik az Eb-meccseit nézik. Ez persze jól jön, ha valaki vigasztalódna – és ezt a jó hírt nem lehet elégszer leírni – a magyarok elleni, hétfői, 2-0-ás vereség után. 

  • Amikor a foci-Eb felülírja az iskolai menetrendet (az üzenetet egyik olvasónktól kaptuk): 

    évzáró.png
    Fotó: Olvasónk / Facebook
  • A Microsoft az E3 hétfői napján bejelentette, hogy új modell készül a játékkonzoljából. Bár az Xbox One S csak augusztustól kapható, az expón már ezen a vason futnak a Forza Horizon 3 demói. Elég cuki, és sokkal kevésbé emlékeztet egy bumfordi VHS-lejátszóra, mint az elődje. A gép 40 százalékkal kisebb lett, a táp bekerült a dobozba, és le tud játszani 4K videókat is. A legkisebb, 500 gigás háttértárral felszerelt modell 299 dollár lesz, az 1 terás változat 349, a 2 terás pedig 399 dollár. Magyar árakról még nincs hír. (Az idei E3-ról írt cikkeinket itt találja egy kupacban.)

  • Calorie Brands
    Kép: Calorie Brands - Instagram

    Első látásra csak valami apróságot változtatott meg a közismert ételek csomagolásán a Calorie Brands nevű Instagram-csatornára dolgozó dizájncsoport, de ha jobban megnézzük, tönkre is teszi az élményt az a bizonyos apróság. A dizájnerek ugyanis a márkanevek helyére a termék kalóriatartalmát tették, hogy szembesítsék a fogyasztókat azzal, mekkora kárt is okoznak maguknak, ha megesznek egy csomaggal az adott kajából.

    Kids and grown-ups love it so, the calories in haribo #haribo #caloriebrands #fit #candy #fitforsummer #instafood #design, #brands

    Calorie Brands (@caloriebrands) által közzétett fénykép,

  • df07d7ba-06c6-43aa-b5ae-87da0909e877

    Több, mint 400  lemezborító látható a Capa Központ ma nyíló Total Records – Lemezborítók: fotográfia és zene című kiállításán. A kiállításon rengeteg híres lemezborító és fotós munkája látható, többek között Andy Warhol Yoko Ono-n, David Bowie, Damien Hirst, egészen olyan nagy fotósokig, mint Annie Leibovitz, Helmut Newton, vagy a botrányairól híres Larry Clark, akinek most először láthatók itthon a munkái.

    unnamed (1)

    A kiállításon olyan emblematikus vinylborítók is láthatók, mint például a Beatles Abbey Road című lemezé, aminek készítője Iain MacMillan volt, de szerepelnek Andy Warhol legtöbbször polaroid alapú alkotásai például Paul Anka, Donna Summer, Aretha Franklin, a Velvet Underground lemezéhez.A kiállítás október 2-ig látható a Nagymező utcai Capa Központban.

    4c47fd71-1eae-4d9a-9439-36d1f7311aa7
  • Egy ausztrál kamionsofőr kamerája rögzítette, ahogy egy kereszteződésbe fordulva egy autós úgy dönt, kihasználja, hogy sehol egy lélek előtte a négysávos autóúton, és nekiáll (nem túl ügyesen) driftelni kicsit. Sajnos a másik oldalon pont ott álló rendőr nem szereti az ilyesmit.

    Rosszkor driftelt
  • Június 18-án délelőtt, a Magyar Úszás Napján tartják az első magyar Swimathont, aminek a lényege, hogy önként jelentkező úszók számukra fontos civil ügyeknek gyűjtenek pénzt az úszásukkal. Idén a négy támogatható szervezet, illetve ügy:

    • szenvedélybetegek felépülésének segítése, Ferencvárosi Felépülési Központ
    • a csontvelő transzplantáción átesett gyerekek családjait befogadó Démétér Ház bővítése
    • fiatal anyák, kisgyerekes családok összekötése, Anyahajó Anyaközpont
    • helyi, közösségi adományozás népszerűsítése, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) Fix Pontja

    70-e vállalták az úszást, vannak köztük civilek és ismert emberek is. 3 nappal az esemény előtt már 6 millió forintnyi felajánlásnál járnak, több mint 1000 támogató szállt be.

    A rendezvényről, az ügyekről és az úszókról itt találni bővebb infót.

  • Délután kettőkor ez a radarkép fogadott minket az Időképen. Reméljük, mindenki menedékbe vonult. 

    sédflgkds

    "Nagyon durva" - nyilatkozta az időjárásról egy kollégánk, aki lent ragadt a cukrászdában Óbudán.

    Nyugat, délnyugat felől sok felé viharos az idő, felhőszakadás, jégeső sem ritka.

  • Jövő hétfőn jön az idei évad kilencedik epizódja, ami hagyományosan minden évadban a csúcspont, és vagy borzasztó, vagy epikus dolgok történnek, de leginkább mind a kettő. Ned Stark kivégzése, Blackwater, a Vörös nász, a nagy csata a falnál, szegény Shireen halála, hadd ne soroljam tovább. A mostani 9. rész címe A Fattyúk Csatája, ami nyilván Havas "semmit se tud" Jon és Ramsay "a legborzalmasabb gyökér a tévétörténelemben" Bolton, meg az ő hadseregeinek összecsapása lesz, és mindenki egy emberként fog szorítani a tévé előtt, hogy utóbbi veszítsen, különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, meg minden, ami súlyosbító körülmény csak van a Btk-ban. Az HBO-féle trailer se volt rossz az epizód elé, de a rajongók által összevágott, hát, nagyobbat üt, mint a Zombi Hegy:

  • Paleontológiai szempontból talán értéktelen ez a videó, de sportteljesítménynek azért nem semmi: egy amerikai tévéshowban egy játékos T-rexnek öltözve jutott el megdöbbentően sokáig az akadálypályán.

    Inkább így halt ki a T-rex
  • Van egy olyan sport, ahol emberek frizbit dobálnak egy golfpályán, de a lényeg ugyanaz: a kezdőütés helyéről a lyukig eljuttatni valamit, amit alapvetően pár rövid méterre sem egyszerű pontosan eldobni. Na, ehhez képest:

  • fa

    Nyilván az nem lep meg senkit, hogy a fát először kivágják, de vajon hogy kell forgatni és főleg milyen szerszámokat kell használni ahhoz, hogy deszka legyen a nem deszka-kompatibilis formából? Az alábbi videóból kiderül, bár sajnos 1:06-hoz kell tekerni ahhoz, hogy ezt lássuk.

  • A milánói önkormányzat lecserélte a belváros döntő részén a régi, sárga fényű lámpaizzókat új, fehér fényű LED-es lámpatestekre, és a közvilágítás színe az űrből nézve is láthatóan megváltozott.

  • A francia nyomozók arra jutottak, hogy Erdogan titkosszolgálata nagyon is aktívan közreműködött, a három kurd aktivistanő 2013-as párizsi kivégzésében.  Januárban mindhármukat fejbe lőtték őket a kurd intézet közelében. 

    Egy Ömer Güney nevű török férfi végezhette ki őket, a francia hatóságok kikérték a férfit Törökországtól. Azt a nyomozás eddig nem tudta egyértelműen bebizonyítani, hogy Erdoganék parancsára végezték volna-e ki a nőket, vagy a titkosszolgálat csak besegített. De ez az első olyan eset, hogy a francia titkoszszolgálat francia földön elkövetett gyilkosságért egy külföldi titkosszolgáltatot is megnevez.

    Az áldozatok Sakine Cansiz (54), a kurd munkáspárt (PKK) egyik alapítója, Fidan Dogan (32), a párt párizsi és európai szóvivője és Leyla Söylemez (25) gyakornok voltak.  Külön abszurd ennek fényében, hogy Törökország a külképviseleteinek megerősítését kérte a nők legyilkolása után.

    Erdogan tavaly még Fethullah Gülen hitszónokot vádolta gyilkosságokkal, ahogy lényegében minden mással is.