Nagy motiváció számára, hogy hamarosan újra láthatja a gyerekeit.
Tavaly ősszel szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva, aki azóta több operáción is átesett már. Az egykori szépségkirálynő jelenleg is Magyarországon igyekszik minél hamarabb felépülni, míg családja Balin éli a mindennapokat, mert a gyerekei oda járnak iskolába. Bár a fizikai fájdalmak lassan enyhülnek, a lelki teher, amit a családjától való távollét okoz, továbbra is nehézséget jelent számára.
Szerencsére már nem a kórház falai között kell töltse a napjait, hiszen néhány hete hazaengedték. A felépülés reményében nemrég egy újabb speciális terápiának vetette alá magát: hiperbár oxigénterápiás kezelést kap.
„Ez egy alternatív gyógymód, ami az arab országokban, illetve Izraelben jóval elterjedtebb, itthon mindössze három helyen van, és az orvosok sem annyira ismerik. Ez tulajdonképpen azt jelenti, beülök egy kamrába, ahol megemelik a környezeti nyomást, és egy maszkon keresztül százszázalékos oxigént lélegzem be.
Ennek számos kedvező élettani következménye van az emberi szervezetre, például sztrók után kifejezetten hasznos lehet a felépülésben. Én a csontvisszaépítő és a baktériumölő hatása miatt vettem igénybe, mert a kórokozó csekély mértékben még mindig jelen van a szervezetemben.
És az orvosaim nem szerettek volna több antibiotikumot felírni, mert már így is a túladagolás küszöbén álltam” – árulta el az egykori szépségkirálynő, aki bizakodó a terápiát illetően, hiszen egyelőre jók az eredmények: Megjegyezte, ha előbb találkozik ezzel a lehetőséggel, talán a csontja is megmenthető lett volna.
Horváth Évát Esztergomban kezelik, ezért naponta úgy 100 kilométert ingázik, de a szeme sem rebben.
Ez igazán semmiség ahhoz képest, amin keresztülmentem. Reggel 9-től délután 3-ig ülök a kamrában. Bő egy hónapig lesz ez így. Jelenleg még naponta két adagot is kapok. Nem mondom, hogy repül az idő odabenn, de igyekszem hasznosan kitölteni, például olvasni. Miután hazaérek, elvégzem az egyéb feladatokat, gyakorlatokat a lábammal, illetve a különféle alternatív kezeléseket. Egyébként apukám még mindig velem él, mert a hétköznapokban nem boldogulnék egyedül.
Nem meglepő, hogy szinte minden percben a gyógyulásra koncentrál, hiszen extra motivációja van, ami valósággal megsokszorozza az erejét. „Bő egy hónap, és megérkeznek, úgyhogy lassan indulhat a visszaszámlálás. Addig mindenképpen szeretnék eljutni fodrászhoz, hogy a vörös helyett újra barnán várjam őket” - mondta nevetve.
(via Story)