új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mondjuk nem a bélyeges LSD-ről van szó, hanem az ugyanígy rövidített bőrcsomósodáskórról, egy himlővírusról, ami a szarvasmarhák között terjed, Európában pedig most elég gyorsan. Először  Görögországban jelent meg 2015 második felében, onnan átterjedt Bulgáriába, ahol két hónap alatt megfertőzte a fél országot. A járvány azóta Koszovót, Albániát, Montenegrót és Szerbiát is elérte, Magyarország déli határától pedig jelenleg kb. 230 kilométerre van.

    Aggodalomra viszont semmi ok, mert a Nébih közleménye szerint figyelemmel kíséri az LSD terjedését és felkészült arra az esetre, ha a kór megjelenik Magyarországon. Például elkezdtek beszerezni 600 ezer adag vakcinát.

    A betegség emberre nem veszélyes, de rendkívül nagy gazdasági kárt okoz, mert a fertőzött állományban lévő összes fogékony állatot azonnal le kell vágni, húsuk pedig nem használható fel.

    A hatóság arra hívja fel a figyelmet, hogy a betegség gyors terjedésében lényeges szerepük van az illegális állatszállításoknak is, ezért kulcsfontosságú, hogy az állattartók betartsák az általános járványvédelmi előírásokat.

  • Elkészült az év legértelmetlenebb, egyúttal legszórakoztatóbb élő adása. Az abszurd humorra felesküdött Pajor Kristóf egy órás élő adásban nézte meg, hogy felvették-e az egyetemre. Persze ezt nem tudjuk meg, sőt egy órán keresztül igazából semmit sem tudunk meg, de garantáltam röhögni fogsz. Gyorsan összefoglalom a legizgalmasabb pillanatokat az egy órás szívatásból. Képzeld el úgy, hogy a köztes időben tényleg nem történik semmi, de az is vicces.

    1-5. perc: Semmi

    5. perc: Egy banán akkurátus megtisztítása, majd lassú elfogyasztása.

    pajork

    8. perc: Végre megtudjuk, hogy Pajor Kristóf a gödöllői egyetemre jelentkezett, de mint később kiderül, ez valószínűleg nem igaz. 

    13. perc: Izgalmas, mindjárt kihirdetik a ponthatárokat! 

    14. perc: "Külön örülök, hogy külföldi országokból is becsatlakoztak" (akkurátus hajigazgatás)

    25. perc: Összevissza beszél szerkezet-építőmérnöki szakról, keresztféléves, osztatlan képzésről, szociális munkás szakról és kognitív tanulmányokról.

    26. perc: Sírás!

    28. perc: Egy kommentelőnek, aki örül, hogy csoporttársak lesznek: "Kedves Máté! Melyik szakon leszünk csoporttársak? Mert én nem tudok róla."

    36. perc: Újabb banánevés, egész pontosan banántömés 

    39. perc: Belépés az e-felvételi rendszerébe. "Honnan tudom, hogy fölvettek-e? Nem értem! Mennyit kaptam?"

    45. perc: A Firnigel Dániel nevű kommentelő részletes bemutatása, aki "nagyon szeret enni, szereti az ínyencségeket, nyalánkságokat, elég mohó is amúgy. És ha meglát finomabbnál finomabb ételeket, hajlamos azokat mohón bekanalazni. Hát ennyi igazából".

    48. perc: A kamera vészesen ráközelít a műsorvezető arcára

    49. perc: Aztán a szemére. És ez így marad a műsoridő végéig. Még vagy 6 percig.

       

  • Én mindig úgy gondoltam, egy igazán gondos és figyelmes közös képviselőnk van. A szelektív kukák használatának a szabályait rendre kifüggesztette, miután van, aki nem képes megjegyezni, hogy az, amin újságpapír van, a papíroknak való, és nem mondjuk egy pálinkaszagú fél pár férficipőnek. Hogy mennyit nyert a ház a rezsicsökkentésen, pontosabban tudtuk, mint Németh Szilárd, és ha a közös költség befizetésével egy napot is elmaradtunk, már jött a diszkrét figyelmeztetés.

    Na de most már tudom, hogy az igazi közös képviselő szakmai nagysága hány kategóriával a miénk fölött van. Egyetlen cetliben testesül meg humánum, figyelem, diszkréció és kedvesség. Persze mondhatnánk, hogy mekkora szexizmus már, miszerint csak a nők kurvulhatnak el annyira, hogy saját lakásukban fogadják titkos szeretőiket, de ne akadjunk fenn minden részleten. Inkább örüljünk annak, hogy van, aki ebben az elidegenedett világban ilyen erőfeszítéseket tesz a helyi közösség erősítése érdekében.

    13781742 1460580543968111 3200007003530828128 n
    Fotó: Az Ingatlanos Kicsiny Almanachja / Facebook
  • Pecázás közben filmezték le, ahogy egy 450 kilós tigriscápa rátámad egy 2,5 méteres pörölycápára. 

    Félelmetes vízalatti csatát vettek filmre
  • A spanyolországi Cheste bikafuttatásán történt az eset. Az MTI azt írja, a kis közjátékot mindenki megúszta sérülés nélkül.

    Hol van itt egy jó rejtekhely? - tűnödött a bika, aztán besétált a bankba
  • árvíz. Az özönvízszerű esőzések miatt víz alá kerültek az utcák a Kína középső részén lévő Senjangban. De így is olcsóbban megúszták, mint az ország északkeleti részén élők. Ott a múlt héten történt heves esőzések és áradások 164 ember életét követelték, 125 ember pedig eltűnt.  470 ezer ház összedőlt, 514 ezer embert kitelepítettek, a kárt 4,7 milliárd dollárra becsülik.

  • Az Állatmentő Sereg Facebook-oldalán jelent meg, mi történt : valaki elevenen felgyújtotta az állatot a Tüzér és a Hun utca sarkán, a kutyafuttató közelében. A sün még élt, amikor rátalált egy lány. Azonnal állatorvoshoz vitte, és először úgy tűnt, túlélheti az elszenvedett kínzást, de nem sokkal később mégis elpusztult. 

    A poszt szerint nem az égési sérülések és nem is a belélegzett füst ölte meg, hanem az átélt félelemből fakadó stressz.

    A környéken lévő cégek kamerái nem látnak rá a területre, ahol az állatkínzás történt. Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány nyomravezetői díjat ajánlott fel, és szemtanúkat keres. Azt írják, már vannak is sejtések az elkövetőkről, és a rendőrséggel is felvették a kapcsolatot.

    13775475 813410415461776 2010292274983677840 n
    Fotó: Állatmentő Sereg / Facebook
  • Ismerős lehet a neve: Michelle Obama. A jelenlegi Fist Lady akkora beszédet vágott le a feszült hangulatú demokrata konvención, hogy teljesítményével elhomályosította a Hillary számára kínos mozzanatokat. Az amerikai sajtóban máris 2016 legfontosabb eseményei közé sorolják a beszédet, és bár én utálom az olcsó szuperlatívuszokat, ezegyszer tényleg jogosnak tűnnek. És nem csak a családi gyengédségbe ágyazott kemény kampányüzenetek, hanem az olyan, évek múlva is idézett emlékezetes kijelentések miatt, mint az, hogy

    Minden nap egy olyan házban ébredek fel, melyet rabszolgák építettek.

    És tudják, miből látszik, hogy Michelle Obama nem csak jó szónok, de fantasztikus politikus is? Azért, mert ezt a beszédet képes volt egy olyan ember támogatására elmondani, akit valószínűleg ki nem állhat; sőt, keményen dolgozott elnökjelöltségének megfúrásán.

  • Mindenesetre ha bárki is így gondolja, itt az élő cáfolat, egyenesen egy magyar útépítésről. Sajnos az Instagramra feltöltött képről az nem derül ki, hol készült; én egyébként a 44-es út felújítására tippelek, bár mindegy is, mert a 76-oson nemrég azzal szembesültem, hogy puszta kézzel terelgetik az autósokat. A posztoló annyit viszont elárult, hogy felkészült munkásokkal találkozott, mert természetesen zöld ütőjük is volt.

    Igen, jól látjátok. Forgalomirányító pingpongütő * #wtf #zöldisvolt

    Ami (@szigami) által közzétett fénykép,

  • CoPvdfZW8AAXinM:large
    Fotó: Henrik Moltke / Twitter

    Állítólag nem ritka esemény, évente több tucatszor vág bele a villám az épületbe, ugyanis az a környék villámhárítójaként működik.

    Ezzel együtt ritka, hogy valaki elkapja olyan klasszul, mint Henrik Moltke a napokban. Íme:

    Villám csap az Empire State Buildingbe

    Oké, hogy ez az üzemszerű működése, de azért kíváncsi lennék, milyen belülről hallgatni egy ilyen csattanást. (via gizmodo)

  • maxresdefault

    Szombatig az együttes Bandcamp-oldalán (miután megadunk egy nagy vastag nullát a kívánt árra) ingyenesen le lehet tölteni a Péterfy Bori And Love Band összes lemezét, szám szerint hetet. Ebbe mondjuk beletartozik a Fehér éjszakák és a Szédülés kibővített változata is. Ingyen magyar zene! Legálisan! Hajolj bele a hajamba! Vámpír! A szám, amit a Petőfi rádió nem volt hajlandó játszani! (Hogy melyik az, az kiderül a Tövisházi Ambrussal készített podcastunkból.)

    1. Tilosban parkolni. 
    2. Tilosban parkolni kiütött Demszky-karón keresztül.
    3. Tilosban parkolni kiütött Demszky-karón keresztül a bringaúton át.
    4. Tilosban parkolni kiütött Demszky-karón keresztül a bringaúton át és közben elütni a kerékpárost.

    Azt hiszitek nincs lejjebb? De van! 

    Miután mindez megtörtént a Margit híd budai hídfőjénél, és az illetékesek becsülettel helyreállították a hiányzó karókat, nagyjából egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét kidöntsenek párat a szimpatikusok.

    Ez van.

  • Viccelődnek az építők azzal, hogy megérkeztek a Szigetnél már megszokott óriásbetűk, de doszt se a fesztivál nevét rakták ki belőle, hanem azt, hogy Iztsge, pedig − ahogy a kép felfedezője, kollégám, és néha bizton mondhatom, barátom: Német Tamás mondta nekem − azt is ki lehetne belőle legózni, hogy Geszti.

    Az építkezés egyébként már napokkal ezelőtt elkezdődött, az Index Instagramján is említettük.

  • Varázslatos videót készített Benedict Redgrove arról, hogy is készülnek a US Openen használt teniszlabdák. Egyetlen nap alatt forgatta le az amúgy meglepően sok, 24 munkafázisból álló folyamat legérdekesebb részleteit, és a filmből az is kiderül, hogy teniszlabdagyárban dolgozni nem annyira jó.

    How to Make a Tennis Ball from Benedict Redgrove on Vimeo.

  • 12?c=58431050 12&h=900
    Fotó: Otthontérkép

    A legjobban a két szinten átérő beltéri fatörzs és a fürdőszobakorlát lepett meg, de a hirdetés szerint tele van további extrákkal a 275 milliós családi ház. Itt egy csomó kép még róla.

    (A tippért köszönet Zimre Zsuzsának a szomszédba!)

  • Majdnem két és fél kiló amfetamint találtak a rendőrök egy tatabányai házban, ahol tetten értek egy 32 éves bicskei és egy 40 éves tatabányai férfit is, akik a gyorstesztek szerint nemcsak kereskedtek a droggal, hanem fogyasztották is. 

    komarom
  • Már jó pár éve létezik Amerikában a juggalo zenei színtér, amit röviden úgy foglalnánk össze, hogy egy rakás bohócnak kifestett ember gyilkolásról és kannibalizmusról szövegel közepesen rossz rapzenére. Mint például a műfaj abszolút királyai és úttörői, az Insane Clown Posse.

    Ez a rapcsapat hirdetett most meg egy 2017-es tüntetést Washingtonba, amiért az FBI a juggalókat potenciális bandatagok közé sorolják, miközben valójában csak egy rakás rajongóról van szó, akik szeretnek bohócnak kinézve rappereset játszani. 2011-ben az FBI hivatalosan szervezetlen, hibrid bűnbandaként regisztrálta őket, akik gyakran követnek el bűncselekményeket és más jogsértéseket, élükön az Insane Clown Posse rapcsapattal, akiknek annyit sikerült 2014-ben elérni, hogy legalább őket vegyék ki a kategóriából.

    Amerikában több bűnbanda is egységes öltözetet hord, a legismertebb a Bloods és a Crips, előbbi tagjai csak pirosat, utóbbiak csak kéket hordanak. A juggalók mind kifestik az arcukat és alapvetően egyszerre néznek ki nevetségesnek és ijesztőnek, de nem igazán lehetett még olyat hallani, hogy mondjuk csoportosan kifosztottak volna egy gyógyszertárat vagy metamfetamint főztek volna a hátsókertben.

    A Million Juggalo Marchot 2017 szeptember 16-án tartják és másnap még egy ingyenes ICP-koncertet is kapnak a rajongók. A csapat és a tüntetés célja, hogy ne kriminalizálják a békés juggalókat. (via Rolling Stone)

  • 15 perc alatt 135 szúnyogot zúzott le az a 24 éves svéd férfi, aki nemrég megnyerte a második szúnyoggyilkoló-versenyt, írja a Local.

    Kristoffer Ekersund 7 másodpercenként csapott le egy vérszívót, miközben saját bevallása szerint legalább 200 alkalommal csípték meg.

    A 42 indulóból álló verseny győztese szerint a titka annyi, hogy folyamatosan rajta kell tartani a szemet a célponton és engedni, hogy a szúnyog támadjon először. Az utóbbihoz a következők kellenek szerinte:

    1. sötét ruhák
    2. izzadtság
    3. mozdulatlanság
    4. és nem túl erős végső csapás az állatra.

    Ennél többet azonban nem akart elárulni, mert jövőre is meg szeretné nyerni a győzelemmel járó 10 ezer koronát, vagyis átszámítva kb. 330 ezer forintot.

    Svédországban egyébként szúnyogok tízezrei lepik el az északi részeket és annyira rossz már a helyzet, hogy az állam milliókat költ a vérszívó-szaporulat megfékezésére.

  • A vizelőfal (vagy hogy is hívják, az elnevezésén soha nem gondolkoztam) sokaknak biztos nem mond semmit, de egy időben igen elterjedt elem volt a férfivécékben. A lényege: az egyik fal le van mázolva a mosdóban vízhatlanra - jellemzően fekete festékkel -, egyszerűen rá kell hugyozni, a lecsorgó vizeletet pedig egy vályú fogja fel és vezeti el.

    Leginkább kis kocsmákban és kis strandokban lehetett vele találkozni. Jobb esetben olyan helyeken, ahol nem volt teljesen zárt a mosdó, és így tud szellőzni a helyiség. Merthogy büdösnek elég büdös a rendszer. Ilyen működött egészen sokáig a Petőfi Csarnokban is, szép hosszú szakaszon, akár 30 ember is vígan könnyíthetett magán, egymás mellett állva.

    A megoldás mára kiment a divatból, épp ezért voltam meglepve, amikor a stájerországi Zotter csokigyár vécéjében ez fogadott:

    Nem egy piszkos kis köpködőről van szó, hanem egy tök menő, az utolsó csavarig megdizájnolt látogatóközpontról. Lehet, hogy ismét divatba jön a vizelőfal? Vagy az osztrákoknál ki sem ment a divatból? 

    Szereti ön drága olvasó a vizelőfalat?

  • A New Generation For God egy olyan keresztény szervezet, aminek legfőbb célja cáfolni azt az állítást, hogy isten halott. Ehhez az interneten és a közösségi oldalakon is próbálnak követőket találni, Twitteren például az alábbi képpel kampányoltak az embereket rabszolgaságba taszító és elpusztító sátán ellen.

    A képen a Radiohead frontembere, Thom Yorke látható, illetve az a nyolc bűn, amivel a sátán (=Thom Yorke) igyekszik magához csalogatni az embereket:

    • drogok
    • pornó
    • ateizmus
    • isten törvényeinek való ellenállás
    • boszorkányság és Tarot-kártya
    • meg nem bocsátás
    • bálványimádás
    • kapzsiság

    Thom Yorke egyelőre nem reagált arra, hogy valóban ő lenne a sátán, de ahogy kimászik a pokol legmélyebb bugyraiból, azonnal frissítjük cikkünket.

    Ön hány bűnt követett már el a nyolc közül?

  • Az év eseménye (ez a majom éve, a kecskéé tavaly volt) a móri Kecskehegyen lesz októberben. A jelentkezések alapján jelentősebb kecskepopuláció szelídülésére érdemes számítani. Az sem baj, ha épp nincs nálad saját kecske.

    A szervezők közérdekű közleménye szerint: „A kurzus elején minden jelentkezőnek felmérjünk a szelídítésben való jártasságát, majd annak megfelelő agresszivitású kecskét biztosítunk, hogy senkinek ne legyen túl könnyű vagy túl nehéz a megmérettetés. Nektek semmi másra nem lesz szükségetek, csak a tiszta lélekre és hitre.”

    Készüljünk ennek megfelelően, találkozunk októberben. (És azt tudták, hogy a Bak valójában tengeri kecske?)

  • Elözönlötték a Twittert az értetlenkedő brit diákok posztjai, akik felvételi értesítés helyett tampont kaptak postán, írja a Sun.

    A kéretlen tisztasági levél nem véletlen, ugyanis az egyetemi felvételiket és adminisztrációt intéző UCAS nem állami szervezet, így szüksége van reklámbevételre, hogy olcsón adhassa a szolgáltatást a diákoknak. Ezért szerződtek le a Tampaxszel és az Alwaysszel, akik mintadarabokat küldtek szét a jelentkezők között.

    Aki esetleg vérig sértődött a reklámtól, annak lehetősége van beállítani a UCAS-profilján, hogy nem kér promóciós ajándékot postán.

  • Szegeden az Aradi vértanúk terén és az Oskola utcában ragadtak ecsetet a Négyszín nevű street art mozgalom tagjai, és festették pirosra, kékre, zöldre és sárgára a berepedezett aszfaltot a Magyar Kétfarkú Kutya Párt égisze alatt, írja a Délmagyar.

    1280
    Fotó: Borbola Lilla / Délmagyarország

    A Négyszín-tételt először 1852-ben fogalmazta meg Francis Guthrie, eszerint tetszőleges régiókra osztott sík beszínezéséhez elég négy szín, úgy, hogy ne legyen két azonos színű egymás mellett. A sík itt a járda, az egyes régiókat pedig az aszfalt repedései hozzák létre.

    Ha ismerős ez a megoldás, ne csodálkozzon, az MKKP Budapesten, a Bródy−Szentkirályi és a Szentkirályi−Rákóczi út sarkán is kifestette már az aszfaltrepedéseket.

  • pokemon.png
    Fotó: Nyugat.hu

    Addig azonban nincs itt semmi látnivaló, tessék kérem oszolni. A fotó amúgy a büki állomáson készült és a nyugat.hu posztolta.

    Frissítve! Közben felmerült egy másik elmélet is: a vasutasok vadásszák le előre az összeset. Ez annál is valószínűbb, mert a MÁV már évtizedekkel ezelőtt felkészült a Pokemon Góra!

  • A reklámot amúgy a Channel 4  mutatta be, hogy a riói olimpia után kezdődő paralimpiai játékokat hirdesse. Csillagos 5-ös.

    We're The Superhumans | Rio Paralympics 2016 Trailer
  • Hamarosan az új alkotmányról szavaznak Thaiföldön, de közben egyre több hír érkezik arról, hogy egyesek szabotálni próbálják a választásokat. Az NPR írja, hogy 100 disznófarkú makákó Bangkoktól 220 kilométerre északra megtámadott egy szavazófülkét, és darabokra tépte a szavazólapok egyharmadát. Az ellenálló majomfrakció állítólag a közeli templom melletti bokrokban lakik, valószínűleg onnan indulhatott a támadás is.

    Korábban két 8 éves kislánynak kellett felelnie, amiért egy szavazói regisztrációs papírt téptek le egy fülke faláról, mert nagyon tetszett nekik a papír színe, amire nyomtatták, ugyanis rózsaszín volt.

    Mindeközben Thaiföldön annyira nem vicces az élet, nagyjából két éve katonai diktatúra van az országban.

  • Miközben Hillary Clinton kisebb-nagyobb botrányok közepén igyekszik Amerika élére törni, a Slate.com készített egy videót, ami semmi mást nem vállal, mint azt, hogy megszámolja, az elnökjelölt hányszor biccent, hányszor helyesel Bernie Sanders támogatóbeszéde alatt. Elég jó szám jön össze.

    És habár semmi értelme a videónak, a mennyiséggel lenyűgözni akaró performanszoknak kijár a tiszteletünk: