Edina
2 °C
18 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Végre kijött a KSH novellapályázata, száznál is többen próbálkoztak azzal, hogy a statisztikusok izgalmas életét elsöprő művészi erővel mutassák be.

    Cím alapján már most a kedvencem a  „Túl a hibahatáron", ahol talán a konfidenciaintervallumra gondolt a szerző. De erős A statisztikusok regényes élete" is, ahol – gondolom – titokban heteroszkedaszticitásra nem tesztelt modelljében a fiatal kutató, de szerencsére még a konferencia előtt a buszon eszébe jut, és végül nincs is baj a szórásokkal, a konferencián se lesz belőle gond. Az A párbaj módszertana" című alkotásnál pedig elég biztosan lehet tudni, hogy miről szól: ez csak a híres Hunyadi–Mundruczó-vita líraibb ábrázolása lehet. 

    Azt nem tudom, hogy a KSH minek költ ilyenekre, de manapság minden intézményünk minden olyasmivel is foglalkozik, amihez nem ért, szóval egy ilyen novellás fellángolás még nem is lóg annyira ki. Persze reméljük, hogy mondjuk statisztikai műkincseket nem akarnak majd felhalmozni, mert azoknak előbb-utóbb saját alapítvány és ingatlan is dukál majd a legviccesebb példánk alapján.

  • A 22 éves Kevin O'Connor szerencsésen ikszelt, így ha az angol másodosztályban 9. Prestonnál valamiért nem jönnek össze tervei, már akkor sem lesz szegény ember. Ebben a szezonban 8 meccsen jutott szóhoz, 520 percet kapott.

    Egymillió eurót nyert ugyanis a lottón, ahogy a fotón is látható.

    üres
  • Mi a magunk módján vagyunk sikeresek, mondta a miniszterelnök. Hogy ez mit is jelent a mindennapokban?

    Íme: Veszprém, Ady utca.

  • A The Guardian cikke szerint - amit az MTI szemlézett - a világhírű magyar atomfizikus, Teller Ede egy 1959-es konferenciabeszédében előrevetítette a globális felmelegedés veszélyeit. A cikk szerzője, Benjamin Franta, a Stanford Egyetem PhD-hallgatója egy amerikai archívumban bukkant a beszédre, miközben a klímaváltozás tudományának történelmét kutatta.

    GettyImages-562581785
    Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

    Eszerint a New Yorkban, az amerikai kőolajipar vezetői, kormányilletékesek és közgazdászok számára megrendezett konferencián Teller azt mondta, hogy ha hagyományos üzemanyagot égetünk, akkor szén-dioxidot állítunk elő. A szén-dioxid láthatatlan, átlátszó, nem érzed a szagát, nem veszélyes az egészségre, de mégis aggódni kell.

    Ugyanis a légkörbeli szén-dioxid 10 százalékos növekedésével járó hőmérsékletemelkedés elég ahhoz, hogy elolvadjon a sarki jégsapka és víz alá kerüljön New York. Valamennyi tengerparti várost elönti a tengervíz, és mivel az emberi faj jelentős arányban él tengerparti térségekben, úgy vélem, hogy ez a vegyi szennyezés jóval komolyabb, mint a legtöbb ember gondolja.

  • A Népszínház utcában gondolt egyet ez az autós, és ahol a gondolat érte, azonnal le is parkolt a sínekre. Olvasónk, Zsuzsi szerint két villamos, egy busz és több autó is várta a visszatértét, majd a rendőrök is elkezdték keresni a környező boltokban. 

    Mit is kívánhatnánk neki az új évre!?

  •  A Russo Baltique márkájú vodka az egyik legdrágább a világon, ebből egy példányt egy férfi ellopott a koppenhágai Vodkamúzeumból.

    A szóban forgó üveg körülbelül 340 millió forintot ér, részben azért, mert három kiló aranyat és három kiló ezüstöt használtak fel az elkészítéséhez.

    A Russo Baltique gyártója egy különös profillal rendelkező lett vállalat, a Dartz Motorz Company, akik páncélozott személyautókra szakosodtak, de mellette ők készítik a világ legdrágább vodkáit is. A Complex legdrágább vodkákról készített összeállításában azt írják, hogy ha valaki vesz egyet a páncélozott autók közül, akkor ahhoz ingyen hozzácsapnak egy üveggel a drága italból.

    Az elkövető egy koppenhágai gyűjteményből vitte el az értékes üveget és a tulajdonos szerint a rabló kulccsal jutott be a bárba, a vodkamúzeum ajtaját pedig betörte és semmi mást nem vitt el. Biztonsági kamera rögzítette a férfit, akit most keresnek, a nyomravezetőknek pedig értékes jutalmat ajánlottak fel.

    (TheLocal, MTI)

  • varmegy2.gif

    Tanuszodát avattak Putnokon, írja a Magyar Távirati Iroda. Tök jó, hurrá, mondjuk egy évet késtek vele, de mindegy, mutatjuk is, hogy pontosan hogy adták ki a hírt. Íme:

    gömör
    Fotó: newsroom

    Észrevették? Na jó, végül is a címben elárultuk a megfejtést: az MTI fontosnak tartotta megjegyezni, hogy melyik történelmi vármegyéhez tartozik Putnok. Eddig ilyen nem volt, az MTI archívumában rákerestünk, de nem találtunk erre példát.

    A világért sem akarnánk lemaradni a legfrissebb trendekről, úgyhogy

    Kelt az Úr 2018. esztendejében, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegyében, Óbudai kir. koronai Uradalomban

  • Nagy sikerként tálalja az MTI, hogy átadták a "Makovecz Imre tanítványai által tervezett, a környezetbe szervesen illeszkedő" putnoki tanuszodát, ami "hét állami és egy egyházi iskola, valamint egy óvoda mintegy háromezer tanulójának, kicsinyeinek biztosít úszást", azt viszont nem közlik, hogy az uszodát eredetileg 2017. február 6-án, vagyis 11 hónapja kellett volna átadni, ahogy azt a 444 kiszúrta.

    Ahogy arról sem írnak, hogy ennek a putnoki uszodának az alapkőletétele volt az, ahol Balog Zoltán és kísérete kapott esernyőt a szakadó esőben, a miattuk kivezényelt gyerekek viszont nem, ők ázhattak.

    vlcsnap-2018-01-03-14h23m22s433
  • A legtöbben új naptárral kezdik az új évet, pedig nem feltétlenül szükséges. Idén például

    • a 2007-es és 2001-es falinaptárak egész évben,
    • az 1996-osak február 28-ig,
    • a 2012-esek pedig március 1-től

    használhatók, ha az ünnepnapok/munkaszüneti napok jelölése nem olyan fontos ott az ember számára, írta olvasónk, Tmnk.

  • A Bors vette észre, hogy a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. a Hasznaltauto.hu-n árulja régi Tátra villamosait. A hirdetés szerint a legolcsóbb 3 040 000 forint + 27 százalékos áfába kerül, amiért a szerencsés vevő egy 1989-es évjáratú, sárga-zöldre festett villamoshoz juthat,

    ami mindössze 856 881 km-et tett meg.

    Az okmányai már lejártak, és különben is üzemképtelen, szóval legfeljebb kerti dekornak alkalmas, de annak igazán menő. A Balaton Soundon például büfét csináltak egy ilyen leselejtezett villamosból.

    9345312 3
    Fotó: hasznaltauto.hu

    Az MVK egyébként több villamost is árul, a legdrágább 15 millió forintba kerül és működik is.

  • Ön is szokott petárdázni szilveszterkor? Hidegen hagyják a szenvedő kisállatok, de eddig nem nagyon tudta megindokolni a gazdáiknak, miért durrogtat? Ennek most vége! Olvasóink felhívásunkra érkezett levelei és kommentjei alapján csokorba szedtük önnek a legütősebb érveket.

    Elég, ha az Érvek közül 2-3-at megtanul, hogy a reklamáló állattartó képébe vághassa az Igazságot vagy a Megoldást! Parancsoljon, szemezgessen! 

    Mutasson rá, hogy igazából nem is ön a kegyetlen:

    • Ti fogságban tartotok állatokat az állatszeretet álcája mögött! Ezt úgy hívják, hogy állatkínzás!
    • Akik szilveszterkor nem képesek figyelni az állatra, azok mi a frásznak tartanak kutyát?
    • Az a problémájuk, hogy nem ihatják magukat vállalhatatlanra a kutya miatt!

    Bagatellizálja el a dolgot:

    • Jajj, nehogy a kutyulik törékeny lelki világa sérüljön valami zaj miatt!
    • És a mennydörgés?
    • Mintha mástól meg sem ijedne! Majd vigyétek el a kutyapszichológushoz!
    • Annyira unalmas évről évre ez a baromság! Mindenki kibír egy nap dajdajozást.
    • Takarodjatok már! Egyetlen nap az évben!

    Hivatkozzon az egyenlő jogaira:

    • Érezzem magam szarul, mert egyszer egy évben fellövök 5 sikoly rakétát?
    • Nyolc órán keresztül van "durrogtatás". Ezt nem lehet tolerálni???
    • Az állatok manapság fontosabbak mint az emberek, ez szégyen!
    • Nehogy már vigyázzba álljon az emberiség az állatvilág előtt!

    Kínáljon megoldást a problámára:

    • Ha jobban vigyáznának a kutyákra, akkor kevesebb szökne el!
    • Meg is lehet ám tanítani a kutyákat arra, hogy ne féljenek a durrogástól!
    • Ha fél, akkor majd bebújik valami alá, és megoldja ezzel!
    • Tessék beengedni őket a garázsba, a pincébe, ahol van megfelelő helyük! 
    • Az ostoba tulaj zárja be a kertkaput, és akkor nem szökik meg a szarógépe!
    A nyugtatók után is remeg, mint a kocsonya

    És ha ez mind hatástalan lenne a kocsonyaként remegő állat tulajdonosának meggyőzésére, terelje másra a szót, vesse be a Mindet Vivő Érvet, mint a felhívásra jelentkező olvasónk tette:

    És hova küldjük a kutyaszaratós, ugatós vagy épület lehúgyozós videókat, megtoldva madarat gyilkoló és kertet szétkaparó macskákkal?

    Bárki bármit mond, mindörökké

  • A Los Angeles és San Diego környékén megrendezett Coachella fesztivál egyrészt annyira menő, hogy a világ legnagyobb nevei - idén például Beyoncé és Eminem - egymás után kétszer is fellépnek rajta (a fesztivált gyakorlatilag kétszer rendezik meg: az április 14-i és az április 21-i hétvégén is), másrészt annyira, hogy azokat a neveket, akikről a magyarok csak álmodoznak, hogy egyszer esetleg, talán majd eljönnek hozzánk is, már csak kisebb betűkkel írják a plakáton, mintegy mellesleg. Ráadásul mindezt alig drágábban, mint egy Sziget-hetijegy: nagyjából 130 ezer forintnak megfelelő dollárért (a Szigeten 99 ezer forint egy hét).

    A teljes idei névsort ide kattintva lehet elérni, nyálcsorgatásra, vagy ha esetleg arra járna valaki akkortájt. A jegyeket január 5-én kezdik árulni.

  • Itt egy szép történet plüssmacival, síró kisgyerekkel, cuki rendőrökkel és happy enddel. Furcsa bejelentést kapott a német autópályarendőrség, ami után körözést adtak ki egy elveszett plüssmaci után.

    A Németország északi részén található Aurichban élő család az otthonuktól 600 kilométerre lévő Zwickauban szilveszterezett. Amikor hazafelé is lenyomták a hosszú utat, és otthon éppen lefektetni készültek hatéves fiukat, Fynnt, döbbenten vették észre, hogy elveszett a gyerek plüssmacija. Hívták az ismerősöket, semmi. Átkutatták a bőröndöket, a házat és az autót, semmi.

    A kis Fynn keservesen sírt, nem tudott elaludni a macija nélkül. Az apának eszébe jutott, hogy a maci esetleg az egyik autópálya-megállónál veszhetett el, amikor pihenőt tartottak és kidobták a szemetet a kocsiból. Felhívta ezért a rendőröket és megkérte őket, próbálják már megkeresni Fynn maciját.

    És a rendőrök nem mondták azt, hogy na, ne szórakozzon velünk.

    image-x

    Éjfél előtt nem sokkal csörgött is az apa telefonja. Egy rendőr volt a vonalban, és azt mondta: valószínűleg megtalálták a macit. Az apa telefonjára át is küldtek egy képet róla, hogy tényleg ő-e az. A gyerek még mindig sírt, de amikor meglátta a képet, megnyugodott, és végre el tudott aludni. Ugye szép történet?  (via Bild.de, polizei-verden-osterholz.de

  • Egészen pontosan a kelet-spanyolországi Cullera vára felett kedden:

    Januárban egyébként igen furán fog viselkedni a Hold: egy hónapban kétszer lesz telihold, legközelebb január 31-én, és ráadásul az is szuperhold lesz - bár az utolsó ebben az évben.

    De január 31-én teljes holdfogyatkozás is lesz, de nálunk ezt nem érdemes majd figyelni az égen, mert a jelenség már azelőtt elkezdődik, hogy nálunk a Hold feljönne.

  • Őszintén szólva, semmi kedvem végignézni egy 13 perces videót, de az Azonnali azt írja, hogy a Karácsony Gergellyel, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok közös miniszterelnök-jelöltjével készült anyagukban elhangzik az alábbi mondat:

    Ahhoz, hogy valaki az én személyes népszerűségemen keresztül próbál bemászni a parlamentbe – legyen ez akár a saját pártom, akár az Együtt –, ahhoz én nem tartom a hátamat.

    Ezzel a mondattal kapcsolatban az alábbi reakciókkal találkoztam az Index szerkesztőségében:

    1. Hahaha
    2. Mi van?
    3. Dehát nem azért vannak népszerű politikusok egy pártban, hogy húzzák felfele az egész párt eredményét, hogy minél több képviselő jusson be?

    Csak a miheztartás végett, a tavaly decemberi Publicus-mérés szerint az Együttel szemben a Párbeszéd még csak külön oszlopot sem kapott a kimutatásban, hanem elrejtették az "egyéb pártok" kategóriába, a Liberálisok mellé. Ezeknek összesen 1% a támogatottságuk az összes megkérdezett közül.

    Ugyanebben a felmérésben Karácsony az ötödik legismertebb politikus Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Kunhalmi Ágnes után. Viszont népszerűségben tényleg megelőzött decemberben mindenkit, szóval a kedves olvasó vonja le magának a tanulságot.

  • Hihetetlen szerencséje volt az 53 éves Daniel Bibernek Costa Braván, Spanyolországban, ahová minden évben kijár vándormadarakat fotózni. Vagy, nevezhetjük kitartásnak is: Daniel előre kiválasztotta a helyszínt és negyedik napja várakozott. Várt a megfelelő fényekre, és reménykedett benne, hogy pont elrepülnek majd a kamerája előtt a madarak, amikor minden összeáll, és lesz egy jó képe. Arra ő sem számított, amit végül sikerült elkapnia.

    A kis termetű seregélyek ilyenkor alakzatban repülve, ezres csoportokban haladnak, hogy védjék egymást út közben a ragadozó madaraktól. A folyamatosan mozgó madárfelhőkbe könnyű mindenféle formákat belelátni, de Daniel fotója még így is kiemelkedik a tömegből a hibátlan madáralakkal, amivé a seregélyek egy pillanatra összeálltak. Tényleg csak egy pillanatra (a fotós szerint nagyjából tíz másodpercre), itt egy gyorsított sorozatfelvétel is a repülésről:

    gj.gif

    A most publikált kép egy svájci madárfotós pályázaton lett első helyen kiemelve.

    (Independent)

  • Ön is lemaradt Áder János hagyományos újévi köszöntőjéről? Szomorkodásra semmi ok, a Szónok Születik Retorikaiskola segítségével együtt felelevenítjük az elnöki beszéd legszebb pillanatait.

    Az iskola két hallgatója ugyanis csodás mélységekbe merült a szónoki előadás elemzésénél. Könnyed felvezetésnek előbb csak a felszínt kapargatták, mint például a két szereplő térbeli kompozícióját.

    "A térkihasználás és térelrendezés, mint az elmúlt három évben, idén is jól sikerült a szónok és a jeltolmács részéről. (...)

    Új elemként jelenik meg a pezsgőspoharak látótérbe helyezése, melyek egymáshoz viszonyított elrendezése mondhatni Áder János és Weisz Fanni térbeli elhelyezkedésének letükrözése."

    Ezt követően azonban kegyetlenül kifogásolják a rétor és tolmácsa harmóniát nélkülöző öltözetét.

    "Weisz Fanni piros színű körömlakkja a nemzeti színű lobogóval harmonizált, ellenben Áder János nyakkendőjének színével, melynek aszimmetrikus elhelyezkedése és ingének a nézői bal oldalon való ráncolódása zavaró hatást kelt."

    Egy részlet sem kerülheti el a figyelmüket, tűhegynyi pontossággal olvasnak még az elnök arcmimikájából is.

    "Szemöldökhasználatában továbbra is a jobbat felemelve, lejtőt képez arcjátékával, mely lejtő ívét hajának balra fésülése még nyomatékosabbá tesz.(...) A száj tájolásában tavaly jelentős fejlődés volt tapasztalható, ennek ellenére ajkának jobbra történő felhúzása ismét sok esetben visszatért."

    Vajszívűen felhívják figyelmünket az avatatlan szemeknek alig észrevehető Áder-ciccentésre is.

    Ajaknedvesítései alig észrevehetőek

    (...) 1:42-nél vélhetően a torok kiszáradásának jelei mutatkoznak, hangja is kissé elcsuklik, melyet látványos nyeléssel igyekszik korrigálni.

    2:42-nél mondatát jól hallható „ciccentéssel” indítja, mely 3:28-nál ismét megfigyelhető, de már kevésbé feltűnően."

    Az elemzés lezárásaként elismerően méltatják a Himnusz körültekintő és kitűnő beültetését az elnöki beszédbe.

    "Kölcsey Ferenc Himnuszából a 2017-es újévi beszédében is idézett, akkor az „Isten, áldd meg a magyart” részletet emelte ki, idei beszédében ennél tovább ment és beszédének üzenetéhez a „jó kedvvel, bőséggel” részletet kapcsolta."

  • Fogalmunk sincs, hogy ez a videó pontosan hol és milyen meccsen készült, de innen is szeretnénk gratulálni annak a srácnak, akinek sikerült nemcsak a hetest belőni egy futsalmeccsen, de lövő lábáról lecsúszó cipőjével még egy zseniális hárompontost is szerzett.

  • Aki még nem látta az idei Oscar-díj egyik nagy esélyesét, sürgősen pótolja, de ha nem akar két órát szánni rá, akkor megmutatjuk nyolc percben, nagyon erős, fekete-fehér képekkel, hang nélkül, csak aláfestő zenével megtámogatva. Így is tökéletes.

  • Egy szombati posztomban elmerengtem ennek a coubnak a kapcsán, hogy akkor hogy is van az, hogy én ateistaként is ismerem Isten és szeretem Istent.

    Nos, a választ, vagyis a feltételezhető választ megkaptam olvasónktól, Bélától, aki, mint írta, bár nem volt jelen ezen a prédikáción, így nem ismeri annak fonalvezetését, „de rengeteg ilyet hallottam, mert gyülekezetben nőttem fel”. Szerinte a megoldás az alábbi:

    Valószínűleg János apostol első levele 4. rész 7. 8. verseiről van szó. Rövidítve Isten a szeretet. Tehát bárki, aki képes volt szeretni az életében, az egyben Istenismerettel is gazdagodott.

    Egyben házi feladatot is kaptam tőle, de csak nézem a betűket, mintha Mészáros Lőrincnek a Tisztességes vagyonosodás 12 csodája címmel kellene elmagyaráznia Zuckerbergnek, hogyan is kell ezt csinálni. Nos, erre kellene választ adnom (annyit segített, hogy az agapé az, amiről a Biblia beszél, amikor a szeretetről beszél):

    Mi a különbség az agapé, a fília és az erosz között?

  • Egy egyperces videóval harangozta be legújabb, immár ötödik albumát Justin Timberlake. A promóvideóból kiderül, hogy az anyag Man of the Woods címmel jelenik majd meg február másodikán, és állítólag nagyon személyes lesz, hiszen a fia, a felesége, a családja és persze Tennessee inspirálta.

    Ha a videóról a Bon Iver zenéje vagy világa ugrik be, az bizonyára nem véletlenül van.

  • Uganda 32 éve hatalmon lévő elnöke javára törvényt módosított az afrikai ország parlamentje, hogy 2021 után is hatalmon maradhasson. Eddig ugyanis az alkotmány kimondta, hogy a poszton nem állhat 75 évnél idősebb ember. Márpedig Yoweri Museveni hiába szerezte meg a hatalmat 42 évesen, elérte a limitet. Szerencséjére sikerült pártjával elérni a módosítást, így a 2021-es választásokon is indulhat.

    Az elnök felesége sportminiszter, négy közös gyerekük közül viszont csak ketten vállaltak tisztséget, egyikük dandártábornokként a hadsereg különleges erőit vezeti, a másik az elnöki hivatal ügyeiért felel.

    A még december végén elfogadott törvénymódosításért cserébe visszaállították a 2005-ben eltörölt korlátozást, amely szerint csupán két mandátumon át lehet elnök ugyanaz a személy – írta az MTI. Museveninek így legközelebb 87 évesen kell majd törvénymódosításon gondolkodnia.

  • December 31-én rakta ki Barack Obama korábbi amerikai elnök a kedvenc könyveinek és zenéinek a listáját. Obamáról azért tudni lehet, hogy az átlagpolitikusokhoz képest pár fokkal jobban rajta tartotta az ujját a kortárs popkultúra ütőerén, de még így is jó látni, hogy Amerika egykori első embere nem csak Bruce Springsteent meg Harry Stylest hallgat, hanem pszichedelikus rockot,

    indie R&B-t

    és természetesen király hiphopot is.

    Itt a teljes lista: