Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A showman szerint egy házasságban fel kell osztani a feladatokat.

    Képernyőkép 2025-02-10 134919.png
    Fotó: TV2

    Gáspár Győző és felesége, Gáspár Bea hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedtek, ahol a házasság hete kapcsán arról beszélgettek a műsorvezetőkkel, Orosz Barbarával és Pachmann Péterrel, szerintük mi a titka hosszú házasságuknak, mely már 32 éve tart. A showman és neje ráadásul már tizenegy alkalommal erősítették meg egymásnak tett ígéretüket.

    Barbikám, 32 éve az a titkunk, hogy nincs titkunk. Egyébként egy nagyon szép asszony vagy te is, komolyan mondom

    dicsérte a Mokka háziasszonyát Gáspár, felesége pedig hozzátette, kettejük kapcsolatát leginkább azzal lehetne jellemezni, hogy jóban-rosszban együtt vannak.

    Mindeközben a showman neje, aki korábban A Konyhafőnök VIP című műsort megnyerte, dubaji csokis képviselő fánkot készített az adásban. Pachmann humorosan meg is jegyezte, az említett édességet könnyebb elkészíteni, mint egy házasságot működtetni.

    Nekem arany életem van, nem tagadom le, nem panaszkodom

    – vágta rá a realitysztár, akitől a műsorvezetőnő ekkor megkérdezte, házasságukban hogyan osztják fel egymást között a feladatokat.

    Én azt gondolom, hogy föl kell osztani a házasságban, kinek mi a feladata. A férj menjen, dolgozzon, keresse a pénzt, az asszony meg tartsa el a családot, süssön-főzzön, takarítson

    – jelentette ki Gáspár, mire neje hozzátette: „Ez egy tradicionális roma funkció”. 

    Később a közelgő Valentin-napról beszélgettek, de Gáspár Győző akkor is önmagát adta.

    És még annyit üzenek a férfitársaimnak, hogy ne dőljenek már be ennek a Valentin-napnak! Mert már tegnap a barátaimtól kezdtem becsömörleni. Én Valentin-napra, kedves méltóságos Bea asszony, egy darab csokit, de még egy darab virágot sem veszek. Kivagyok! (...) Úgy tartják ezt az ünnepet, mintha karácsony lenne.

  • Super Bowl-reklámja miatt plasztikával vádolták meg a színészt.

    Magyar idő szerint hétfő hajnalban zajlott le a 2024-es NFL-szezon döntője, az 59. Super Bowl az Egyesült Államokban, amely nem csupán az amerikaifutball ünnepe, hanem a reklámipar csúcspontja is egyben. A nézők figyelméért idén is ikonikus arcok versengtek a reklámokban: többek között David Beckham és Matt Damon is feltűnt a képernyőn, de Tom Cruise sem maradt ki a buliból. Cruise azonban elég nagy felháborodást keltett.

    Top Gun sztárjának promóvideója azonban nem maradt kritika nélkül, kisimult arca miatt többen plasztikáztatással vádolták meg a 62 éves színészt, aki néhány kommentelő szerint már alig hasonlít régi önmagára.

    Íme a reklám:

    Az, hogy Tom Cruise szépészeti beavatkozásokon eshetett át, évek óta téma az internetezők körében, jóllehet a színész egyelőre nem ismerte be, hogy plasztikáztatott volna.

    (via Daily Mail )

  • Az egykori szépségkirálynő úgy véli, az internetezők túl sokat foglalkoznak a magánéletével.

    Kulcsár Edináról és férjéről, Varga Márkról, azaz G.w.M-ről az utóbbi időben több pletyka is szárnyra kelt, melyeket már az egykori szépségkirálynő sem tudott szó nélkül hagyni. Az influenszer édesanya a minap az Instagram-oldalán reagált a kritikákra és találgatásokra, kiemelve, a legtöbb pletyka nagyon messze áll a valóságtól.

    Előbb úgy hírlett, azért fogadtak sofőrt, mert az összegyűlt büntetőpontok miatt G.w.M jogosítványát bevonták, majd arról szóltak a híresztelések, hogy a rapper és az egykori szépségkirálynő kapcsolata megromlott, Kulcsár Edina ez utóbbit azonban sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem akarta. Végül az is felmerült, hogy előző házasságából született gyermekei az apjuknál töltenek több időt, ám Kulcsártisztázta a félreértéseket.

    Az influenszer édesanya nem tagadja, négy, sőt esetenként egyszerre hat gyerekkel nem egyszerű a mindennapokat menedzselni, ezért nemrég segítséget kért, felvett egy asszisztenst, hogy a gyereknevelés és a háztartás mellett saját magára is elegendő időt tudjon fordítani, hiszen vissza szeretné nyerni szülés előtti alakját. Emiatt is rengeteg szó érte a házuk elejét, nem csoda tehát, ha Kulcsár Edina kifakadt a közösségi oldalán a róluk terjedő dolgokról.

    „Néha olyan érdekes olvasni, hogy az emberek hogyan is képzelik el az életünket, vagy hogy miken gondolkoznak velünk kapcsolatban. A legtöbben nagyon messzire vannak a valóságtól, de ezzel nincs is semmi baj.

    Hadd higgye csak mindenki azt, hogy 2 bejárónővel, 4 babysitterrel, szakáccsal, sofőrökkel és asszisztensek hadaival éljük az életünket. Ha így lenne, az is teljesen rendben lenne, attól függetlenül, hogy sokaknak nem ez a normális. Hozzáteszem nekem sem, de azt kívánom, hogy bárcsak itt tartanék, amire végülis meg van az esély, mert rengeteget dolgozunk, amit a nyilvánosság nem lát, plusz szoktam kaparós sorsjegyet is venni, és mindig úgy állok neki, hogy most 100 milliót nyerek!

    A lényeg, amit ezzel üzenni szeretnék, hogy senki ne érezze rosszul magát, ha valaki valótlan dolgot állít róla. Vegyétek ezt elismerésnek, hiszen csak arról tudnak beszélni, aki valamilyen benyomást tett másokra” – írta ide kattintva elérhető bejegyzésében a négygyermekes édesanya.

  • Az énekesnő ételfotókkal jelentkezett a közösségi oldalán, miután rengetegen lettek kíváncsiak arra, hogyan érte el látványos fogyását.

    Tóth Vera nem csupán új stílusa, de látványos fogyása miatt is a figyelembe középpontjába került az utóbbi időben. Az énekesnő azt mondja, régóta nem zúdult rá olyan kommentcunami, mint amit a Csináljuk a fesztivált! döntője után tapasztalt. Külsejére rengeteg negatív visszajelzést kapott; elmondása szerint durvább hozzászólásokat olvasott, mint akkor, amikor extrém túlsúllyal ismerhették.

    Az azonban, hogy inzulinrezisztenciája miatt életmódot váltott és megreformálta étkezését, több pozitív változást is magával hozott. Mivel a diétára, amit követ, sokan kíváncsiak, ezért a Megasztár korábbi győztese vasárnap megmutatta, milyen ételeket fogyasztott az elmúlt 11 hónapban. Mint írta, 20 kilót sikerült leadnia, s mint utóbb kiderült, fogyása az énekhangjára is kihatott.

    „11 hónapja étkezem így. Ha így táplálkozom, akkor normálisan alszom, nyugodtabb vagyok, jobbak már a labor eredményeim is, nem utolsó sorban, jobban is nézek ki.

    11 hónap alatt több, mint 20 kg mínusz úgy, hogy csak a logisztikát kell kitalálni igazán, maga az étkezés nagyon jó, nem vagyok éhes, ideges, és nincs hiányérzetem. Nehéz volt minden lépés, megküzdés a hülye szokásokkal, alapanyagok teljes cseréje a konyhában, helyek felfedezése, ahonnan be tudom szerezni ezeket, helyek, ahol készen tudok fogyasztani. Le kellett mondani a jó borokról, vagyis csak mértékkel lehet, de az elején tilos volt és még most sem szabad igazán. Megszoktam, jó így

    – árulta el követőinek bejegyzésében az énekesnő, hozzátéve, bár ajánl néhány inzulinrezisztencia-kompatibilis ételt, fontos, hogy az egyénre szabott étkezés megtervezésében szakember segítségét kell kérni.

    „Mindenkinek ajánlom az egyénre szabott étkezést. Ehhez orvos és dietetikus segítségét ajánlom, így tettem én is. Nem szeretnék olyan levelekre válaszolni, ahol tőlem kértek tanácsot, nagyon kedvesek vagytok, de nem vagyok orvos. Nem vállalhatom a felelősséget ebben, mert ez komplexebb dolog. Most itthagyok néhány IR kompatibilis ételt, amit én főztem, készítettem. A logisztika alatt a dobozolást, elkészítést értem, ha nagyon sok a dolgom, akkor kevesebb idő jut erre, de jut, mert döntés kérdése az egész.

    Ezeket az ételeket maximum 45-60 perc alatt el lehet készíteni, de a legtöbbet 20-25 perc alatt is. Szóval, ha nekem összejön így, emellett a kaotikus időbeosztásban, akkor másnak is

    – jelentette ki Tóth Vera, aki az ételfotók alatt kommentben emelte ki, milyen ételeket szokott fogyasztani.