György
14 °C
24 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Jó hírünk van! Nem sokára érkezik a BP underground hiphop film!" – jelentették be az alkotók a Facebookon. Koltay Anna és Turán Eszter tavaly jelentkezett a magyar punk és hardcore első 25 évéről szóló dokumentumfilmjével, amelyet aztán az Indafilmen is meg lehetett nézni, illetve ebben a cikkünkben írtunk is róla.

    A folytatás egy másik fontos, szintén komoly hazai múlttal rendelkező szubkultúrával, a hiphoppal foglalkozik majd, méghozzá olyan megszólalókkal, mint az NKS, a Hősök, az Akkezdet Phiai, az Animal Cannibals és Zsolaa. Werkfotók már vannak, további infókat majd később csöpögtetnek a készítők.

    Jó hírünk van! Nem sokára érkezik a BP underground hiphop film! Addig is itt egy pár werk fotó W/ NKS - Nem Közölt Sáv...

    Közzétette: BP Underground – 2018. április 23.
  • Emmanuel Macron diplomáciai látogatásra utazott Amerikába a feleségével, Brigitte Macronnal. Az állami díszvacsora előtt le kellett futniuk a kötelező köröket, és az ilyen protokoll-események mindig akkor a legviccesebbek, ha megpróbáljuk őket a funkciójuknak megfelelően értelmezni: tehát, mozzanatról mozzanatra végignézni, hogy mit csináltak:

    Macron egy facsemetét hozott ajándékba Trumpnak, amit közösen próbáltak elültetni a Fehér Ház udvarán. A Quartz rámutat az ajándék szimbolikájára: Trump imádja az első világháborút, és a facsemete egy olyan fának a magvaiból is kikelhetett, ami egy olyan fa magvaiból kelt ki, ami valaha a front közelében élhetett. Vagy nem. De lehet utalás Trump billegő klímavédelmi politikájára is. Ki tudja?

    Szóval, elültették a fát, ami önmagában sem lehetett könnyű ingben és zakóban, és a fa remélhetőleg túl is élte a műveletet, és most már csak a kertészeknek okoz majd némi fejtörést, mert innentől mindig kerülgetni kell majd fűnyírás közben, a gondosan rendezett gyep kellős közepén. Az ültetéshez látszólag az volt az egyetlen szempont, hogy fotogén távolságban legyen a Fehér Háztól, és az eseményre kivezényelt nézőktől (és a helikopterleszállótól).

    A két First Lady mindeközben néhány lépés távolságból szemlélte a műveletet, egyetlen olyan fotó van, ahol Brigitte a lapáthoz nyúlna, de mintha össze is vesznének rajta Trumppal (bár, valószínűleg csak a pillanat hazudik. Az ilyen eseményeken nem illik összeveszni a másikkal. Pláne nem egy lapáton.)

    A sikeres ültetés után mind a négyen álltak még egy darabig a facsemete körül, és különböző távolságokból fotózkodtak vele, ügyelve arra, hogy ne egymást, hanem inkább a facsemetét nézzék, vagy a kameráknak integessenek.

    Az ültetés után a facsemete új helye mellett parkoló helikopterrel indultak az állami díszvacsorára, amit ennél az asztalán fogyasztottak el:

  • – énekelte 25 éve Nyeső Mari egy lemezen, amit én vagy húsz éve nem is hallottam. Nem is adták ki rendesen, mert, mint Nyeső Mari most írja: 

    a Radioton-os nő azt mondta, hogy ez annyira semmi popvacak, hogy nem érné meg belőle lemezt nyomni, mert az ilyenfajta kis semmiségeket maximum autóban hallgatnák az emberek, nem otthon a lemezjátszók előtt, a hi-fi berendezéseiken.

    A semmipopvacaknál igazán sokkal-sokkal több lemez (vagy akkor legyen kazetta) végre fent van Minden relatívostúl, Óriásostúl, Portugálostúl a Youtube-on, az énekesnő tette fel, ezzel a szöveggel:

    Dupla köszönet érte!

  • Nem hittem volna, hogy sok-sok évnyi hivatásos képnézegetés után egy naplementés gazdasági illusztráció is fog még újat mutatni nekem, de ez ma így történt. Itt ez a fotó, ami előtt széttárt kezekkel álltam néhány másodpercig, mire sikerült megfejteni, mit látok a képen (az első tippem az volt, hogy valami fura felhő-árnyék jelenség).

     A képaláírás szerint: felkel a Nap Moszkva üzleti negyede mögött 2018. április 23-án.

    Mi a trükk?

    A fénycsík a Nap útját mutatja az égen. Hosszú expozíciós idővel készült a kép, így tulajdonképpen az egész napfelkeltét látjuk egyetlen, lenyűgöző képbe sűrítve. (nem pedig egy bolygóromboló halálsugár-izét)