új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 7 8
    Fotó: Martiskó Gábor

    Kegyetlen dolog a tél, ilyenkor az északi féltekén hamarabb sötétedik, ez már csak így van, ha az embernek egy olyan bolygón kell leélnie az életét, amelynek a nap körüli keringési síkjára nem merőleges a forgástengelye. (Van forgástengely tekintetében vacakabb hely is, kérdezzék meg az Uránusz bolygó lakóit.)

    És ezt a délutáni sötétedés dolgot csak fokozzuk azzal, hogy télen az órát visszaállítjuk egy teljes órával, így aztán még szomorúbb az átlagos januári délután. Fel is vetette pár hónapja a Jobbik, hogy szakítsunk ezzel a butasággal és meg se álljunk a kelet-európai időzónáig – vagyis a nyári időszámításig – és maradjunk benne télen-nyáron! Igaz, hogy a nyári óraátállítás a pár évtizedes találmány, nem pedig a téli, vagyis ez az időzóna (UTC+1) az alaphelyzet.

    A helyzetet azonban némiképp árnyalja, hogy télen nem egyszerűen előbb sötétedik, hanem később is világosodik. Amikor a nyári időszámításról átállunk a télire, akkor épp az történik, hogy a nap állását tekintve egy órával később kezdjük a napot – tehát a természettől elszakadt ember világát épphogy igyekszünk ezzel is a lehetőségekhez mérten a naphoz, cirkadiánritmushoz, meg az ésszerűséghez igazítani.

    Fotó: Martiskó Gábor

    Az eredmény ugyanaz, mintha örökké a nyári időszámításban – vagyis az UTC+2-es időzónában – lennénk, de október és március között 9-kor kezdődne az iskola, és általában minden munkaidőbeosztás egy órával későbbre tolódna. Ez elég bonyolult volna, sokkal egyszerűbb az óraátállítással korrigálni.

    Ha a nyári időszámítást tennénk állandóvá, akkor azzal szembesülnénk, hogy később is világosodik. Iskolakezdéskor január 12-én például még altatóan sötét ég és villanyfény volna az utcákon – iskolába, munkába induláskor meg pláne –, de a téli időszámításnak hála helyette nyolckor már nappali világosság van – oké, a borús időtől egyik időzóna sem ment meg minket.

    A téli időszámítás

  • A Dimension Data országúti bringása, Louis Mentjes egy fotóval bebizonyította, hogy a legprofibb mezeknek is vannak gyengeségeik. Hiába tökéletes a párologtatás, ha az UV-sugarak is elég könnyen áthatolnak az anyagon. 

    meintjes

    A Tour de France-nyolcadik Meintjes edzés után készített képet a felsőtestéről, a pulzusmérőjének mellkaspántja és a nadrágjának kantárja körüli részeken rákvörösre égett. 

    A Twitterén már ő is azt írta, zöldfülű hibát követett el. Nem árt naptejet használni a mez alatt is.

  • A nagyvárosi élet egyik alapeleme az ételrendelés lehetősége. Ellentétben az éttermekkel, házhoz szállítás esetén előre kell fizetnünk, az ételt és a kiszolgálás minőségét nem tudjuk a tapasztalataink útján díjazni. Borravalót ettől függetlenül lehet adni, a kérdés csak az, hogy mikor és mi alapján. 

    Ha van egy kedvenc helyünk, amiről tudjuk, hogy mindig finom ételt hoznak, díjazhatjuk a kiszállítást borravalóval (még ha abból a szakács jó eséllyel semmit sem lát). Vagy kiindulhatunk a kiszállítás idejéből: van, aki akkor ad borravalót, ha a beígért határidő előtt megkapja az ételt. Van, aki minden esetben ad borravalót, és olyan is, aki soha, míg másoknak nincs rendszerük, pusztán hangulat alapján döntenek. 

    Ön mikor ad ételrendelés után borravalót?

  • Februárban árverezi majd el a londoni Sotheby's Pablo Picasso 1937-es, Femme au béret et a la robe quadrillée (Nő sapkában és kockás ruhában) című képét, ami a szakértők szerint akár 36,5 millió fontot, vagyis 12,6 milliárd forintot is érhet, írja az MTI.

    in-situ-copy
    Fotó: Sotheby's
  • Mióta az 1980-as moszkvai olimpián az adidas öltöztette az orosz csapat tagjait, szép kultusza lett a márkának az országban. Ez lett a jelképe annak, hogy az ország beengedi a hátsó ajtón a hanyatló kapitalizmus termékeit. Ez a mai napig nem kopott ki, miután pedig Gosha Rubchinkiy legújabb kollekciójában is utal erre a kultuszra, az egyik modell úgy döntött, hogy még jobban fel kell dobni a megjelenését.

    adidas hair at Gosha Rubchinskiy FW18 #hsfashionweek 📷: @emmahopeall for dazed

    A post shared by HIGHSNOBIETY (@highsnobiety) on

  • Nem lehet tudni, hogy mi eszkalálódott eddig, de egy 20 éves karancslapujtői férfi egy vita hevében baseballütővel szétvert egy autót még vasárnap. Az autó így néz ki a kezelés után: 

    Ez pedig a sporteszköz: 

    hnl 3 141
    Fotó: Police.hu

    A gyanúsítottat még aznap elfogták és előállították. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folyik eljárás ellene. 

    (via police.hu)

  • Így néz ki kitörés közben a Mayon vulkán, ami miatt legalább 9000 embert ki kellett telepíteni. A fő gondot viszont nem a füstfelhő és a magma okozza, hanem az, hogy a szakértők a 2462 méter magas tűzhányó robbanásszerű kitörésétől tartanak. Az ötfokozatú skálán jelenleg hármas szintű riasztás van érvényben.

  • Az Index 120 Yard blogján is beszámoltunk róla, hogy milyen elképesztő izgalmakat hozott az NFC második főcsoport elődöntője, a Minnesota és a New Orleans között. 

    Ahhoz, hogy ide a Saint eljusson, múlt héten győzelemre volt szükségük, amit sikerült is megvalósítaniuk. Az idényben harmadszor is legyőzték a Carolinát, ami nagyon ritkán történik meg az NFL-ben. Az egyik helyi lap ezt egy olyan szalagcímmel üdvözölte, hogy "Új tulajdonosa van a Carolinának: A New Orleans Saints" utalva ezzel a szexuális zaklatási botrányba keveredett korábbi tulajdonosukra és a Saints pazar teljesítményére. 

    Most, az utolsó pillanatban elveszített mérkőzés után, viszont elfogytak a szavak. Pontosabban nem merik őket kiírni, úgyhogy a képhez csak annyit írtak:

    Káromkodás, káromkodás, káromkodás
  • Chris Knierimben, aki a férje is egyben.

    alexa scimeca

    Ők képviselik az Egyesült Államokat a phjoncshangi téli olimpián, párosban. Ezt a képet az USA szövetsége osztotta meg, miután ők lettek a nemzeti bajnokok.

  • Sőt, több is ez, mint elmélet, ez szilárd tényeken alapuló tudományos meggyőződés! Sőt, nemcsak szilárd tényeken alapul, hanem egy fotón is, amin sikerült végre felfedni a Valódi Igazságot. Azt, hogy a Föld nemcsak úgy ott van az űrben, a nagy semmiben – mert hát tényleg, hogy is maradna akkor a levegőben, ha nem lenne semmihez rögzítve? Hát akkor jól rápottyanna Ausztráliára, vagy az egész lapos alsó felére, kinek-kinek hite szerint. Hanem jöjjön hát akkor a teljes Valódi Igazság:

    Na ugye? Saját szemüknek már csak hisznek! Tudóskáim, lefőtt a kávé, az úgynevezett csillagászatnak ideje bocsánatot kérni tőlünk, megvezetett emberiségtől.

    earth
  • Új őrület terjed az interneten, ez a Tide Pod challange, ami arról szól, hogy színes mosókapszulákat kell szájba venni és azt dokumentálni képpel vagy videóval. Ezeket a kapszulákat ugye úgy tervezték, hogy a nedvességtől feloldódjanak, így igen veszélyes szájba venni őket, de ugye pont ezért tudott elindulni ez az egész.

    A Tide pr-osai nem ültek a fenekükön, felkérték az amerikai foci egyik legnépszerűbb sztárját, Rob Gronkowskit, akivel már korábban is dolgoztak együtt, hogy készítsen egy rövid videót, hátha ezzel sikerül eljutni a közönséghez és elejét venni ennek az egésznek.

    Az ABC News arról írt, hogy mióta forgalomba kerültek ezek a kapszulák, azóta 10 halálos áldozatot követeltek az Egyesült Államokban.

  • Ahogy korábban az Urbanistán is hírül adtuk, le fogják bontani a II. János Pál pápa téren (vagy ahogy a helyiek emlegetik, a Pápa téren) álló Horizont házat. Ez az épület az egykori pártház közvetlen szomszédja, s azzal nem csak stílusában rokon, de egykor közvetlen átjárás is volt a két ház közt. Az épület történetéről és a tervezett bontásról itt írtunk részletesebben.

    Most olvasónk, Attila küldött képeket a jelenlegi állapotról. Bár egyelőre nem vonultak fel a munkások, és kívülről nincs sok nyoma a változásnak, a tetőt már lekapták róla.

  • Hétfő hajnalban mínusz 13 - mínusz 1 fok közötti hőmérsékletet mért az OMSZ, az északkeleti országrészben volt a leghidegebb. De mi ez ahhoz képest, amit az erdélyieknek kellett átélniük ma reggel?

    A Transindex.ro cikke szerint Románia-szerte Hargita megyében mérték a leghidegebbet: Gyergyóalfaluban mínusz 21, Csíkszeredában mínusz 20 fokot mutattak a hőmérők.

    A negatív rekord közel sem dőlt meg, Csíkszeredában 1985-ben ezen a napon mínusz 38,4 fokot mértek, brrr.

  • Neal Scanlan, egy különleges effektusokért felelős szakember, aki a Disney által készített összes Star Wars-filmen dolgozott, elárulta, hogy Az ébredő Erő egyik legnagyobb sztárjának, BB-8-nek a nevét nem olyan könnyen találták ki.

    Mint írja az elnevezések kapsán mindig nagyon hosszan megy az agyalás. BB-8 először "Snow Girl" és "Globe" néven futott, amik nem olyan kreatívak és a Star Wars-os droid elnevezések sorába sem passzolnak C-3PO vagy R2-D2 után.

  • Tavaly március 15. és december 28. között számlálta a margitszigeti futókörön elhaladókat az Eco-Counter Magyarország, akikről korábban már esett szó a Kerékagyon. Ők mérik ugyanis a kerékpárosforgalmat Budapesten.

    A futóknál egészen más mérési módszerrel dolgoztak. Az érzékelők a hőkülönbséget észlelték, vagyis azt, hogy elhalad a mérőegység előtt egy melegebb folt. 

    Persze a folt lehet gyalogos, bringás, magányos kutya vagy kocogó gólya is, szóval az egzakt meghatározás miatt nem futókról, hanem egyszerűen áthaladókról beszélnek.

    A legfontosabb adatok:

    • Összesen 1 039 841 áthaladást rögzítettek.
    • A legforgalmasabb óra: 848 áthaladás/óra (aug.29)
    • A legforgalmasabb nap: 8225 áthaladás/nap (ápr.2)
    • A legforgalmasabb hét: 42 435 áthaladás április első hetében.

    Aki további adatokra, grafikonokra kíváncsi, ebben a blogposztban talál bővebb információt.

  • Ez:

    Vagy tíz napja szerelték le, olvasónk, Péter szerint. Mint írja "a bontást végzők azt mondták, hogy az 1. kerületi önkormányzat nem hosszabbította meg az engedélyüket." 

    Majd hozzátette, hogy "nem tudom kit és miért zavart a forgóóra, de rendkívül bosszantó, hogy 30 év után egy újabb megszokott és hasznos dolog tűnik el Budapest utcájáról."

    Nem kell mindenben egyetértenünk: nekem például ez a reklámóra nem hiányzik annyira, mint a legendás "Moszkva téri", vagy akár az Unicum-reklámos, ami három éve tűnt el a Nagyvárad téren

    Persze megértem, ha valakinek éppen ez nőtt a szívéhez.

  • 5?c=1515875219
    Fotó: Otthontérkép

    A közel 350 négyzetméteres házat 92 millióért próbálják elpasszolni. Hogy lesz-e valaki, akinek megér ennyit, azt nem tudom, de galéria képei szerint elég jól néz ki. Ráadásul ez az a környék, ahol a kő és a nád is természetes, helyi építőanyag.

    Amúgy vannak ennél drágább nádtetős házak is az ingatlanpiacon. A listánk élén szereplő sukorói vadászkastélyt (nincs is olyan messze innen) például mostanában 500 millóért kínálják, de a válság előtt még majdnem a dupláját kérték érte.

    Köszi a linket Klári! Még több izgalmas ingatlanhirdetésért kövesse az Urbanista Facebook-oldalát.

  • Egy friss coubnak köszönhetően csak most fedeztem fel ezt az Instagramra hétvégén felkerült minivideót. A videó megosztásánál megnevezett scarlettdavis21 instagramos posztjai között ugyan semmi nem utal arra, hogy ő követte el a produkciót – hacsak azt nem fogadjuk el nagyon közvetített bizonyítéknak, hogy több fotója szerint is elég profi kézenálló –, viszont az instasztorijai között vannak olyanok, amelyeken mások ilyen produkciókkal kísérleteznek, szóval lehet, hogy tényleg az ő nevéhez kötődik ez a nem mindennapi teljesítmény.

    Vinegar strokes. (@scarlettdavis21)

    Offside Sports (@offsidesportsofficial) által megosztott bejegyzés,

  • Kétnapos, de talán még nem pörgette mindenki végig a friss Siberian Timest. Ilyen, ha az ember vékony jégre merészkedik, és letér az Irkutszk megyei hatóság által kijelölt jeges útról.

    Forrás: EMERCOM
    Forrás: EMERCOM

    A Lénán járunk egyébként, illetve félig benne. Túl közel haladt egymáshoz a két jármű, a húsz tonna olajat szállító első, és mögötte a darut vivő társa, ez volt a baj, meg a járatlan út, ugye, de erről már esett szó.

    Forrás: EMERCOM
    Forrás: EMERCOM
  • Egy Trump-ellenes tüntető kivetítette a washingtoni Trump Hotelre, hogy SZARFÉSZEK. Az állítást néhány kaki emojival is nyomatékosította:

    Egyébként a nettó trollkodás mellett többféle üzenetet is kiírt a szálloda falára, olyanokat, hogy "az Amerikai Egyesült Államok elnöke köztudottan rasszista és náciszimpatizáns", és hogy "ez nem normális". A vetítést Robin Bell csinálta, aki magát videóriporternek és multimédiaművésznek nevezi Twitteren. (DailyDot)

  • Így is lehet reklámozni gusztusosan egy helyet, közben tökéletes kedvet csinálni a hóesés közben a nyárhoz, mellékesen meg a Római-parthoz, ahogy ismerjük.

    8 és fél évesek lettünk, így – Federico Fellini „8 és fél” című filmje után szabadon – csináltunk egy kisfilmet, ami pont 8 és fél perc lett. Májusban találkozunk!

    – írja magáról a Fellini Római Kultúrbisztró, és íme, az alkalomra készített videó: víz, mozi, csíkok, kutyák, Duna-part.

  • Egészen nagyszerű fotókat küldött nekünk olvasónk, Dávid:

    Budapesten járunk, Zuglóban, ahol a Mexikói út és a Tábornok utca sarkán egészen meglepő módszerrel rögzítették a vasúti felső vezetéket tartó oszlopot. Kikötötték a töltéstől nem messze lévő fához.

    Dől?

    Nem tűnik a legbiztosabb megoldásnak és egyébként is jól el kellett keríteni a fa és a töltés közötti részt, amit láthatólag szintén nagy odafigyeléssel valósítottak meg.

    Fotó: Olvasónk, Dávid / Index

    Ha másol is látnak hasonlót, esetleg bővebb információval rendelkeznek erről a megoldásról, írjanak nekünk.  

    Frissítés: Több olvasónk is írt az esettel kapcsolatban, amit köszönünk szépen. 

    A sérült oszlopot addig kellett rögzíteni, míg nem tudják biztonságosan kicserélni, amihez viszont vágányzárra van szükség. Ha minden igaz, ez hamarosan, január 20-án meg is történik.

  • Közösségi finanszírozásból készült Harry Potter rajongói film jelent meg a Youtube-on, írja a VergeAz alkotásra a Harry Potter-filmek jogait birtokló Warner Bros stúdió is áldását adta.

    A Voldemort: Origins of the Heir című 52 perces film a címszereplő fiatalkorában játszódik, amikor Voldemort még Tom Denem néven volt ismert, és egy volt a Roxfort diákjai közül. A filmben a griffendéles Grisha Mac Laggent követjük végig, ahogy megpróbálja elkapni Tom Denemet, miután gyanút fog, hogy a fiúnak köze van Hepzibah Smith meggyilkolásához.