Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A bal sarokban Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, vele szemben az iráni küldöttséget vezető Javad Zarif külügyminiszter:

    A két tárgyalódelegáció az Oslói Fórum nevű éves norvégiai békekonferencián ült le egyeztetni az EU és Irán viszonyáról, illetve az iráni atommegállapodás további végrehajtásáról.

    Zarif meghívása ellen egyébként a norvégiai irániak és az izraeli nagykövetség is tiltakozott az Iránban tapasztalható viszonyok miatt.

  • Jön a történelmi témájú magyarságmusical, az Itt élned, halnod kell. Csütörtökön volt a nyilvános főpróba, de ha nem lett volna, a téren egyébként sem volt nehéz észrevenni néhány apró változást.

    Arra valószínűleg az ötvenes évek óta nem volt példa, hogy kora délelőtt dobhártyarepesztő hangerővel visszhangzik a házak között az ÉLJEN RÁKOSI, ÉLJEN RÁKOSI! skandálás. Időnként egy-egy ágyúlövéssel elérik a dinamikai csúcspontot, máskor a Nemzeti Dal újrahangszerelt verzióját bőgetik. A kordon mögött toporgó lovak szerencsére nem bokrosodtak meg a zajtól, fegyelmezett állatok lehetnek (vagy süketek).

    Ebben a pillanatban egy drámai női hang szavalja Illyés Gyulától az Egy mondat a zsarnokságrólt. Csukott ablak mellett úgy hangzik, mint egy nagyon bonyolult varázsige.

  • A Volt fesztivál pénteki napján, július 1-jén lép fel Sopronban az Iron Maiden, és vélhetően nem véletlen, hogy arra a napra már most elfogyott az összes napijegy. Bruce Dickinsonék mellett fellép még aznap többek között a Tankcsapda, a Kiscsillag és az agyonüthetetlen Stereo MC’s is, de az igazi mágnes nyilvánvalóan a nálunk igen gyakran megforduló Maiden lesz. Akinek nem jutott napijegy, és tényleg úgy gondolja, minden pénzt megér az Iron Maiden tizenkettedik magyarországi koncertje, az még vásárolhat bérletet a fesztiválra.

  • Bár senki nevével nem illik tréfálkozni, Angyal Lajos tényleg angyalként viselkedett, ő szabadította ki ugyanis azt a bajba jutott kisverebet, amelyik egy több méter magasan lévő lámpabura alá szorult a szegedi Jobb fasor utca egyik udvarában. A Delmagyar.hu beszámolója szerint a riasztott tűzoltók 16 tonnás, tolólétrás járműve nem fért be a kapun, ezért a helyi önkéntes tűzoltók vezetője, Seller András a helyi áramszolgáltató segítségét kérte.

    1280
    Fotó: délmagyar.hu

    A Démász kisebb helyeken is könnyedén mozgó, kosaras járműve perceken belül a helyszínre ért, Angyal Lajos pedig a kosárba szállva hamar kiszabadította a verébfiókát, aki sérülések nélkül vészelte át a kalandot. A madarat azóta átadták az állatvédőknek, és hamarosan visszatérhet majd a természetbe.

  • A „kevés vagy, mint trójai faló az epsomi derbin” kifejezésnek az ikertestvére lehetne a kevés vagy, mint a necchálós kamionos baseballsapka az ascoti derbin. A patinás rendezvényen kétféle fejfedőt lehet látni: az egyik a klasszikus cilinder, a top hat, a többi pedig olyan  Sue Townsend után szabadon –, mint egy Salvador Dalí-rémálom.

    A cseresznyevirággal keresztezett rózsa alighanem a műfaj csúcsa: mintha valaki részegen nyomkodta volna egy DNS-szekvenáló berendezés gombjait, hogy megszülessen ez a növénynek nonszensz, ruhadarabnak elképesztő objektum. És az ezt viselő hölgyet a férje nyilván virágszáramnak szólítja. A radarernyővé szétterített zongorabillentyűk vagy a II. Erzsébet által viselt, giccses karácsonyi ajándékcsomagnak látszó konstrukciókra még leíró jelzők sincsenek, de nem is baj, a galéria magáért beszél.

  • A kormány néhány napja bejelentette a Nemzeti Címer Bizottság felállítását, amelynek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja a magyar települések címerét. A bizottsági munkát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök, vasárnapiboltzár-aktivista fogja irányítani.

    A Bors gyűjtése alapján nem is rossz ötlet átnézni, melyik település mit rak ki magáról az ablakba, mert valóban akadnak fura alkotások. Például ezek:

    A lap megkérdezte Bertényi Ivánt, akit Semjén szakértőként meghívott a bizottságba. Szerinte is itt az ideje egy ilyen testületnek, mert utoljára a rendszerváltás előtt létezett címerzsűri. Akkoriban még bírságoltak is a címeralkotási szabályok megsértése miatt, azóta viszont elharapódzott a helyzet, Bertényi szerint manapság gyakori, hogy a helyi rajztanár készíti el a címert, amely így nem is igazodik a címertan szigorú szabályaihoz.

  • Egy északnyugat-indiai természetvédelmi területen 18 oroszlánt fogtak be, amik három emberrel végeztek a rezervátumban április és május között. A dolgozók emberi maradványokat találtak egy felnőtt hím és két fiatal nőstény ürülékében. A hím egy állatkertbe, a nőstények egy vadállatmentő központba kerülnek. Úgy vélik, a hím egyedül végzett az áldozatokkal, a nőstények csak a maradékot fogyasztották el - írta az MTI.

    A többi befogott példányt a vadrezervátum mélyebben fekvő erdős területein fogják szabadon engedni. Szakértő szerint a Gir rezervátum oroszlánpopulációja gyarapodás miatt viselkednek szokatlanul az állatok.

    A gudzsaráti rezervátum az ázsiai oroszlánok utolsó vad populációjának ad otthont, 2015-ben 523 állatot számoltak össze.

  • Gregory a norfolki South Creake falujának közkedvelt libája volt. Az angliai kisváros nagyjából egyetlen nevezetessége volt, mert kacsákkal együtt nőtt fel, ezért magát is annak képzelte. 30 év alatt teljesen része lett a helyi mindennapoknak: végigjárta a kerteket, gágogott az iskolás gyerekeknek miközben elkísérte őket hazáig, de a parkokban is rárepült a kenyeret szóró lakosokra.

    Akár 100 éves koráig is élhetett volna – sic! –, ha nem áldozza fel életét hősiesen. Kacsabarátaival – köztük több néhány napos fiókával –, amikor egy megvadult spániel rájuk támadt. Gregory holtáig védte a kacsababákat, de a kutya megölte.

    A helyieket megrázták a történtek, Gregory gazdái pedig azt tervezik, hogy egy emlékművet állítanak neki, ahol a gyerekek megemlékezhetnek a barátjukról. 

    (via Telegraph)

  • 918f84f6-42ea-47aa-9a5f-b8d2eaf07136.png

    Ehhez nehéz is bármit hozzáfűzni, mert látni kell az elejétől a végéig, amikorra persze a republikánus elnökjelölt lesz a világ ura is:

  • Tizenegyezer fácán pusztult el csütörtökön Árpádhalmon, ahol kigyulladt egy szalmabálák tárolására és fácánok tartására használt gazdasági épület, közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az állatok 99 százaléka a sűrű füstben pusztult el, a túlélők egy része szétszaladt, egy része pedig súlyosan megégett, így nem biztos, hogy életben marad.

  • A Time magazin következő – hivatalosan június 27-i – címlapján az orlandói mészárlás áldozatai előtt tiszteleg. Méghozzá a maga egyszerűségében elég hatásos módon:

    Az áldozatok nevei és megélt évei száma mellé csak annyit írtak: "Miért kellett meghalniuk?" Jó kérdés.

  • Önnek is volt ilyen felismerésben része? Vagy van más csalhatatlan jel, ahonnan tudja, hogy itt a nyári szünet?

  • A zseniális címet Marci barátom küldte a Müpából, ugyanis ma kezdődnek a Wagner-napok náluk. Ez már a tizedik év zsinórban amúgy.

    A rendezvény egyrészt emberkísérletnek se rossz: vajon kibírja-e egy földi halandó (értsd, nem Wagner-fanatikus) egymás után lenyomva a híres ciklus összes darabját.

    Másrészt izgalmas etológiai megfigyelésekre is lehetőséget kínál, ekkor ugyanis idegyűlnek a világ legkülönbözőbb pontjairól azok a rajongók, akik megjelenésükben is kihangsúlyozzák ezt, és mint valami komolyzenei Sziget Fesztiválon extravagáns ruhákban piknikezzenek a Müpa előtt. Aztán persze beülnek a SZERTARTÁSRA.

    A dolognak külön pikáns mellékízt ad, hogy az óizlandi mitológiából táplálkozó Nibelung gyűrűje sárkányölése épp egybeesik majd a magyar-izlandi meccsel, szóval komoly dilemma elé néz aznap, aki mindkettőre kíváncsi.

  • Június 9-én osztotta meg Ben John a saját twitter-fiókján azt a képet, ami akkor fogadta, amikor felnyitotta a 86 éves nagymamája laptopját. A néni azt írta a keresőbe, hogy "kérlek, fordítsd le az mcmxcviii római számokat, köszönöm", az unokája alig hitte el, hogy a mamája még az internettel is olyan udvarias, hogy minden Google-keresést megköszön.

    A posztot több tízezren megosztották/lájkolták, és a legjobb az egészben, hogy a hír a Google-höz is eljutott, akik Twitteren válaszoltak a szuperilledelmes néninek. Azt írták, hogy hiába volt már több milliárd keresésük, ennek sikerült megmosolyogtatnia őket. Biztos, ami biztos, még azt is megírták, hogy a római számok 1998-at jelentenek.

    Egy következő posztban pedig azt írták, hogy

    "Kedves Nagymama,
    Igazán nincs mit. :-)
    Üdvözlettel,
    Google"

    (Mashable)

  • A kanadai miniszterelnök és az ország ellenzéki vezetője nyilvános csókolózással ítélte el az orlandói mészárlást – írja a World News Daily Report. Csakhogy a World News Daily Report egy álhíroldal, az (egyik) amerikai Hírcsárda. Természetesen nem viccelődni akarunk a 49 halálos áldozattal járó orlandói mészárlással, csak felhívni a figyelmet, hogy ne higgyenek el mindent, amit látnak. 

    kiss

    Ahogy az álhírek és városi legendák leleplezésére szakosodott Snopes is írja, a Justin Trudeau miniszterelnök és Thomas Mulcair csókját ábrázoló kép hamisítvány. A két politikus viszont külön-külön tényleg kifejezte a szolidaritását Orlandóval és az LMBTQ közösséggel:

  • Audrey Hepburn színészikon, mai napig népszerű poszterszereplő személyes hangvételű leveleit árverezik el június végén a londoni Bonhams aukciósházban. A 10 levelet Hepburn 1951 és 1960 között írta Sir Felix Aylmernek mentorának és közeli barátjának, írja a BBC.

    A szakértők arra számítanak, hogy akár négyezer fontot (1,5 millió forintot) is adnak majd a rajongók a szövegekért, amelyekből megismerhető Audrey karrierjének eleje, az, hogy hatott rá, amikor felbontotta eljegyzését és amikor megismerkedett későbbi férjével, Mel Ferrerrel.

  • Mindössze két hete volt, hogy beszámoltunk a zeneipar egyik álompárjának, Taylor Swiftnek és Calvin Harrisnek a szakításáról. Úgy tűnik viszont, hogy a szakítós dalairól és híres pasijairól egyaránt híres énekesnő nem szomorkodott sokáig és máris egy új szépfiúval kapták le a paparazzik.

    Az angol The Sun, ennek a műfajnak az egyik királya, számolt be róla címlapon, hogy Taylor Swiftet és Tom Hiddlestone-t Rhode Island-en az Atlanti-óceán partján látták romantikázni, szelfizni és csókolózni.

    A pár valószínűleg az idén májusi MET gálán ismerkedhetett meg, ott levideózták őket, amint eszement táncot lejtenek. Akkor is elindultak a pletykák, de senki nem gondolta volna, hogy kicsivel több mint 6 hét alatt ennyit változik a világ.

    Calvin Harris egyáltalán nem fogadta jól a hírt, kikövette twitteren volt barátnőjét, eltávolította a közös képeket azokat a rajongókat pedig blokkolta, akik arról érdeklődtek, hogy mi a helyzet az exével.

  • Nagyon úgy tűnik, hogy sajnos csak az utóbbi, legalábbis kicsi a valószínűsége, hogy az amerikai fegyverlobbi fő eszköze, a Nemzeti Lőfegyverszövetség (NRA) twitteres csatornáján megjelent (aztán gyorsan törölt) kép valóban a szabad fegyvertartás melletti kampány újabb lépése lett volna. A képen amúgy az NRA arra lett volna kíváncsi, hogy a követői melyik pozíciót szeretik a legjobban, mikor az ágyba viszik a kedvenc fegyverüket.

    Képernyőfotó 2016-06-16 - 8.21.52.png
  • A Pornhub az az oldal, amit senki se látogat – pláne nem munkaidőben –, de mégis mindenki tudja, hogy hogyan is néz ki. A név persze segít abban, hogy egyértelmű legyen, pornót lehet rajta nézni. Vagyis ez egészen mostanáig volt így: a Pornhub ugyanis a látássérülteknek fog hallgatható erotikus tartalmat gyártani. 

    Ebben profi pornószinkron-színészek fogják imitálni, hogy szexelnek. Hovatovább, a közvetítők azt is lefestik, hogyan néz ki a helyszín, a színészek, milyen pózokat művelnek éppen. 

    Az első videó rögtön 20 ezer nézőt/hallgatót vonzott. Kipróbálásnak mindenkinek csak ajánlani tudom: ugyan önkényeztetésre szerintem semennyire sem alkalmas, de mindenképpen vicces, hangoskönyvszerű élmény így pornót fogyasztani. Persze, én még soha nem láttam rendes felnőtt filmet sem, szóval csak elképzelni tudom, hogy az nem ilyen.

    (via Guardian)

  • Mike Diva anno már bebizonyította egyszer, hogy bármiből lehet látványos videóklipet készíteni,  és ez a mostani videója még inkább meghökkentő darab lett. Donald Trumpot sikerült behelyeznie egy elképzelt japán tévéreklámba, és az ember azt se tudja, hogyan kapkodja a fejét: neon horogkereszt, pink tankhadsereg, óriási Mechwarrior-átalakulás, atomrakéta - minden van, amit csak el tudunk képzelni. Egy kicsivel talán még több is. Például a szivárványt hányó Trump-szobor.

  • ghá

    A Yale kutatói 6000 év információit sűrítették össze egy kétperces videóba, hogy lássa, hogy söpört végig bolygónkon az urbanizáció. Lájk, ha az olvasó is szívesebben lakik egy nagyvárosban, mint egy vályogházban.

    A videót itt tekintheti meg.

  • Hackerek törték fel az Iszlám Államot támogató személyek Twitter-fiókját, hogy az orlandói mészárlás után odabökjenek a terroristáknak. Az akció kezdeményező, WauchulaGhost annyit üzent a muszlimközösségnek, hogy nem velük, hanem a terroristákkal van bajuk.

    isis-hacker-anonymous-gay-porn-twitter-orlando

    (Newsweek )

  • gfdgfd

    A tegnapi durva viharok előtt sikerült levideózni egy tornádót a Zalai-dombságban. Az Időképen közzétett felvételen egy forgó felhőtölcsért lehet látni, ami aztán felkapja a port és a fűcsomókat.   

  • Nem akármit kellett oltaniuk a vancouveri tűzoltóknak a hét elején. Annak a cégnek az autóját, amely úgy hirdeti magát, mint a kanadai város legnagyobb, legrégebb óta működő tűzmegelőzési, tűzbiztonsági vállalkozását – írta a Globalnews.com.

    car-fire2
    Fotó: Aaron Macfarlane / Globalnews.CA

    Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. Hamar eloltották, sérülés nem történt.

  • Korábban ezt írtuk: Persze simán lehet, hogy műszaki problémák miatt volt kénytelen a budai étterem előtt zebrára parkolni, de erős a gyanúnk, hogy inkább hatalmas prosztóságról van szó. Mindenesetre ez szép munka volt, gratulálunk. 

    klj
    Fotó: Olvasónk

     Aztán közben írt az autó tulajdonosa, hogy tényleg lerobbant a kocsija. Szóval így azért nem akkora a tahóság, mint amekkorának elsőre látszik.