új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Annak idején is egyesével színezték a filmkockákat, és tulajdonképpen most is. Az éppen csak észrevehető különbséget a Wired videója mutatja meg:

  • Magyarországon is terjednek a közterületen elhelyezett kondiparkok, legutóbb a Margitszigeten futottam bele egybe. Jópofa volt látni, hogy az arra sétáló nyugdíjas barátnőktől a gyerekekig mindenki kipróbálta a frissen telepített gépeket.

    Moszkvában is lenne igény a kondiparkra, sőt. Ha a városvezetés nem telepít, a helyiek megoldják máshogy. Néhány farönk, vasdarab, kiszuperált alkatrész, és kész is. A zöldben van, a célnak tökéletesen megfelel, még ha fapados is a Tyimirjazevszkij parkban.

  • A sanghaji építészek megirigyelték a babiloni függőkerteket, ami végül is érthető, hiszen Szemirámisz függőkertjét az ókori világ hét csodája közt tartották számon. Igaz, Szemirámisz még nem egy bevásárlóközpont tetején alakította ki, de hát haladni kell a korral. Kínában most egy épülő plázát terveztek 400 terasszal, a teraszokra több mint ezer fát ültetnek el, így alakítva ki a modern függőkertet.

  • Screen Shot 2017-07-18 at 14.04.46 du..png

    Mindennek van már világnapja, az Emojinak például július 17-én volt. Ennek örömére a Disney social csapatánál elkészítették egy 4 perces videóban, hogy milyen lenne a Szépség és a szörnyeteg, ha egy okostelefonon belül játszódna.

  • Ha a válasz nem, akkor vélhetően ön nem tagja annak a dél-floridai családnak, akik szombat reggel egy nagy csattanásra keltek, amiről kiderült, hogy 

    több csomag fagyasztott olasz kolbász okozta.

    Travis Adair, a család feje azt mondta, olyan volt, mintha az ég dörgött volna, és azonnal fel is riadt a hangra a családjával együtt.

    A házból kilépve rögtön találtak is két csomag kolbászt az udvaron, a tetőre felmászva pedig további három csomag hús várta a döbbent családot.

    Összesen majdnem 7 kiló kolbászt szedtek össze, ami a jelek szerint - csak hogy az egész ügy még bonyolultabb dolog legyen - egy alabamai, földek tisztításával és erdőirtással foglalkozó céghez tartozik.

    A család egyik tagja fel is hívta a céget, de saját elmondása szerint fogalmuk sem volt róla miről beszél és valószínűleg tök hülyének nézték, ezért képeket is küldött a kolbászról, de arra még nem válaszoltak neki. 

    (Local10)

  • A vizes vb kezdetéről szóló élő videónkban is kitértünk arra, hogy a Terrorelhárítási Központ első blikkre tanknak tűnő katonai járművekkel állomásozik a műanyag kismotorral vagy homokozólapáttal futkározó gyerekek, a futók és persze a vizes vb résztvevői és nézői között.

    Persze nem tankokról van szó, hanem 14,5 x 114 mm-es kaliberű KPVT nehéz géppuskával felszerelt, a Szovjetunióban tervezett, nyolc kerékkel hajtott páncélozott szállítójárművekről: BTR-80-as páncélosokról. Úgyhogy a turisták egy kicsit megrökönyödve nézegetik a Margitszigeten valamivel a Margit híd utáni bejárónál és a Sportuszoda környékén a két jármű kétezer méteres lőtávolságú, 600 lövés/perc tűzgyorsaságú fegyverét, meg alatta a járművet, biztosan azért, mert nem tudják, amit a többi technikai adatot is közlő Vezess.hu ír: hogy a 7-9 milliméteres páncélzata gyenge, volt, hogy egy RPG 9-essel megsemmisítették az egész hóbelevancot.

    De mit gondolnak önök, miről van szó? A nagy eseményeken ma már mindig lehetséges terrorveszély elleni példás védekezésről, vagy arról, hogy Magyarország a legszélesebb közönség előtt is demonstrálni kívánja, hogy erős és büszke és tényleg nagyon, de nagyon erős európai ország? Meg lehetett volna máshogy oldani a felkészültséget, mint a villantós járgányok szigeti parkoltatásával, vagy így a leghatékonyabb a védelem?

    Örül a páncélosoknak a Margitszigeten?

  • Ahhoz képest, hogy Soros György mennyi veszélyt jelent az országra, amelynek minden zugába elér liberális katonáin keresztül, meglepő helyen bukkan fel Orbán Viktor életrajzában Soros György.

    Na jó, nem név szerint, de mivel nem titok, hogy a kormányfő Soros támogatásával kapott lehetőséget arra, hogy Oxfordban hallgasson politikai filozófiát, váratlan, hogy a szakmai életútját két sorba sűrítő szöveg fele épp erről szól, nem máshol, mint

    a Miniszterelnök hivatalos oldalán.
    image (1).png
  • A nyár slágerét ezúttal sajószentpéteri köntösbe csomagolták. Büntet, mint BAZ megye.

    (via Boon.hu)

  • Tegnap volt az emojik napja, így hát az Apple kijött pár új emojival, így most már tényleg mindenre lehet frappáns reakciója az Apple-t használóknak.

    547991-apple-new-emojis

    Az új emojik között van fejkendős nő, szakállas és meditáló férfi, szoptató nő, kókuszdió és T. rex is. Sőt, most már Daenerys Targaryen emoji is létezik!

  • Múlt héten többször írtunk már a Margitszigeten lévő egykori Casino, ismertebb nevén Holdudvar épületéről, ami a vizes vébé szervezőbizottságának központja kéne, hogy legyen.

    Kéne, ugyanis hiába érkezett minden cikkünkre egy arrogáns levél a szervezőktől, négy nappal az épület állítólagos elkészülte után még mindig javában zajlik az építkezés. 

    Ez persze nem lenne baj, ha a Bp 2017 Kft. levelének megfelelően az irodák terv szerint működnének, a mi értesüléseink szerint azonban ide csak a gazdasági-beszerzési részleg bútorozott be.

  • Kikockázott vécé
    Fotó: Otthontérkép

    Vagy inkább ne is azt tippelgessük, hanem azt, hogy miért ragaszkodott ehhez a fotóhoz az ingatlanos. Ráadásul van normális fotó is a fürdőszobáról. Merthogy amúgy nagyon takaros az ingatlan, még ha szerintem kicsit drága is. Na mindegy, ez valószínűleg nem veszi el a bérlők kedvét. (Köszi a linktippet Orsi! Még több furcsa ingatlanhirdetésért kövessék az Urbanista Facebook-oldalát!)

  • Amy Thurau hivatásos halottkém, aki profin és higgadtan végzi a dolgát bármilyen kritikus helyzetben. Azonban ez nem jelenti azt, hogy bármilyen élettelen lény látványát képes higgadtan viselni. Thurau ugyanis - mint a mellékelt ábra is mutatja - vélhetően halálosan retteg a kígyóktól:

    A videót egyébként a Solano County Sheriff's Office - ahol a nő dolgozik - töltötte fel a Facebookra.

  • Elég félelmetes lehet, amikor a metró helyett a víz érkezik meg a síneken az Emniyet-Fatih állomásra.

    2017-07-18T090952Z 891114299 RC1DE5960910 RTRMADP 3 TURKEY-WEATH
    Fotó: Social Media
  • És nagyon berágott Orbán Viktorra. Vagy a vizes vb-re. Vagy mindkettőre. Mindenesetre a vébé egyik helyszínétől, a Batthyány tértől nem messze lóg egy társasház épületén a „Fuck you Orbán” felirat pár napja, majdnem szemben a Parlamenttel. 

  • Kedd este kezdődik a 28. Bálványosi Szabadegyetem Tusványoson, a fesztivál zavartalansága érdekében pedig

    a fürdőváros három legproblémásabb medvéjét (azokat, amelyek a leggyakrabban merészkedtek az emberek közelébe) altatólövedékkel elkábították, és elszállították 

    - írja a Székelyhon.ro. 

    Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor szerint hat medve elszállíttatására kaptak engedélyt a minisztériumtól, így a közeljövőben további három medvét is más vadászterületre szállítanak át. 

    DNAND20170609044
    Fotó: Veres Nándor / MTI

    A fesztiválozók biztonságáért négy vadőr is felelős lesz, akik az erdő mellett, illetve az Olt túlsó partján járőrőznek majd. Mindenkitől azt kérik, hogy ha medvét lát, nekik jelezze.

    Románia egyes megyéiben nagyon elszaporodtak medvék, ezért nemrégiben a környezetvédelmi miniszter 175 veszélyessé vált medve kilövését engedélyezte.

  • Eredetileg Kazincbarcikán állították volna fel Bud Spencer első egész alakos magyarországi szobrát, de mivel a város vezetése másképp képzelte az alkotást, ezért új helyszínt kellett keresni annak. A keddi Bors szerint a kazincbarcikaiak a vállán nyerget tartó Bud helyett jobban örültek volna mondjuk egy bunyós jelenetnek.

    1290681 0716-kep-budspencer

    Az alkotó, Tasnádi Szandra a lapnak azt is elmondta: "Több felajánlás is érkezett, folynak az egyeztetések. Így Bud Spencer születésnapjára, október 31-re mégis felállhat a szobra." A szobrászművész (aki szintén aznap ünnepli a születésnapját, és nagy rajongója a színésznek) az új helyszínről azonban egyelőre nem árult el semmit, ám hamarosan kiderülhet, hogy pontosan hol fog állni Bud Spencer szobra.

  • DE--gh7UQAEPnl-:large

     Istenem, komolyan, a futóbringa a legszebb sport a világon.

    [via]

  • Első helyre került a Billboard 200-as listáján Jay-Z legújabb albuma, a 4:44, ami azt jelenti hogy az amerikai rappernek ez már a 14. lemeze, aminek sikerült az első helyen nyitnia. Ő a legsikeresebb egyéni előadó a Billboard 200 61 éves történelmében. Mögötte olyan legendák szerepelnek, mint Bruce Springsteen és Barbara Streisand, akik 11 elsőséget tudnak felmutatni.

    GettyImages-173415897
    Fotó: Joseph Okpako / Getty Images Hungary

    Jay-Z előtt már csak egyetlen rekorder van, a Beatles, nekik 19 alkalommal sikerült megszerezniük az első helyet ezen a listán. Manapság ez már nem csak a fizikai eladásokat összesíti, de figyelembe veszi az internetes streaming adatait is. Összesen 262 ezret adtak el a 4:44-ből, ami az idei évben a negyedik legerősebb.

    Az album Tidalon mutatkozott be, de az itteni szereplése nem számít bele az adatokba, így csak azután került a versenybe, miután felkerült Apple Musicra, illetve fizikai formában is megjelent. Spotify-on ne keresse senki, innen még áprilisban eltüntette a zenéjét a rapper.

  • Ásványvíz, sajtópogácsa bekészítve, Szeneczey főpolgármester-helyettes és Dabóczi BKK-vezér hamarosan érkezik a Városháza sajtótermébe, hogy elmondja a tutit a nemrég bevezetett, de számos "gyerekbetegséggel" küszködő digitális bérletről. Az Együtt a Városháza épülete előtt már a digitális bérlet visszavonását követeli.

    DSC 3711
    Fotó: Bődey János / Index
  • Most már biztos: bármilyen tartalom cukinak és szívet melengetőnek hangzik, ha kedves folk gitárakkordokkal kísérjük őket. Erre pedig itt a tökéletes példa: Alex Jones legvadabb konteós kirohanásai, amolyan Bon Ivar-féle fűben ülve cukigitárizós feldolgozásban.

    Aki még nem ismerné Alex Jonest, ő egy amerikai rádiós műsorvezető, aki arról ismert, hogy a legvadabb összeesküvés-elméletekkel szórakoztatja milliós hallgatóságát, amiket általában üvöltve ad elő, ja, és Donald Trump is a műsora nagy rajongója. Jones szerint többek között

    A dalban is előkerülnek meredek dolgok zöld bőrű, babaevő sátánistákról, arról, hogy Hillary Clintonnak és Barack Obamának kénszaga van, hogy vámpírok és goblinok támadnak a tisztességes keresztényekre, és mindenkinek muszlimok fogják megkéselni a gyerekeit a bevásárlóközpontokban. Mindez viszont úgy hangzik, mintha valaki az első nyári szerelméről énekelne egy tábortűz mellett.

    alex jones
    Fotó: Csurgó Dénes

    Nagyon remélem, hogy ebből divat lesz, és nemsokára Szabó Benedek is Bogár László vagy Georg Spöttle idézeteket fog énekelni, Zanzinger pedig Széles Gábor Facebook-posztjaiból és Molnár F. Árpás hírleveleiből merít majd ihletet. 

  • Visszatér Magyarországra az Alter Bridge rockzenekar, jelentette be a Live Nation. Myles Kennedy és bandája október 22-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

    A 2004-ben, korábbi Creed-tagokból alakult, floridai székhelyű Alter Bridge eddig öt albumot adott ki. Legutóbbi lemezük, a Last Hero 2016-ban jelent meg, ami a hősök hiányáról és azok szükségességéről szól.

    Jegyek július 20-án 10 órától vásárolhatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül. Három különböző ülőjegy, valamint állójegy kapható.

  • És négyrészes sorozatot szentel egy filmes blogon arra, hogy a Berlinálén debütáló film minden percét kielemezze, olyan apróságokkal, hogy

    • Hugh Jackman a félmeztelen jelenetek forgatása előtt egy-két napig nem ivott vizet, hogy igazán durván nézzen ki a teste,
    • közben pedig Patrick Stewart is fogyott 10 kilót a szerep kedvéért, ami 76 évesen egy különösen bátor vállalkozás,
    • de a posztban felhívják a figyelmünket olyan apróságokra is, hogy mik azok a félmondatok (például a tigrisekkel kapcsolatban), amik talán elsőre fel sem tűnnek, mégis jelzik, hogy egy elképzelhető, baljós jövőben vagyunk,
    • arról is írnak, hogyan vették fel a „rázkódós jeleneteket”,
    • és még temérdek rajongó megjegyzés a mondatokkal, beállításokkal, utalásokkal kapcsolatban.

    Ide kattintva lehet angolul végigbogarászni a lista első 73 (!) pontját.

  • Egy philadelphiai férfi, Charles Leuzzi 97 évesen kapta meg a középiskolájától az érettségijét. Tanulás helyett ugyanis a második világháborúban harcolt. Nem is akárhogy: hősiessége miatt két Bíbor Szívet és négy Bronz Csillagot kapott, érettségit azonban csak most.

    abc
    Fotó: 6abc.com

    Itt azonban nem biztos, hogy megáll: mivel nincs mit csinálnia, az sem kizárt, hogy egyetemre megy. (via)

  • Ha esetleg nem tudta volna a kedves olvasó, természetesen Mary Poppins klasszikus történetéből is folytatás készül hamarosan, amiben Emily Blunt alakítja majd az esernyős címszereplőt. A D23 Expón most meg is mutatták, hogy néz ki a színésznő az ismert karakterként.

  • A Posillipo dombon kapott lángra az erdő, a tüzet szerencsére sikerült eloltani – ellentétben az Adriai-tenger túloldalán, Splitben lángra kapott erdővel.