Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy Yuki Tatsumi nevű ember egyszer egy kiotói kocsmában furcsa dologra figyelt fel. Ezekben az  izakajának nevezett vendéglátóipari egységekben enni is lehet, és az ételeket természetesen pálcikával fogyasztják el az emberek. A pálcikákat színes papírtasokokban adják az étel mellé, ezekből a papírokból aztán szemét lesz. Illetve nem mindig.  Yuki Tatsumi azt vette észre, hogy az origami hazájában, ahol a papírhajtogatás művészetét az iskolában is tanítják, a vendégek egy része kis figurákat hajtogat ezekből a papírkákból, és miután borravalót arrafelé nem szokás adni, ezt hagyják ott ajándékul a személyzetnek. 

    Yuki Tatsumi ezután tudatosan kereste ezeket a messziről összegyűrt papírfecniknek látszó kis műalkotásokat. Látott olyan asztalt, amire valaki színes halakat hajtogatott, szabályos tengeri akváriummá változtatta azt, de sokan csinálnak madarakat, teknőst és a legváltozatosabb figurákat. 2016 májusa óta a japán férfi tudatosan gyűjti ezeket az origamikat, amelyeket egyenként kis fadobozokba helyezve őriz. Már 15 ezer darabból áll a gyűjteménye. Ugye, milyen furcsa ország Japán és milyen furcsák a japánok? (via Yahoo News)

  • Ez az ország Szerbia, ahol a hétmillió emberből minden hetedik tagja valamelyik pártnak - írja a Vecernje Novosti cikke alapján az MTI.

    A legtöbb taggal a nagyobbik kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS) rendelkezik. Az Aleksandar Vucic vezette párthoz fennállásának tíz éve alatt több mint hétszázezren csatlakoztak,

    a legtöbben az utóbbi néhány évben váltották ki tagsági könyvüket, ugyanis minél népszerűbb a párt, annál többen akarnak a soraiba kerülni.

    A második helyen a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja (PUPS) áll 120 ezer taggal, míg az Ivica Dacic külügyminiszter vezette Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) körülbelül 100 ezer tagja van. Az ultranacionalista Szerb Radikális Párt is népszerű, annak ellenére, hogy vezetője, Vojislav Seselj tizenegy évig a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében raboskodott. A párt még mindig mintegy 45 ezer tagot tudhat magáénak, fénykorában viszont 600 ezer tagja volt.

    A Danas című ellenzéki napilap egy korábbi cikke szerint

    a fiatalok manapság már nem ideológiai okokból lépnek be egy-egy pártba, hanem azért, mert az így szerzett politikai kapcsolataikon keresztül szeretnének jobb állást vagy megbecsülést szerezni maguknak.

  • De semmi politika, kedves Orbán lapjáról kitiltott barátaim, nem fogom a stadionépítéseket lélegeztetőgépekbe átszámolni, és nyugalom, kedves Orbán Imádók Társaságának tagjai, nem is fogok azon élcelődni, hogy nem hiába a sok stadionépítés, a magyar válogatott 9 góllal kevesebbet kapott az idei vébén, mint a négy éve ezüstérmes Argentína. De foci, az lesz benne.

    Elindult ugyanis a Facebookon egy oldal a most folyó világbajnokságra, Lábjegyzetek a vébéhez néven, ahol a világbajnokság meccseihez kapcsolódó kisebb-nagyobb írásokat közölnek íróktól, költőktől, gondolkodóktól, mások mellett Kiss Lászlótól, Belányi Józseftől, Pálfi Norberttől. A szöveges posztokat időnként feldobják mondjuk ilyen fotoshop-varázslatokkal

    míg a mai meccsmentes napra egy játékot találtak ki. Egy tetszőleges könyv címében kell egy szót gólra cserélni. A legjobb megoldást természetesen már el is lőtték – frissítés: egy Bödőcs-találmányt elsütve –, de azért az Akiért a harang gól is elég jó a kommentekben található megoldások közül (ha valakinek a Cserna-Szabó András könycímének átirata, a Puszigól jutna eszébe, annak mondom, hogy azt is ott találja a kommentek között). Szóval az eddig szerintem legjobb megoldás pedig íme:

    goltalansag
  • New Yorkban kiürítették a Liberty Islandet, miután egy kisebb csoport Trump migrációs politikája ellen tüntetett, és egy nő felmászott a Szabadság-szoborra. A Rise and Resist nevű szervezet az illegális bevándorlás megakadályozására és a kitoloncolások végrehajtására létrehozott rendőri egység (ICE) megszüntetését követelte. A nő több órán át nem volt hajlandó lejönni a gigantikus szobor talapzatáról, amely nemcsak a szabadság, de a bevándorlás szimbóluma is. A július 4-i nemzeti ünnep miatt különösen sok turista volt a szigeten, akiket mind evakuálni kellett. A rendőrök végül őrizetbe vették a nőt és több embert előállítottak. 

  • A Duna-Ipoly Nemzeti Park legfrisebb posztja szerint szemétszedési akciót tartottak szombaton a gödi Homok-szigeten, ahol 11 hektárnyi területről összesen 750 kiló szemetet szedtek össze és válogatták szét szelektív és kommunális hulladékra. Mint írják,

    a program egy kisebb akadállyal indult: a korábbi napok kedvezően alacsony vízállása szó szerint egyik óráról a másikra megemelkedett, keresztül húzva a szervezők azon tervét, hogy száraz lábbal jussanak be a sziget északi csúcsán. Szerencsére ott voltak a Gödi Kajak-Kenu Szakosztály Senior Klubjának tagjai is, akik azonnal besegítettek, és kenuikkal átszállították a vállalkozó kedvű résztvevőket a szigetre, majd az ott összegyűlt szemetet és az önkénteseket maradéktalanul vissza is hozták a szárazföldre.

    Aki esetleg nem tudná, a Homok-sziget az egyik legszebb Duna-part a főváros közelében, homokos partja miatt olyan, mintha egy tengerparton pihennénk, és még a Dunában is lehet fürdeni. Nem véletlen, hogy népszerű pihenőhely, már csak vigyázni kéne rá.

  • Sajnos nem derül ki az A4-es ország instagramra nemrég kikerült fotóról, hogy melyik városban, melyik étteremnél készült, de úgy tűnik, egy rendes kisvendéglősnek elege volt abból, hogy egy jobban futó Üvegtigrishez hasonlították a helyét.

    #pizza #langos #gyros #hotdog #hamburger #langos #sincs #megértésüketköszönjük #a4es #a4esorszag 🙏 @zsuzsagyimesi

    Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

  • Az Orbán-Merkel sajtótájékoztató elején sikerült Merkelnek egy olyan nyelvbotlást produkálnia, amivel ugyan elszórakoztatta Orbánt is egy pár másodpercre, de azért annyira nem biztos, hogy örülnünk kéne neki. Arról beszélt ugyanis a két ország közötti jó kapcsolatokat ecsetelve, hogy milyen jó, hogy a Balatonra ennyi német jár.

    A Balaton helyett azonban sikerült kb. azt mondania, hogy Balkán-tó, mindez németül úgy nézett ki, hogy a Plattensee helyett jött a szájára az, hogy Balkansee.

    Angela Merkel bakija

    Aztán persze javítani próbál, akkor majdnem Bajkál-tavat mond (ami Oroszországban van), végül csak sikerül kimondania a Balatont. Közben Orbán is elmosolyodik.

    Nem akarnám azt hazudni, hogy német nyelven doktoráltam földrajzból, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy én nem ismerek Balkanseet, és a Google is csak annyit segített, hogy különböző balkáni kistavakat (Shkodrai-tó, Preszpa-tó, Ohridi-tó) szoktak ritkán így hívni, illetve a német keresztrejtvényekben szokás ezekre Balkansee-t megadni feladványként. 

  • Happy Birthday #SteveRogers **

    Chris Evans (@teamcevans) által megosztott bejegyzés,

    Az csak egy dolog, hogy az Egyesült Államok szerdán, július negyedikén, a függetlenség napját ünnepelte, ugyanezen a napon lett százéves Amerika Kapitány is. A jubileumról az őt alakító Chris Evans is megemlékezett, egy szerdai tweetjében boldog július negyedikét kívánt a honfitársainak, megemlítette, mennyire szereti a hazáját, majd titokzatos módon boldog születésnapot kívánt egy nagyon jó barátnak.

    Aztán hozzátette:

    Azt hallottam, a száz az új húsz!

    A Marvel-rajongók persze vették a lapot.

  • Tegnap számoltunk be a Facebook új fejlesztéséről, amivel kulcsszavak alapján tilthatunk ki témánkat a hírfolyamunkból, egy csomó frusztrációtól megkímélve magunkat a közösségi oldalon. Bár maga a Facebook fő indokként azt hozta fel a funkció létjogosultsága mellett, hogy a filmek és tévésorozatok elspoilerezését tudjuk így kivédeni, mi azért megkérdeztük az olvasókat, mi az, ami esetleg még ennél is idegesítőbb, és tök jó lesz eltüntetni a Facebookról. Bő ötezer szavazattal később...

    Névtelen.png

    Némileg meglepő az eredmény, és nem csak azért, mert a Facebook alapötlete tök utolsó, és mert a sokakat a halálba idegesítő (igen, megkaptuk mind a 154356 olvasói levelet ez ügyben, olvastuk, iktattuk) focivébés hírek is csak a középmezőnyben vannak. Hanem az élmezőny! Németh Szilárd + migránsozás + gasztrohipszterkedés, ez egészen egyedi lenyomata 2018 Magyarországának.

    Abba is érdemes belegondolni, hogy ha ezek tényleg eltűnnének a Facebook-falakról valami távoli, rejtett, idegen dimenzióba, ott mi történne:

    • Németh Szilárd gyanakodva és utálkozva nézné a migránsokat
    • A migránsok gyanakodva és utálkozva néznék Németh Szilárdot
    • És mindenki gyanakodva és utálkozva nézné a Michelin-csillagosra dizájnolt fura kajákat (elvégre a migránsokról tudjuk, hogy tücsköt és bogarat fogyasztanak, Németh Szilárdról meg tudjuk, hogy leginkább zsírt).

    Így aztán valószínűleg mindenki jól éhen halna, a rukkolás medvehagyma pedig elfonnyadna bánatában. Mi meg ott maradnánk a Facebookon Coelhoval, aki nem került be a top3 kitiltandó közé. Vonjuk is le a tanulságot:

    Hagyd, hogy néha elragadjon az éjszaka, nézd a csillagokat és engedd, hogy megrészegítsen a végtelenség érzése. Az éjszaka, a maga minden sötétségével, egyben út is a megvilágosodás felé. Az éjszaka, melynek misztériumai közelebb visznek minket Istenhez, olyan, akár a sötét kút, melynek a legmélyén szomjoltó víz van: fekete árnyaiban valahol ott rejlik a láng, amely fellobbanthatja a lelkünket.

  • Vasárnap időközi önkormányzati választást az V. kerületben, mert az eddigi alpolgármester, Böröcz László parlamenti képviselő lett, ezért új önkormányzati képviselőt kell választani. A választás összesen 18 háztömböt érint, ezért az egyik induló, Schmuck Andor megígérte, hogy a kampányban minden sarkon jelen lesz.

    Az ígéretet életnagyságú kartonbábukkal sikerült teljesíteni.

    Az V. kerületben Schmuckon kívül ketten indulnak a választókerületi mandátumért: a fideszes Balla Valéria Emese és Nagy Béla függetlenként, a baloldali ellenzéki pártok támogatásával.

  • Fotó: Szakács Márk / Facebook

    Zajlik a villamospálya felújítás a Nagykörúton, de nem akármilyen akadályok nehezítik meg a munkások életét. Például ez a figyelmetlen sofőr, aki nemes egyszerűséggel tegnap délután így fordult meg az Erzsébet körúton a Blaha Lujza tér irányába. (Az eset a Barcsay utca és a Wesselényi út kereszteződésénél történt.)

    A kép készítője az Indexnek megerősítette:

    A munkások üvöltöztek az autóssal, aztán a sofőr tovább hajtott, mintha nem történt volna semmi. 

    (Zoom.hu)

  • Július 4-e az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe, az állam 242-ik születésnapja. A frissen kialakult kereskedelmi háború tükrében is érdekes az az összeállítás, amelyet a Fool.com amerikai tőkepiaci portál tett közzé olyan amerikai nemzeti büszkeségekről, amelyek bár globálisan értékesítenek, máig kizárólag az Egyesült Államokban gyártanak.

    A „jó amerikai” cégek között van például a Budweiser sör, amely valójában ma már belga tulajdonban van (az Anheuser-Busch csoportba tartozik), de mind a 12 sörgyára amerikai.

    Nem ment külföldre (legalábbis eddig) a Harley- Davidson motorgyár, a Jack Daniel's whiskey, vagy a Smith & Wesson automata fegyverek gyártója, de a napi 12 millió zsírkrétát gyártó Crayola sem.

    Vannak azonban érzékeny veszteségek is. A nemzeti jelképnek számító termékek közül valójában már Kínában gyártják például a Barbie-babákat, vagy az iPhone-okat (hamarosan egy Fülöp-szigeteki gyár is felépül), A Levi's farmereket 500 helyen varrják a világon, de ebből csak 9 amerikai.

    És ami talán a legmeglepőbb, a nemzeti sportnak számító baseball profi ligájában a MLB-ben hagyományosan csak egyetlen típusú labdával szabad játszani. Egy olyan termékkel, amit immár Costa Ricában gyártanak.

  • Itt volt végig a szemünk előtt, igazából az a furcsa, hogy csak most csinált valaki videót ebből: a legjobb kortárs sci-fi animációs sorozat, a Rick & Morty hangja a Mézga család képeivel. Rick természetesen MZ/X, Morty Mézga Aladár, a többi szereplő meg adja magát. Az angol eredeti pilot néhány jelenetéből készített a fillermate művésznevű YouTube-felhasználó egy kétperces videót, főcímmel. Nem tudok belekötni.

  • Ismét egy örömteli kutyás hír: tíz méteres vízaknából sikerült kimenteni egy ebet Tokodon, a katasztrófavédelem rakott ki a mentésről képeket:

      

    A közepes termetű kutya magától nem tudott volna kimászni, de egy eszközön meg tudott állni, ezért nem fulladt meg. A hősies tűzoltóknak sikerült kihúzni a slamasztikából az állatot. Így találtak rá a tűzoltók:

    kutyamutya.png
  • Az elmúlt hetekben valósággal megvesztek a befektetők a marihuána-papírokért az amerikai tőzsdéken. Miután Kanada némi átmenet után gyakorlatilag legalizálja a könnyű drogok termesztését és fogyasztását, három vezető kannabiszrészvény is több száz százalékkal drágult. Mindezek után olyan árak alakultak ki, amelyek semmilyen értelmes értékeléssel nem lehetnek reálisak.

    A legnagyobbra a Canopy Growth nevű cég nőtt, ő ugyanis közvetlen haszonélvező, lévén kanadai. Ma a tőkeértéke 6 milliárd dollár, vagyis több mint százszorosa az éves árbevételének, ami az elmúlt évben 52 millió dollár volt csak.

    A MariMed amerikai cég is 240 százalékkal drágult az idén, ő elsősorban Massachusetts és Maryland államokban aktív, különféle orvosi felhasználásokat fejleszt, de van marihuánás popcorn-terméke is. A részvényár alapján a jelenlegi értéke 490 millió dollár, pedig az elmúlt 12 hónapban csak 7 millió dollár volt az értékesítése.

    Végül az iAnthus Capital Holdings nagyjából 340 millió dollárt ér, mindössze 2,6 millió dollárnyi éves forgalommal. Ráadásul ez a cég sem kanadai, hanem szintén amerikai, Florida, New York, Massachusetts és Vermont államokban működik, és több tucat szabadalom birtokosa a marihuána speciális felhasználási területeiről.