Legóplakátot kapott a Testről és lélekről
Egy hongkongi nézőt ihletett meg Enyedi Ildikó filmje.
Egy hongkongi nézőt ihletett meg Enyedi Ildikó filmje.
Tolna megyei rendőrtaps nyerte a Magyar Rendőrség „hivatalos turizmust népszerűsítő filmsorozatát”, melyet „Day & Night” challenge néven indított útjára a Budapesti Rendőr-főkapitányság idén nyáron.
A videósorozatban mind a 19 megyei rendőrfőkapitányság kiállít egy-egy szép szolgálati járművet és egy közrendvédelmi szakembert illetőségi területének legszebb tartózkodási helyére. A kiválasztott rendőr szemrevételezi a helyszínt, majd összeüti a tenyerét.
A hivatalos közeg által végrehajtott cselekmény következtében megszűnik a nap által biztosított természetes közvilágítás, és megnézhetjük a tetthelyet mesterséges fények és a járőrkocsi színes villogói által biztosított láthatóságban.
A győztes megyének járó elismerést Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya Szekszárdon adta át Tolna megye rendőrfőkapitányának, Szabó Csaba r. Dandártábornoknak
– olvasható a Police.hu internetes oldalon.
A közönségsikerre tekintettel harmadik évad is készül A tengeralattjáró című német tévésorozatból, ráadásul csúcstechnológiával – jelentette be a sorozatot sugárzó Sky tévécsatorna.

Marcus Ammon, a Sky Deutschland eredeti tartalmakért felelős igazgatóhelyettese elmondta, hogy a második világháború idején játszódó tengeralattjárós dráma első két évada nagy siker volt a közönség körében. A produkciónak komoly rajongótábora van, nagy számban a fiatalabb nézőket is érdekli a történet, és sok nő is nézi a sorozatot. Mint hozzátette, a Samsunggal együttműködve kitűnő kép- és hangminőséget tudnak nyújtani a széria nézőinek.
A produkció harmadik évadának új epizódjait a világon elsőként 8K-technológiával készítik, és a legkorszerűbb, Dolby Atmos hangzással lehet majd hallani.

Kevés annyira elhivatott szinkronszínésznő létezik a videojátékiparban, mint az egyébként igen dekoratív Briana White, aki az egyik női főszereplő, az Aerith Gainsborough nevű karakter angol szinkronhangja a Final Fantasy VII Remake-ben.
Korábban a Twitch.tv-n is közvetítette a játékot (rajongói legnagyobb örömére). Annyira elérzékenyült, amikor Aerith-szel először találkozott a játékban, hogy miközben Briana hangján megszólalt, eltört nála a mécses, és örömében elsírta magát.
Lelkesedésben tehát nincs hiány Briana White-nál, és ez azóta is így van, hogy a Final Fantasy VII Remake már több mint fél éve megjelent PlayStation 4-re. Ennek újabb ékes bizonyítéka, hogy Briana ezúttal olyan cosplay fotókat osztott meg a Twitteren, amelyeken saját karakterének ruhájába bújt.
Hogy a hatás teljes legyen, az egyik képen még azt a sárga liliomot is szorongatja a kezében, amelyet rendszeresen láthattunk Aeris-nél, hiszen a lány bolondult érte.
Beyond excited to share these first 2 photos of my Aerith cosplay. How lucky am I to voice her?
— Briana White (@ItsBrianaWhite) October 24, 2020
Photographed by @MartinWongPhoto, styled by @helloiamkate, dress & hair ribbon made by @LadyxZero. More pics to come!
** pic.twitter.com/zj2p7vtmHL
Október 14-én az amerikai hadsereg 79. tüzérezredének 1. ütegébe frissen felszerelteket érte az a kitüntetés, hogy a szolgáló alakulatok közül először vehették át a régi-új zöld egyenruhát.
Az Army Green Service Uniform (AGSU) szabásában modern, de stílusa megidézi a II. világháborús „Greens” uniformist, amellyel a színe is gyakorlatilag megegyezik – írta meg a military.com.

Rovataink a Facebookon