Jenő
-3 °C
6 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egyik legjobb dolog, ami az internet feltalálása óta történt, az Arcanum. Időnként át szoktam futni, hogy ilyenkor 10-20-30 éve mikről írt a magyar sajtó.

    Éppen 20 évvel ezelőtt, 1998 novemberében tárgyalt az akkori kormány a Postabank rendbetételéről, ami - az akkori becslések szerint - 170-180 milliárd forintjába került az államnak. Úgy tudom, a végén ennél azért többe került a buli. Princz pedig most, húsz évvel később halt meg.

    Ugyancsak húsz évvel ezelőtt, ilyenkor kezdték el építeni a Nyugati téri Westendet. Ekkor döntöttek arról is, hogy közpark lesz az Erzsébet téren.

    Még talán annyi érdekesség, hogy Malév vezetői ekkor még tagadták, hogy veszteséges lenne a légitársaság.

    Hát, sok minden történt azóta.

  • Most zajlik a portugáliai Nazaréban a hullámszörf világbajnokság ottani, nagyhullámos fordulója. Ez a hely arról híres, hogy eszméletlenül nagyok a hullámok, még nézni is félelmetes, tökéletes program vasárnapra. Itt nézhető tehát >>>

  • mickey.gif

    Igazán nagy nap ez a mai Mickey egér, és persze minden Mickey egér-, vagy egyszerűen csak Disney-rajongó számára: november 18-án tölti be 90. születésnapját mindenki kedvenc egere (mielőtt ezzel a mindenki kedvence-dologgal vitába szállnának, nézzék csak meg felnőtt fejjel a Tom és Jerryt, hogy ráébredjenek, valójában mindig az egér a rohadék, és nem a macska, ahogy gyerekként gondoltuk).

    1928. november 18-án jelent meg a Willie, a gőzhajó című rajzfilm, az első, amit a nagyközönség is láthatott Mickey és Minnie egerekkel, így a filmtörténet ezt a napot tartja az egér születésnapjának, nem pedig a korábbi tesztvetítés, vagy azt a két rajzfilmet, amelyek elkészültek ugyan, de forgalmazni nem forgalmazták őket.

    Igazán őszintén kívánunk a teljes szerkesztőség nevében nagyon boldog születésnapot.

  • x

    Kissé meglepődött az amerikai Tenleytownban élő Naomi Stahl, amikor egy élő, ide-oda ugráló békát fedezett fel abban az ételben, amit a helyi Cava étteremláncból rendelt.

    Azért is lepődött meg, mert a Cava kínálatában nincsen béka, se élő, se holt. Az étterem bocsánatot kért, de egyelőre nem tudni, hogyan került a béka a kajába.

    Minderről a Washington Post számolt be.