új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A H. Moser svájci óragyártó cég egy új modellel állt elő, aminek az árát 1 081 291 svájci frankra (kb. 309 millió forint) teszik, és leginkább fricskának szánják az eredetmegjelölésre vonatkozó új törvénnyel szemben.

    A Swiss Mad Watch ugyanis tehénbőr és svájci sajt felhasználásával készült, a vörös számlap pedig az ország zászlajára utal. „A garantáltan 100 százalékban Swiss Made" óra bemutatásához még egy ilyen nagyszerű, a Star Warstól Trumpon át merítő videót is összeraktak.

    A gyártó az ellen tiltakozik, hogy a január 1-től érvényes új törvény szerint az óragyártók akkor láthatják el óráikat a svájci eredetre utaló Swiss Made jelzéssel, ha az legalább 60 százalékban hazai előállítású, míg ez korábban csak 50 százalék volt. Ez elvileg szigorítás, de a Forbes szerint már eddig is számos kiskaput tudtak kihasználni a cégek, és az új szabályozás bizonyos szempontból még enyhítést is jelent, hiszen többek között kutatás-fejlesztési kiadásokat is be lehet számítani a „Swiss Made" jelzéshez.

    A H. Moser már eddig is 95 százalékban svájci termékeket állított elő, viszont szerintük sokan csak arra használják fel az ennél sokkal kisebb mértékben svájci óráikhoz a „Swiss Made" jelzést, hogy feltornázzák az áraikat. Éppen ezért a Forbes szerint a cég úgy döntött, hogy az új kollekción nem is tünteti ezt fel.

    A különc Swiss Mad Watch-ot majd a luxusórák genfi vásárán mutatják be jövő héten. (MTI, Forbes)

  • A Főkétüsz érdekes levéllel örvendeztette meg a VIII. kerület panellakásainak lakót: felhívták a figyelmüket a rendszeres kéményseprés szükségességére, valamit javasolták, hogy szerezzenek be szénmonoxid-érzékelőt. A kéménysepréssel és az érzékelővel nincs is gond, sokak életét menthetné meg a rendszeres használatuk. A dologban csak az a bibi, hogy a panellakások köztudomásúlag központi fűtésűek, magyarán nincs kémény, amit sepertetni kéne - mivel a konyhai főzésen kívül égéstermék sem igen akad, a szénmonoxid-érzékelőnek sincs komolyabb jelentősége.

    A szolgáltató eddig valahogy tudta, hogy kit kell kiértesíteni és kit nem, úgy tűnik, idén nem sikerült megtalálni a célközönséget. Vajon hány panelban kaphattak hasonló levelet? És ezeket ki fizeti ki?

    Persze ettől még a panelházak szellőzőberendezéseit is karban kell tartani, úgyhogy bátran keresse meg a közös képviselőt, ha szeretné kitisztíttatni a szellőzőcsatornákat. A klasszikus kéményseprést azonban nyugodtan felejtse el, ha panelban él.

  • Minden hétfőn 1000 adag ételt oszt szét ingyen a Vatikánnál nyílt McDonald's gyorsétterem a Szent Péter tér környékén élő hajléktalanok körében. A menü a következő:

    • dupla sajtburger
    • alma
    • egy palack ásványvíz.

    Az osztásban résztvevő Medicina Solidale segélyszolgálat és a McDonald’s közti együttműködés a Pápai Alamizsnahivatal felügyelete alatt jött létre. A Vatikán vagyonkezelő cégét az egyházon belül is többen bírálták, amiért helyiséget adott bérbe a Szent Péter térnél az óév utolsó napjaiban nyílt gyorsbüfé számára. Az egyik bíboros azt mondta, hogy

    hamburgersütöde helyett szociális központot kellett volna ott nyitni.

    És lőn.

  • Sok rosszat lehet mondani a magyar egészségügy helyzetéről, de azért az egykori Magna Hungáriában, vagyis a ma Oroszországhoz tartozó Baskíriában úgy tűnik egy picivel több a tennivaló.

    Vagy kellett önnek, bármely ismerősének itthoni kórházban önerőből négykézláb elmásznia a röntgenig?

    Mászott már el ön röntgenre?

    Na, de miért is mászik ez az asszony az ufai kórház lépcsőjén? Mert a lift nem működik, nem épp most, hanem már két éve. A felvett jelenetek láttán jól lecsapott Baskíria vezetője a kórház igazgatójára. A köztársaság feje szerint az igazgató az elmúlt két évben folyamatosan megkerülte a liftkérdés problémáját.

    Így most jól menesztik. Valóban, talán két megtermett kórházi dolgozó megfoghatta volna a nőt, hogy levigyék a lépcsőn, ez lehet az igazgató felelőssége is, már ha elvárható, hogy ilyen részletességgel szervezze egy kórház életét, de azt nem hiszem, hogy a kórházat a központ csak tömte, tömte pénzzel, de az igazgató csak nem akarta megcsinálni a liftet. Persze lehet, hogy így volt, és a jó állam lecsapott a gonosz csinovnyikra, és most már minden remek lesz. Jó, a lift biztosan működni fog, aztán, hogy mi elől vonják el hozzá a pénzt, az már legyen az új kórházigazgató gondja. 

  • Csütörtökön korán reggel, hat óra öt perc körül, rabolt ki egy kapucnis férfi egy élelmiszerboltot Sajószentpéteren, írja a Police.hu. A támadó fekete kabátot és nadrágot viselt, arcát sállal takarta el. A férfi az üzletbe lépve fegyverrel (vagy annak utánzatával) követelte a kasszában lévő pénzt. Miután megkapta, elmenekült a helyszínről.

    20171201151916
    Fotó: Police.hu

    Az elkövető körülbelül 170 centiméter magas, zömök testalkatú, 45 év körüli, hangja rekedtes. A rendőrség azt kéri, hogy aki a tettest felismeri, tartózkodási helyéről, vagy az esettel kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse őket az ismert telefonszámok bármelyikén.

  • A part mentén befagyott a tenger Burgasz bolgár kikötővárosnál, ilyen pedig a dir.bg bolgár hírportál szerint több mint 50 éve nem történt meg.

    Fotó: Silviya Nenova / instagram

    A XX. században összesen háromszor történt egyébként meg, hogy befagyott a Fekete-tenger a városnál.

     

    A parttól nagyjából 30 méterre állt össze a jég, ami tovább vastagodott az elmúlt napokban a hideg idő miatt.

     

    Öt év óta először jég borítja a Várnai-tavat is, január 10-én pedig befagyott a Marica folyó Szvilengrádnál és Dimitrovgrad térségében.

    #frozen #burgas #ice

    A photo posted by Danielle (@danzay_) on

  • A Szabadság hídtól északra ketten besétáltak a Duna jégpáncéljára, és nagyon bízunk benne, hogy épségben ki is jutottak onnan. Olvasónk fotózta le az életveszélyes mutatványt, és jelentette is a rendőrségnek az esetet. 

  • Nem is olyan rég mutattuk be Gerliczky Bence legóból készült zseniális CAF villamosát, majd  valamivel később, Raáb Donát jóvoltából egy csomó másik klassz legójárművet. Felbuzdulva az eddigi sikereken a  BKK és a BKV meghirdette az Építs közösségi közlekedési eszközt építőkockából! pályázatot, hátha vannak még az országban hasonló megszállottak.

    A reklámgyanú árnyékát is elkerülő cím ugyan elég sután hangzik (hiszen mindenki legókockákkal dolgozott természetesen), viszont egy csomó izgalmas anyag érkezett a kiírásra. Ezekből nyílt most kiállítás a Deák téren található Földalatti Vasúti Múzeumban, amit február 12-ig lehet megnézni.

    15940498 1276731495718669 3643882133415479649 n?oh=b6c85dab4ec99
    Fotó: BKK/Facebook

    A pályázatra nem csak troli, busz, meg villamos érkezett, hanem BUBI is, sőt a fényképeken BKK-automatát is látok, ami azért elég jó ötlet. A nyertesek nevét és további fotókat itt találnak.

  • Az Oreo hosszú, kínkeserves utat bejárva jutott el a magyar mainstreambe, ahol a Pilóta keksszel vív élethalálharcot. (Nem nálam, én Oreo-párti vagyok.) Az Oreo nagyon jó dolog, legalább annyira, mint a világ egyik legfinomabb tejcsokija, a Cadbury, szóval ha ezt a kettőt vegyítjük, akkor lesz ez:

    12889010 G

    Igen, kívül tejcsoki, belül tejszínes krém, kekszdarabokkal. Sajnos nem lehet mindenütt kapni, a briteknél van, és tán Kanadában is, de emberek, nem szabad feladni, fogjunk össze, és érjük el, hogy itthon is legyen!

  • A philadelphiai Fox29 tévéadó nagyon kedvesen kívánt boldog 73. születésnapot a bokszlegenda Joe Fraziernek egy reggeli hírműsorában. A kedélyes bejelentésben még az is elhangzott, hogy a szülinapos Frazier ma barátokkal és szurkolókkal fog találkozni a városházán, és fiatal bokszolókat köszönt majd. 

    Egyetlen gond van ezzel csak:

    Joe Frazier hat éve meghalt. 

    Remélhetőleg senki nem ment el a városházára köszönteni, és később a Fox29 is korrigált. 

    Frazier azon kevesek egyike, aki legyőzte, sőt padlóra is küldte Alit, itt olvashat bővebben a pályafutásáról. 

  • Az Ecosia működési modellje egyszerű:

    1. ön a google helyett velük keres a neten
    2. ezzel ők pénzt keresnek
    3. amiből meg fákat ültetnek.

    Most 11 másodpercenként egyet, már 6 millión túl vannak, a cél pedig 2020-ra egymilliárd fa.

  • Ősszel írtunk arról, hogy 40 éves lett az első magyar westernfilm, a Talpunk alatt fütyül a szél. Ennek kapcsán pedig az is kiderült, hogy közösségi támogatással tervezi forgatni Szomjas György a Roncsfilm 2. részét, a Gólya és a velnessz disznót.

    Részletek a cikkben vannak, és a lényeg, hogy azóta újraindult a közösségi finanszírozós kampány, aki akar / tud, beszállhat akár már 1000 forinttal is. Itt.

  • Egészséges, 68 kilós kölyöknek adott életet Quetta, a bázeli állatkert indiai orrszarvúja.

    A kihalás szélén lévő faj 35. fogságban szülő egyede az anya, az első állatkerti bébi 1956-ban jött világra. 2015-ben 1200 orrszarvút öltek le, így a világon már csak 3400 szabadon élő példány maradt.

    Ha nem látta még soha, hogyan szopik egy bébiorrszarvú, mindenképpen pótolja ezzel a videóval!

  • A hiperrealisztikus háttértörténettel rendelkező pokémonok lehetnének az új jövő: Pikachu itt elvált, lecsúszott pokémon, aki nem bírja a gyerektartást, és fél lábbal már rálépett az alkoholizmus felé vezető útra.

    ylqmae7ogtf56knd4sgf.png
    Fotó: Twitter

    Vagy csak elég szerencsétlenül tették le egy játékbolt polcára az amúgy így kinéző méretes plüssfigurát.

    via Kotaku

  • Huszti István az Index fotósa ott volt ma reggel a határvadászok eskütételén, és megpróbált annyi egyenruhást egy képre sűríteni, amennyit csak a helyszín engedett:

    500 végzős határvadász tett ma esküt Orbán Viktor előtt, hogy a magyar emberek sorsát beteljesítve nekiállhassanak megvédeni az országot (és Európát) a migráns-százezrektől.

    Mindeközben mindössze 499 menekültet fogtak el a magyar határon a rendőrség adatai szerint. November elseje óta.

    Akkor ez most sok vagy kevés?

  • A lánya is ott volt az avatón, jóhogy. Tessék már menőbb nevet mondani az övénél:

     Aviana Olea Le Gallo

    Ugye.  

  • Ami nekünk egy letűnt kor kellemetlen emléke vagy unalmas és hétköznapi látvány, azt a németek egzotikus érdekességnek tartják, és rajongásig szeretik. Csütörtökön nyílik kiállítás a budapesti Acb galériában Katharina Roters fotóiból, a német származású festőművész több mint tíz éve fényképezi itthon a tipikus magyar kockaházakat. 

    Az egyedi festésű, egyen-kockaházak élő példái a kompromisszumot nem ismerő magyar kreativitásnak, virtusnak és tenni akarásnak. Mindent elmondanak rólunk és a környezetünkről, pedig még csak embert sem látunk a képeken. Egyetlen dolog miatt létezhetnek még ma is: 

    A papa mondta, hogy ilyen legyen

    A könyvet mi is bemutattuk három éve az Indexen. Nézze meg a Nagyképben!
    A könyvet mi is bemutattuk három éve az Indexen. Nézze meg a Nagyképben!
    Fotó: Katharina Roters
  • László Petra operatőr ellen garázdaság miatt indult büntetőper. A Szegedi Bíróságon azonban ma csak a képernyōn keresztül van jelen, egy zártkörű távközlő hálózaton át hallgatják meg. Mivel állítása szerint több életveszélyes fenyegetést kapott, ezért ismeretlen helyen rendőri védelem alá helyezték, onnan jelentkezik be élőben.

    A tárgyalásról délután részeltesen tudósítunk, de ha cikkünkben nem lesz róla fotó, az azért van, mert a képernyőt is tilos fényképezni.

    Addig is hallgassák meg egyik kedvenc Simple Minds dalomat:

  • A krikett nem tenisz. Ennek az ősi dakota mondásnak látványos bizonyítását láthattuk a szerb világmásodik ausztráliai bemutatómeccse után.

    2017-01-11T131038Z 241957249 RC1524434720 RTRMADP 3 TENNIS-OPEN-

    Az Austral Open csak a jövő hétfőn kezdődik, de Djokovics már a helyszínen van, és mint azt tudjuk, a világ legjobb teniszezője a lelke mélyén egy bohóc, ezért nem volt nehéz rávenni, hogy fogjon a kezébe egy krikettütőt.

    A többi meg, ahogy mondani szokás, már csak cirkusz.

  • A Wekerletelep (Budapest, XIX. kerület, Kispest) a főváros egyik legszebb része, pláne télen (meg tavasszal, és persze nyáron, ősszel meg főleg). Bármilyen kicsike hó is esik, azonnal meseszerűvé válik a környék, az ott lakók legnagyobb örömére. Sajnos kiadós havazást elég rég láttak a százéves wekerlei házak, de ne legyünk telhetetlenek, érjük be a mára virradóra hullott egy-két centiméternyi hóréteggel. Képeink a csütörtök reggeli hóhelyzetről:

  • Itt vannak, szépen sorban. Ettől még a Star Trek: Mindenen túl egy kifejezetten szórakoztató film volt, nem lebeszélni akarok róla senkit. 

  • Nem tudni, hogy hívják a bácsit, akiről a We Sleep Talk nevű júzer töltött fel a YouTube-ra egy videót, de a fő karakterének neve Blackheart. Ezt a karaktert még 1999 végén indította el az úr a kor egyik legnépszerűbb online szerepjátékában, az akkoriban debütált Asheron's Callban. Azóta eltelt 17 év, megjelent a World of Warcraft, és mellette jelentéktelenné vált minden más online szerepjáték. Ennek ellenére az Asheron's Callnak még mindig vannak hivatalos szerverei - egészen január végéig, mert akkor a fejlesztő Tudbine leállítja a játékot később megjelent folytatásával együtt. A videón szereplő, most 74 éves nagypapának tehát el kell búcsúznia kedvenc játékától és sok létrehozott karakterétől, akik közül érezhetően Blackheart nőtt leginkább a szívéhez (3 hónapot, 3 napot és 3 órát játszott vele - nettó játékórában). Még utoljára azért raidel egy kicsit, és közben mesél a játékról a felvételt készítő unokájának. Elképesztően cuki az egész, a videó alatt pedig az unoka kommentekben várja a javaslatokat, hogy mivel játsszon ezután a nagypapa. (Kotaku)

  • Eladóvá vált ez a remek kis lakás a VIII. kerületben

    - kezdődik a hirdetés szövege, amit János küldött az Urbanistának. Ilyenkor még az ember nem sejt semmit, azt hiszi, hogy egy átlagos józsefvárosi lakásba lép.

    Hát nem.

    Az amúgy tök jó állapotú, takaros kis lakásnak ugyanis van egy szobája, ami csak a fürdőszobából közelíthető meg. Egészen pontosan a fürdőkád fölött nyílik az ajtaja, ahová létrával lehet bemászni. 

    fürdőszoba létra.png
    Fotó: Otthontérkép

    A fotó alapján még felmerült bennem, hogy talán félreértek valamit, de az alaprajzon is tökéletesen látszik, hogy miről van szó.

    És nem ám egy kis lyuk, lomtár vagy ilyesmi bújik meg a titkos ajtó mögött, hanem egy rendes szoba saját ablakkal. Nevessenek ki, de szerintem tök jó! Ha gyerek lennék, imádnám a titkos bunkit (persze gyerekként nem gondolnám végig, ki mikor használja a fürdőszobát). Mindenesetre egy kis dizájnkodással nagyon izgalmas fészket lehetne kialakítani belőle.

    Itt van még több kép a kecóról.

  • Még karácsony előtt tartott előadást Kecskés D. Gusztáv történész az „56-os eseményekről” szóló konferencián Tokióban, de az esemény plakátja utólag is figyelmet érdemel. A magyar forradalmárok innen, mármint európai szemmel nézve ugyanis eléggé vágottszeműnek tűnnek.

    De vajh miért? Nekem elsőre az alábbi lehetőségek jutottak eszembe:

    1. A japánok is ferdeszeműnek látnak minket. Emellett szól, hogy apámat egy japán kisvárosban éppen úgy, a szemüket elhúzva csúfolták az európai embert élőben nem sokat látó gyerekek, mint nálunk tennék a rosszul nevelt ovisok fordított helyzetben. Ebbe a hipotézisbe némileg bezavar, hogy a mangaábrázolások szerint az európaiak kerekszeműek.
    2. Komoly konferencia, ezért direkt a leginkább antimanga módon jelenítenek meg mindent.
    3. A japánok így, magukhoz ferdítve tudnak könnyebben azonosulni egy számukra egzotikus témával.
    4. Nem is ferde a pesti srácok (és lány) szeme, sőt nincs is szemük, csak szemöldökük, kivéve a szamárfület tartó rókaképűnek. Hogy ezzel mit akarnának üzenni, újabb kérdéseket vetne fel, ez azonban már meghaladja ennek a posztnak a kereteit.

    Kiegészítés:

    Mint élesszemű olvasók jelezték, a plakáton van legalább egy további furcsaság: a lukas zászló takarásában masírozó tank egy világháborús német Tigris páncélos, ami némileg váratlan megoldás 1956-ban a szovjet blokkban.

  • Tengerből kihalászott és partra sodort szemétből készít tematikus összeállításokat Steve McPherson.

    Néhány szettet megnézhetnek a következő galériában is:

    A tengerekben gyűlő műanyag hulladék problémájára próbálja felhívni a figyelmet. Elképesztő belegondolni, hogy néhány éven belül több szemét lesz (kilóra) a világ óceánjaiban, mint hal. Pláne, hogy a szemét nem csak a környezetet rombolja, de a tengerekkel érintkező élővilágot is pusztítja.

    Steve McPherson az angliai otthona környékén vadászik szemétre, de még itt is bőven elég alapanyagot talál az összeállításaihoz. A szemét-helyzet egyébként a Csendes-Óceán szigetvilágai környékén a legdurvább, ahol összefüggő szemétszigeteket sodornak össze a globális áramlatok.

  • Ön még biztos aludt, úgyhogy megmutatom a saját botcsinálta fotómmal, hogy nézett ki reggel a még nagyrészt érintetlen hó. Hát így. Elmondhatom, nagyon szép volt. Azt csak morogva jegyzem meg, hogy az utak egy része is érintetlennek látszott, amikor autóval mentem rajta, de a nagy utakat azért már tisztították. 

    20170112 061028
  • Bár az Antarktiszon sincs kimondottan az a strandidő, az ott éldegélő 250 ezer királypingvinnek nincs oka panaszra. Ofer Agiv, nyugdíjas mérnök egy 18 napos túrán jutott el hozzájuk, hogy megörökítse a semmittevésüket, a mínuszok és a hóesés ellenére is.

  • Csodálatos kép terjed Facebookon, ami Budapest egyik fő  kulturális központját, az A38-at mutatja jégzajlás közben. Ha szeretne az egykori kőszállítóhajóról rendhagyó felvételt látni, itt megnézheti a videót, amit akkor készítettünk, amikor a tízévente esedékes állapotfelméréshez kiemelték a hajót a vízből. 

    15894380 1174307302646886 8074601423433733367 n
    Fotó: myactioncam.hu
  • Lehet, hogy akkor jó ötletnek, nagyon nemzeti érdeknek tűnt 1941-ben hadat üzennünk az USA-nak, utólag visszanézve kevés hülyébb ravasz húzása lehetett Magyarországnak.

    Egyebek mellett 1944 tavaszától az amerikaiak és a britek rendesen lebombázták Budapestet, mondjuk a háborúban inkább az lett volna meglepetés, ha az ilyesmi esetleg elmarad. Viszont ne legyen kétségünk: a bombázás ma is folytatódik, csak átterelődött kulturális síkra.

    Ne ijedjen meg, nem egy Szaniszló-videó következik Bogár László- betétekkel, csak nézze meg az alábbi képet. Erősen úgy tűnhet, hogy B-24-es Liberatorok Budapestet bombázták épp, látszik a Hajógyári-sziget vagy például, hogy még állnak a hidak.

    A főváros bombázása Pesthidegkút felől nézve.
    A főváros bombázása Pesthidegkút felől nézve.

    Erre hogy teszi ki az amerikai Getty fotóügynökség az oldalára? Azzal a képaláírással, hogy ez a rakovi (egy cseh falu) vasútállomás bombázása 1944 augusztus 9-én. 

    kep

    "Több tiszteletet Magyarországnak, a magyar embereknek!" - hogy a vezetőnket idézzük.   "SZOMORÚ!!!!!!!!" - hogy az övéket.