Ön is úgy gondolja, hogy a Starbucks a hipszterség csúcsa?
Garantálom, hogy csak addig, amíg meg nem nézi a dél-koreai barista, Li Kangbin kávéra pingált műveit, ezek ugyanis külsőre biztosan mérföldeket vernek a gagyi starbucksos kávéra.

Az irtó tehetséges, 26 éves férfi kilenc éve, kötelező sorkatonasága alatt kezdett el kávéfőzéssel foglalkozni, ami annyira megtetszett neki, hogy még a táborban megnyitotta első kávézóját bajtársainak.
Később Szöulban nyitott kávézót, ahol nagyjából 2360 forintnak megfelelő összegért bármit rárajzol a kávé tetejére – még olyan műveket is, mint Van Gogh Csillagos éjét, vagy Munch A sikolyát. Az egészben ráadásul az a legelképesztőbb, hogy elmondása szerint soha nem tanult rajzolni.

A férfinak nagyjából 15 percét veszi igénybe, hogy a lélegzetelállító műveket kávéra vesse, és az Instagram-oldala alapján lényegében nincs olyan dolog, amit ne tudna megcsinálni. Ennek megfelelően rengeteg rajongója van, és már a tévében is szerepelt.
(Reuters)




Rovataink a Facebookon