"10 magyarból 8 depressziós, 2 meg nem él az országban"
- mondta nemrégiben egy mellettem álló idősebb férfi a villamoson, miközben arról magyarázott valakinek a telefonba, hogy most egy jó darabig megint nem jön Budapestre, mert itt csak szomorú és gondterhelt arcokat látni az utcákon.
Körbenézve utastársainkon nehezen tudtam volna vele vitatkozni, azonban abban is biztos voltam, hogy hangos diagnózisa biztosan nem segített a körülötte állók hangulatán.

Pedig egy rövid utazásnyi idő alatt is sokat lehet tenni azért, hogy embertársainknak egy picit jobb kedvük legyen. Erről tanúskodik a Bors cikke, amiben Kinga meséli el, hogy pár napja nagyon rosszkedvűen indult haza a szüleihez, még pityergett is a vonaton. Leült vele szembe egy lány, aki egy idő után elővett egy füzetet, és elkezdett írni. Pár perc alatt megvolt, elpakolta a holmiját, majd amikor leszállt, Kinga mellé tette az összehajtott levelet, és rá mosolygott.
A levélben pedig többek között az állt, hogy
biztos vagyok benne, hogy Te egy erős, megbízható, kedves, szeretetre méltó lány vagy. ... Így ismeretlenül is nagyon boldog életet kívánok Neked. Soha ne add fel!
Kinga a lapon keresztül köszöni meg az ismeretlen lánynak, hogy lelket öntött belé. Mint mondja, "nagyon jólesett, azóta folyton melegség tölt el, ha az üzenetre gondolok".
Hát, néha ennyi is elég. Segítsünk egymásnak túlélni a tél utolsó heteit!