Stohl Rebeka, Stohl András második legidősebb gyermeke, bár egy epizód erejéig édesapja segítőjeként A Nagy Ő idei évadában is feltűnt, nem kifejezetten szeret szerepelni. Részben emiatt is mondott le arról a tervéről, hogy jelentkezik a Színművészeti Egyetemre.
„Erről végül apa beszélt le, mondván, nem nekem való, túl lelkis vagyok hozzá. Különben igazat adtam neki, teljesen érthető volt a félelme” – kezdte a 29 éves nő, aki a vendéglátásban dolgozik, s mára üzletvezetővé küzdötte fel magát a ranglétrákon. Mint mondta, a főzés szeretete kistestvérei megszületése után alakult ki benne, s végül így ismerte meg kedvesét, Danit is.
„Ő is vendéglátózik, egyszer ő szolgált fel nekem. A legjobb, hogy fogalma sem volt róla, ki vagyok, ki az apukám. Csak azután jött rá, hogy rám keresett az Instagramon. Egyébként ez akkor volt, amikor én még a családi vállalkozásban dolgoztam. A Covid után újranyitottuk a Külvárosi Étterem és Kávéházat, amit a tapasztalatom miatt teljesen rám bíztak. Két és fél évig voltam üzletvezető, de eljött az a pont, amikor azt éreztem, ideje kiszállnom. Szingliként még teljesen oké volt, hogy reggeltől estig dolgozom, de aztán ugye jött Dani... Nem mondom, hogy csakis miatta jöttem el, de szerepe volt a döntésemben” – folytatta Stohl, aki a párja vezette Róma Ételbárban dolgozik jóideje.
„Főnök és beosztott viszonyban vagyunk, de ezt a helyén tudjuk kezelni. Felszolgálok, vagy a pultban vagyok, de kávét is szívesen főzök, mert kikapcsol. Szeretem ezt csinálni. Illetve az külön jó, hogy mindkettőnknek ugyanaz a hivatása. Mert így legalább egy hosszú nap után nem kell elmagyarázni a másiknak, miért esik annyira jól csak a plafont bámulni...”
Végül a friss menyasszony eljegyzése különleges történetét is megosztotta a Story magazinnal.
„Már az elején annyira klappolt köztünk minden, hogy valahogy egyértelmű volt, hogy hosszú távra tervezünk. Aztán fél év után össze is költöztünk.
Bármikor örültem volna, ha megkér, és hazudnék, ha azt mondanám, nem volt bennem egy megérzés arról, hogy Thaiföldön felteszi a kérdést, de azon a napon egyáltalán nem számítottam rá.
Az egyik este, egy egész napos motoros túra után, ami alatt én többször halálra rémültem – kint ugye ellentétes irányú forgalom van, plusz először ültem robogón a párom mögött –, Dani egyszer csak kitalálta, hogy menjünk ki egy szirtre, mert onnan gyönyörű a kilátás a tengerre. De akkor már koromsötét volt, és azt mondtam, ne haragudjon, de mára elég veszélyben volt részem. Így végül felmentünk a szobába, kiültünk az erkélyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tengerre. Aztán megkérdezte, tudom-e, mivel lehetne még tökéletesebbé tenni a napunkat, én meg néztem rá nagy szemekkel. És akkor letérdelt... Sokkot kaptam! De jó értelemben” – idézte fel a leendő feleség, aki jövő nyáron mondja majd ki a boldogító igent kedvesének.