Konteó-sarok: miért nem készül el idén sem a következő Trónok harca-kötet?

Igazán szomorú napjuk van azoknak, akik lassan 7 éve várnak a következő Tűz és jég dala kötet (ami alapján a Trónok harca című HBO-sorozat készült), a Winds of Winter megjelenésére. George R. R. Martin bejelentette ugyanis, hogy a könyv idén biztosan nem fog megjelenni. Helyette egy fake-történelemkönyvet fog kiadni Fire & Blood néven, ami a Targaryenek történelmét dolgozza fel.
Egy ideje már viccelődnek az emberek azzal, hogy Martinnak minden fontosabb már, mint a könyvsorozat befejezése, ami az átütő sikert hozta meg a számára, ez pedig újabb beismerése ennek a helyzetnek.
Az viszont nem lehet véletlen, hogy miért ezzel a projekttel tölti az idejét. Innentől következik a spekuláció.
Jövőre véget ér a Trónok harca az HBO-n, ez azt jelenti, hogy a vég, amit Martin évekkel, évtizedekkel előtt kitalált, nem az ő tolmácsolásában fog napvilágot látni. Az alapok hasonlóak lesznek, de mégsem ugyanaz a befejezés lesz, amit a könyvben kapnak majd az olvasók. Feltéve, ha elkészül az, bármikor. Hiszen még a hatodik könyvet várjuk és ha az ilyen sokáig tart, belegondolni is szörnyű mennyi idő kell majd még a hetedik kötetnek.
Mindenesetre ez egy elég fájó érzés lehet, amit egyébként magának köszönhet, ezzel együtt ez elég lehet ahhoz, hogy ne is akarjon gőzerővel a Winds of Winteren dolgozni.
Helyette lefixálja a Targaryen-történelem legfontosabb pillanatait. Ezzel pedig az lehet a célja, hogy megelőzze a már javában készülő, új HBO-sorozatokat. Többször írtunk már arról, hogy az HBO több különböző forgatókönyvírót is megbízott azzal, hogy találjon ki, Martin világában játszódó sorozatot, amik időben mindenképpen korábban játszódnak majd és jó eséllyel lehet egy olyan közöttük, ami a Targaryen-dinasztiával foglalkozik. Ezek után logikusnak tűnik, hogy Martin pedig csak szerette volna tovább tisztázni, hogy mi az, ami kánon, ezzel garantálni, hogy ha már ki is csúszott a kezéből az általa kitalált világ alkotása, azért a legfontosabb sarokpontok még mindig úgy alakuljanak, ahogy azt ő elgondolta.
Könnyen lehet, hogy a valódi okok teljesen másak az ősszel megjelenő Fire & Blood mögött. Lehet, hogy csak éppen ehhez volt inkább kedve. Lehet mindig is ez volt a terve, a körülményektől függetlenül. De mindenképpen érdekes a választása.