Illés
17 °C
28 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hát még akkor, amikor a portéka egy Twitteren éppen nagyot hasító videó (9,5 millió nézője van éppen) egy kétéves kiskölyökről, aki egy kutyát apportíroztat. Van a sztoriban egy csavar is, tessék:

  • 37531226 1989888331045194 390122629798821888 n
    Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság / Facebook

    A Kiskunsági Nemzeti Park a Facebookon dicsérte meg a vaskúti Szőlőfürt Vendéglő tulajdonosát, aki teljes körű felújításba kezdett vendéglőjén, de közben a bejárati ajtó felett molnárfecskék raktak fészket és kezdtek költésbe.

    A vendéglős ezután úgy döntött, hogy sebaj, körben felújítják a vendéglőt, a fészek környékét viszont nem bolygatják. Ez így is lett, az épület már elkészült, most a fiókák kirepülésére várnak, hogy befejezhessék a felújítást. Ráadásul a tulajdonos azt mondja, jövőre is várni fogja a fecskék visszatérését és bízik benne, hogy újra fészket raknak majd az eresze alatt.

    A molnárfecske Magyarországon védett állat, eszmei értéke példányonként 50 ezer forint. A hatályos jogszabályok szerint éppen ezért  fészkei, tojásai és fiókái a kifejlett madarakhoz hasonlóan törvénytelen cselekedet.

    Tehát az épület tulajdonosa tulajdonképpen „csak” a törvény szerint járt el, mégis mindenképpen dicséretes ez a hozzáállás, és ezúton is köszönjük neki!

    - írja a nemzeti park.

  • A népszerű brit természettudós a BBC Radio 4 egyik műsorában pénteken azt tanácsolta honfitársainak, hogy egy időre feledkezzenek meg a brexitről, meg világ minden más politikai történéséről, helyette inkább

    üljenek ki egy csendes helyre, ahol süt a nap, és számoljanak pillangókat.

    Attenborough nem véletlenül pont most hozakodott elő ezzel, éppen pénteken kezdődött az általa elnökölt Butterfly Conservation nevű, a pillangók megmentésére koncentráló szervezet idei nagy pillangószámoló projektje.

    A pillangók számolása amellett, hogy remek kikapcsolódás, még hasznos is, ugyanis a pillangók rendkívül gyorsan reagálnak a környezeti változásokra, így a számuk csökkenése általában azt jelenti, hogy a vadvilágban hamarosan további veszteségek jöhetnek.

    (Politico)

  • A Német Nagydíj első szabadedzésén a Williams két színnel is kikente Lance Stroll kocsiját, hogy a levegő áramlását mindenfelé tudják vizsgálni rajta, a színkombináció pedig egészen vadra sikerült, úgyhogy indítványoznánk, hogy az alapfestés része legyen minden csapatnál legalább egy neonszín.

    Első körön a neonlilát vezetnénk be, de speciális engedéllyel akár olyan szivárványos festés is jöhetne, mint a Real cserehátvédjénél.