új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Amikor az Állatkert sajtóközleményének még csak a tárgyát olvastam, miszerint Bemutatkozott Tifani, a pingvinfióka, egy erős cukiságtartalmú posztra készültem. De ekkor még nem érkeztek meg a képek.  Aztán kicsivel később befutottak, mi meg csak néztünk, hogy mi van:

    Aztán persze a sajtóközleménybe beleolvasva kiderült, hogy Tifani már 4 hónapos, vagyis közel sem az az esetlen, pelyhes kis rajzfilmpingvin, mint akire számítottam. Na de azért ott vannak még azok a pelyhek, nézzék csak:

    A fiókát az első hónap után a gondozók nevelték, mostanra érte el azt a kort, amikor a kolónia teljes értékű tagjává vált.  Ő is egy a 30 veszélyeztetett állat közül, aki Budapesten kelt ki. A pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus) nem a Déli-sarkvidéken, hanem Afrikában, a Dél-Afrikai Köztársaság, illetve Namíbia tengerpartjai mentén élnek.

  • Csütörtök este olyan dolog esett meg Ricardo Oliveirával, ami eddig még nem sokakkal. A Santos jelentős európai klubkarriert maga mögött tudó brazil válogatott csatára ugyanis a Santa Fe elleni Libertadores-kupa mérkőzés előtt végigállhatta a tiszteletére tartott gyászszünetet.

    A bemondó ugyanis véletlenül az ő nevét olvasta be a Santos 70 éves korában elhunyt védője, Alexandre Kaneko neve helyett. A megemlékezés így is megrendítő volt, a jelek szerint a jelenlevőket különösebben nem zavarta a dolog.

  • Segíteni akart, de nagyobb bajt csinált

    Először az jön, hogy KÉZIFÉK! KÉZIFÉK!, aztán lehet, hogy 00:17-nél röhögni is fog, ami nem szép dolog, de valahol teljesen érthető, mert az egész annyira béna. De nem csak az autós, aki majdnem megöl mindenkit, de a segítségre sietők töketlenkedése is, a letámasztott bringától az óvatosan lerakott sörösüvegig.

  • Az LMP akciója volt a vetítés a Képviselői Irodaház falára Paks2 kapcsán. Csak nehogy megkeresse őket egy szelíd csecsen férfi, hogy bocsánatkérésre kérje őket.

    És ha valaki állóképben merengene el a dolgon, akkor íme:

  • A Közlekedési Múzeum hazahozta Nagy-Britanniából az utolsó, az egykori mátyásföldi üzemben tervezett és épített Ikarus autóbuszt. Az Ikarus 489-es Polaris típus akkoriban Európa egyik leginnovatívabb városi autóbusza volt és egyben az Ikarus utolsó sikeres exportterméke. 

    „Megmentettük a régi Ikarus-gyár utolsó autóbuszát, amit 15 év szolgálat után most vontak ki a forgalomból Angliában.” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója. A napokban Budapestre visszaérkezett busz 2001-ben épült és akkoriban a XXI. század Ikarusának szánták. A típusból összesen 11 darabot gyártottak az Egyesült Királyságba, ahol az Arriva üzemeltetésében közlekedtek. A DAF alvázra épített kocsik teljesen új formatervükkel és új műszaki megoldásaikkal jelentős fejlesztésnek számítottak és a brit városokban napjainkig futottak. 

    Bár finanszírozási okokból a rendkívül ígéretes típusból tizenegy kocsinál több nem épülhetett, a legendás Ikarus gyár tervezői és mérnökei bebizonyíthatták, hogy képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére is korszerű autóbuszokat tervezni még a 2000-es évek legelején is. Az egykori Ikarus csak a külföldi országokban közel 300.000 autóbuszt tudott egykor értékesíteni, így a magyar buszok közel sem csak a hazai utak emlékezetes legendáinak számítanak. 

  • Utcát neveznek el az Oscar-díjas Holdfény című filmről rendezője, Barry Jenkins szülővárosában, Miamiban. A Moonlight Way a Liberty Square közelében húzódik, ahol a 37 éves Jenkins felnőtt, és ahol a film egyes részleteit forgatta.

    Az utca átnevezését a hétvégére időzítették, amikor Jenkins és McCraney is Miamiban tartózkodik majd. A nyilvános ünnepséget a város Afrikai Örökség Kulturális Művészeti Központjában rendezik meg. Az átnevezésről a megyei tanács döntött. Mint Audrey Edmonson, a testület egyik tagja egy helyi újságnak elmondta: azt akarták, hogy az utca neve arra emlékeztesse a nehéz körülmények között felnövő gyerekeket a Holdfény sikertörténete révén, hogy mindenki számára van remény.

  • A Mammutban a szökőkút mellett tesznek majd össze egy hatalmas mozaikképet Rubik-kockákból 16 órán keresztül a hétvégén, a játék magyarországi megjelenésének 40. évfordulója alkalmából és egyben a vizes vb tiszteletére. Ha minden jól megy, az egyik oldalon a Lánchíd lesz, a másikon meg úszók.

    Valami ilyesmire kell gondolni:

    kocka

    Az eseményt a közlemény szerint a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány szervezi, ha valaki nem ér rá, az építés után még két hétig meg lehet nézni a képet. Aztán a kockákat szétosztják hátrányos helyzetű régiók iskolái között.

    Foglalkozásokat is tartanak az odalátogató középiskolásoknak. A közgazdaságtani workshopok játékmesterei a Rajk László Szakkolégium egyetemista hallgatói, a "Szexi-közgazdaságtan" blog szerkesztői.

  • Kivételes koncerteken hőböröghet egy itallal a kezében, aki vagy ma este a Fogasban újranyitott Robotban, vagy holnap Szegeden a Grand Café-ban megnézi a Porch-ot. A zenekarban a Primus alapító gitárosa, és Les Claypool egyéb projektjeiben is gitározó Todd Huth játszik, valamint a kozmikus gonoszság felkent pápáit magába tömörítő Today Is The Day egyik elfogyasztott basszusgitárosa, Chris Frey. Szegény dobosról szokás szerint semmi információ. Arról viszont van, hogy mindkét koncerten Magyarország legstabilabb zenekara, a Pozvakowski fog a Porch előtt játszani.

    A Primus neve hallatán sok embernek görcsbe tud állni mindene, így érdemes megjegyezni, hogy itt a bolondos virgázás elvétve jellemzi a zenét, hol az Unsane-t vagy a korai Helmetet jellemző málházás, illetve a Codeine nagy tere és disszonáns világa keveredik. Megeszem a telesírt zsebkendőmet, ha nem ez lesz a hónap egyik legjobb koncertje. 

  • Egy londoni szállodában készült ez a kép Andrew Garfieldről, a Csodálatos Pókember című film sztárjáról. A brit amerikai színész péntek reggel ráérősen kávézott, a telefonját nyomkodja és egy füzetbe jegyzetelt valamit szorgosan. 

  • A fiatalabb generációk elérése manapság egyre nehezebb lehet a politikusoknak.

    Sokan, sokféle módszert kipróbáltak már a témában, de az egyik dél-koreai elnökjelölt most új fejezetet nyitott, ugyanis fogta magát és

    csinált két pályát a StarCraft: Brood Warhoz.

    A két új játéktér nem tűnik túl bonyolultnak, bár valószínűleg nem is ez volt a cél, ez utóbbit támasztja alá az is, hogy a játékban erőforrásként használatos ásványok lelőhelyei a jelölt nevét adják ki.

    Azt nem tudni, hogy Moon egyébként valóban szereti-e a játékot, de mivel Dél-Koreában kvázi nemzeti sportnak számít, néhány rajongót biztos szerzett magának.

    (Übergizmo)

  • Névtelen-22

    Ha a drónt pilóta nélküli repülőgépként határozzuk meg, akkor ez nyilván nem az. De akkor mi? Szegény ember helikoptere? A XXI. század repülő szőnyege? Isten létezésének vagy az emberi hülyeség határtalanságának végső bizonyítéka?

  • Nem is ok nélkül, a hetes rögbiben olimpiai aranyat nyerő csapat tiszteletére teszik ezt.

    A hétdolláros bankó mellett egy 50 centes érme is forgalomba kerül, amivel a csapat vezetőedzőjének, Ben Ryannek mondanak köszönetet.

  • Durva, de ma hetvenéves Iggy Pop vagy eredeti nevén James Newell Osterberg, Jr. 

  • A Blikk szerint a BKV Zrt. vette meg ezt a 35 millió forintért árult Ikarus 630-as retrócsodát.

    Fotó: Nagy Attila Károly / Index

    Ha egy vállalat ápolja a múltját és azt jól csinálja, az mindenki számára előnyös dolog. Ez a jármű nagyon szorosan hozzátartozik Budapesthez, hiszen képeslapokon, bélyegeken is találkozhattunk vele korábban. A 35 milliós összeg egy új autóbusz árának körülbelül a fele, így nem kérdés, hogy a BKV Zrt. jó döntést hozott a vásárlással

    - véli a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, Dorner Lajos, akivel nehéz lenne vitatkozni.

    Fotó: Nagy Attila Károly / Index

    A lap szerint az Ikarus 630-as buszt - amit 1959-1971 között gyártottak - egy 8276 köbcentiméteres motor hajtja, melynek teljesítménye 146 lóerő. Az Ikarus palettáján az egyetlen orrmotoros jármű, amin egyszerre 36 ember fér el.

  • 18043146 10212887074955098 466229168 o.png
  • Egy kölyökmacska és egy teknősbéka első találkozása, döbbenet, tanácstalanság, sokk.  

  • Ingyen Bringa

    Az épnek álcázott szétfűrészelt csalibringa emlékezetes perceket szerezhet a tolvajoknak, akik még örüljenek, ha el tudnak futni a nagy pofára esés után.

  • Tegnap, április huszadikán volt a marihuánafogyasztás nemhivatalos világnapja, aminek örömre az amerikai Vice magazin és annak különböző weboldalai gyakorlatilag már egy hete csak a füvezésről írnak cikkeket. De ha nem lenne elég, hogy megtanulhattuk, hogyan kell füves palacsintát sütni vagy hogy melyek voltak minden idők legjobb stoner zenekarai, 

    a Vice felküldött egy spanglit az űrbe.
    fű az űrben.png
    Fotó: Viceland

    Miért? Mert miért ne! A világ talán első orbitális kábítószerének kilövését és súlytalan táncát videón is megnézheti. 420!

  • Füstöléssel védekeztek a fagy ellen a Zala megyei Nagyrécsénél egy gyümölcsösben. A településen hajnalban -2 fokot mértek.

  • Donald Trump idősebb lánya, Ivanka elképesztően népszerű Kínában. A jelenségnek utánajáró NBC News szerint számos online rajongói klubja is van a helyi közösségi médiában, az egyiknek például "Ivanka Istennő" a neve, és több mint 12 ezer követője van.

    Ivanka Trump ügyvédei folyamatosan jegyeztetik be a védjegyeket az országban, hogy megállítsák a nevével meggazdagodó kínai cégeket. Van már a nevén futó ékszer, fehérnemű, matrac, bébitáp, és még ki tudja micsoda. Eddig 16 márkaneve van bejegyezve Kínában, és több mint harminc további jóváhagyásra vár.

    Hu Hszing-tou, a Pekingi Műszaki Egyetem közgazdásza szerint a népszerűség Ivanka kínaiak felé mutatott barátságos gesztusainak köszönhető, aminek a két ország közötti viszony kiéleződése közepette különösen örültek az emberek.

    Amikor például Hszi Csin-ping kínai elnök meglátogatta Donald Trumpot, Ivanka ötéves lánya, Arabella egy tradicionális kínai dalt énekelt el neki, amit persze a büszke anyuka ki is posztolt Twitterre, több millió kínai legnagyobb megelégedésére: