Arnold, Levente
17 °C
28 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Loch Ness-i szörny a skótok Jetije, Hétszűnyű Kapanyányimonyókja és Repülő Spagettiszörnye: egy misztikus szörny, amit még sosem látott senki. Illetve de, látták. Eddig több mint ezren állították, hogy láttak valamit – csak idén 11-en , de bizonyítékot egyikük sem tudott felmutatni.

    Neil Gemmell, az új-zélandi Otago Egyetem kutatója nemrég Skóciába érkezett, hogy mintát vegyen a tó vizéből. Az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy ezer ember nem tévedhet, így elképzelhető, hogy él valami a tóban.

    Bár Gemmell a kutatása alapvetően a tó élővilágának mélyebb megismerését célozza, egy helyi lakos, Adrian Shine fel fogja használni Gemmell kutatásait saját programjához, a Loch Ness Projekthez. Gemmell megígérte, hogy fél szemmel figyelni fogja, hogy nem bukkan-e rá egy szörny DNS-ére a tó vizében.

    (Phys.org)

  • A Google Maps minden lusta ember kedvence, aki szeretné körbejárni a világot, de lusta fölállni az íróasztala mellől. A térbeli utazást némi idő- és energia-ráfordítással még megoldhatjuk a való életben is, de az időutazáshoz az isten pénze is kevés lenne. 

    Szerencsére elkészült a Google Maps időutazós változata, ami nem olyan részletes, mint a világtérképként használható nagytestvére, de a korszakválasztóval nyomon követhetjük rajta a kontinensek kialakulását és vándorlását az elmúlt 750 millió évben.

    Jó hír, hogy a térképadatok szerint Magyarországot az elmúlt 90 millió évben többször borította víz, mint nem. Szóval ha elég türelmesek vagyunk, és van némi ciklikusság a kontinensvándorlásban és az éghajlatváltozásban, idővel ismét három tenger fogja mosni Magyarország határait. Kívül-belül. És még erőszakos határrevízió se kell hozzá.

    (Dinosaur Pictures)