Bordóba borult Nógrád
Ugyanis virágzik a bíborhere nevű takarmánynövény, ami hasonlít a lucernához, de még annál is sokkal igénytelenebb, viszont milyen gyönyörű.

Ugyanis virágzik a bíborhere nevű takarmánynövény, ami hasonlít a lucernához, de még annál is sokkal igénytelenebb, viszont milyen gyönyörű.


Még 2020 őszén írt az Index, arról, hogy Hilary Duff várandós a harmadik gyermekével. De, ahogy rohan az idő máris azzal jelentkezünk, hogy a színésznőnek a múlt hét folyamán született meg a harmadik gyermeke, aki a Mae James Blair nevet kapta. A 33 éves színésznő, még egy korábbi interjúban elmondta, hogy örülne annak, ha kisfiú lenne a harmadik baba, mivel kicsit félt attól, hogy ha kislánya lesz, akkor nehéz lesz a nevelése.
„Igazából kicsit félek attól, hogy megint kislányom lesz, mert Banks eléggé nehéz dió volt kisbabaként, de most már minden nagyszerű, úgyhogy megérte/megéri. A fejemben úgy képzelem, hogy ő az egyetlen kis hercegnőm, akinek két erős fiú tesója lesz”
- nyilatkozta, akkor Hilary, akinek végül még egy kislánya született.
Így most már öten vannak a családban, két lány és egy fiú gyermeknek a büszke anyukájának nevezheti magát a színésznő. Posztolt is egy képet az új családtagról, amire rengeteg gratuláció érkezett, sőt még a Victoria Secret modell, Taylor Hill is gratulációját küldi a színésznőnek.

Ebben az 1997-es Archie képregényben kockáról kockára megjósolták, hogy milyen lesz az oktatás 2021-ben.
Igen, azt, hogy a gyerekeknek nem kell majd bemenni az iskolába, hiszen otthonról kamerán keresztül is jelen tudnak lenni.
Ahogy az egyik felnőtt figura fogalmaz a képregényben:
A mai gyerekek olyan szerencsések. A saját otthonukban tudnak iskolába járni. … Nem kell többet a könyveket cipelniük. És soha többet nem kell az időjárás miatt aggódniuk.
👀
— Archie Comics (@ArchieComics) March 16, 2021
[Originally published in Betty #46, Feb. 1997] pic.twitter.com/UNwjBa2gFe

A Mikeshake francia kreatív stúdió hétköznapi szituációkba helyezi többek között Salvador Dalít, Vincent van Goghot és Frida Kahlót is. Így pedig egy kicsit elképzelhetjük, hogyan néznének ki és hogyan boldogulnának a 21. században. De az is érdekes, ahogy megelevenítik Mona Lisát és a Leányt gyöngy fülbevalóval egy bárban szelfizgetve vagy a Champs-Élysées-n sétálgatva.
Ezekből láthat most egy válogatást:
készült róluk egy maszkos verzió is:
(Forrás: Bored Panda)

Csak egy épp nyugalmi állapotban lévő macskára és egy káposzta mintás takaróra van szükség.
Az eredmény pedig valahogy így néz ki:
Rovataink a Facebookon