Lemond a világ egyetlen ma élő császára, aki még Magyarországon is járt
Akihito japán császár – az egyetlen ma élő császár a világon – 2019 március végén lemond trónjáról fia, Naruhitó koronaherceg javára. Hasonlóra legutóbb több mint 200 éve volt példa, amikor 1817-ben Kókaku császár mondott le, szintén a fia javára.
Ez egyébként nem egy egyszerű ügy, ugyanis az uralkodóváltáshoz külön törvényjavaslatot kellett elfogadni, Japánban ugyanis a jelenlegi törvények szerint a császárnak élete végéig uralkodnia kell. Az új törvényt egyébként kifejezetten a 83 éves Akihitóra írták és mindössze három évig lesz érvényben, hogy az utána jövő császárok csak úgy ne mondjanak le a császárságról.

Akihito 1933. december 23-án született, ő Hirohito császár első fia, a világ egyik legrégibb dinasztiájának képviselője, 1989 óta van hatalmon. Érdekesség vele kapcsolatban (legalábbis számunkra), hogy 2002 júliusában ellátogatott Magyarországra, japán uralkodótól hasonlóra soha azelőtt nem volt példa.
(MTI)




Rovataink a Facebookon