Zsuzsanna
-3 °C
3 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Magyar Filmhéten bemutatott alkotások közül lehet választani március 8-ig. A legtöbb   szavazatot elért alkotást a Magyar Filmdíj díjátadó ünnepségén, március 11-én díjazzák majd, amivel a Magyar Filmhét tuti rekordot dönt, mint a világ egyetlen, egy napig tartó, egyhetes eseménye.  A szavazók között 10 páros belépőt sorsolnak ki a Magyar Filmdíj díjátadó ünnepségére.  A Magyar Filmhétre az alkotók a 2017-ben Magyarországon moziforgalmazásba került, televízióban sugárzott vagy a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt alkotásokat nevezhették.

  • Vasárnapi beszédében lengette be Orbán Viktor az új jelmondatszerűséget: „Nekünk Magyarország az első!” Ő maga is utalt rá, hogy amerikai mintára sikerült megalkotni ezt a frappáns felkiáltást. 

    BSZ 6930
    Fotó: Németh Sz. Péter / Index

    A helyzet az, hogy az ilyen jól csengő szlogeneket a Fidesz rendszeresen külföldről nyúlja le, hogy azt ne mondjam, sajátot még nem nagyon sikerült kitalálnia. 

    Egész friss történet a Stop Soros, azt például Macedóniából lopták. Volt a kérészéletű  „keményen dolgozó kisember” szlogen, azt a brit toryktől nyúlták le, Rogán Antal az elején nagyot ment vele, de aztán gyorsan ejtették, valószínűleg rájöttek, hogy a kisemberezés nem cseng túl jól.

    Ennél sokkal régebbi, 2002-es a „Hajrá, Magyarország!”, de azt meg ugye Berlusconitól csórták, a Forza Italiát fordították le.

    Itt van még egy csomó jó szlogen, lehet válogatni, mi legyen a következő. Szerintem például a 

    Fúrj, bébi, fúrj

    elég menő lenne.

  • A Transavia nevű holland fapados légitársaság gépe Dubajból tartott Amszterdamba, és egy idősebb férfiutas megállás nélkül eregette a galambokat, szúrta ki a 444.hu az Independent információját. A közelben ülő utasok annyira kiborultak a fingorászó idős úr miatt, hogy a konfliktust a kapitány sem tudta csillapítani, így Amszterdam helyett a gép Bécsben szállt le.

    Az osztrák hatóságok megjelentek a gépen (erről itt látható videó), és végül négy személyt szállítottak le, két férfit és két közelben ülő nőt. "Ők be is perelték a Transaviát, ugyanis állításuk szerint semennyire nem vettek részt a szóváltásban és lökdösődésben, sőt az a gyanújuk, hogy csak azért piszkálódtak velük, mert marokkói származású hollandok" - írja a 444.

    Nem ez az első eset, hogy a repülőn fingásból baj lett: 2015-ben túl sok bárányfing miatt volt kénytelen leszállni egy teherszállító repülő, 2003-ban pedig egyszerűen szellentésnek vélték a lángoló repülőgép szagát

  • Hát, az, hogy a hóval együtt a garázstető is ráomlott 20 autóra egy moszkvai parkolóházban. Óriási szerencse, hogy a 450 négyzetméteren összeroskadt szerkezet alatt senki sem volt, így csak autók tucatjai sérültek meg – írta a Newsru.com, megjegyezve, hogy a szétlapított autók tulajdonosai a 2400 négyzetméteres parkoló fenntartójától remélhetnek kártérítést.

    121