Hétvégére megérkezett az igazi tél a Dél-afrikai Köztársaságba, ahol szombat reggelre egészen szokatlan látvány fogadta a helyieket. Kitty Viljoen valószerűtlennek tűnő képein hóban trappoló elefántokat és zsiráfokat láthatunk a Sneeuberg hegységben.
Eddig is tudtuk, hogy a Windows 7 kibővített támogatási ciklusa 2020. január 14-én véget ér, de a Microsoft megérti, ha egyesek ezt követően sem szeretnének Windows 10-re váltani, úgyhogy erre is kínál megoldást.
Ez azonban drága játék lesz
A redmondi szoftvercég közölte, hogy pénzért kínál majd biztonsági frissítéseket a Windows 7-hez, egészen 2023 januárjáig. A díjat eszközönként kell kifizetni, és az egyre magasabb lesz, ahogy telnek az évek. Némi korlátozást jelent, hogy csak a Windows 7 Professional és Enterprise felhasználók juthatnak majd hozzá a frissítésekhez.
Nem sokkal azután, hogy egy horgász egy hetvenes évekből származó tejeszacskóra bukkant Süttőnél, a kiapadóban lévő Duna medrében, egy újabb nosztalgiázásra késztető hulladékdarab került elő, ezúttal Nagykovácsi közelében.
Fotó: Olvasónk: Tamás
"Nagykovácsiban élek a Zsíroshegyen, és gyakran megyek ki a közeli erdőbe futni a kutyámmal. Végezve a kocogással, levezetés közben találtam a mellékelt zacskót, ami az avarból kandikált kifelé. Gondoltam, összeszedem a szemetet, ekkor láttam, hogy nem mindennapi hulladékra bukkantam. Ez a zacskó azonos korú lehet a Dunában találttal, az ár megegyezik, csak ez félliteres kiszerelésű" – írta egyik olvasónk.
"Jól látszik, hogy az eltelt közel negyven évben semmit sem változott a termék, de az is jól észrevehető, hogy a szélét megkóstolta valami kis rágcsáló" – tette hozzá.
Ritka felvételt sikerült készíteniük a tengerbiológusoknak Észak-Amerika keleti partjainál: videóra vették, ahogy egy nagy fehér cápa elfogyaszt egy fókát.
Idén is lesz Electronic Beats Festival Budapesten. A Telekom elektronikus zenére fókuszáló estéi a Várkert Bazár és környékn rendezik szeptember 13 és 15 között.
A fesztivál idei húzóneve a berlini technotemplomként emlegetett Berghain vezér-rezidense, Ben Klock, aki szettjeiben ügyesen egyensúlyoz a keményebb vonal és a finomabb zenei megoldások között. Az Innervisions lemezkiadót vezető Ame és Dixon zenéjének kiindulási alapja a trance, de szívesen járnak szomszédolni a rokonműfajokhoz.
Rajtuk kívül többek között fellép tINI, Ben UFO, a Floating Points néven zenélő Sam Shepherd, aki már a 2016-os Electronic Beats Festivalon is fellépett. Magyar részről pedig a következő sorlemezén afrikai ütősökkel kísérletező Zagar fog játszani.
A fesztiválhoz számos kiegészítő program is kapcsolódik, ezekről illetve a fellépők pontos sorrendjérőlitt lehet több infót kapni.
Súlyosan megsérült az az amerikai Connecticut államban élő nő, aki egy áramszünet alatt véletlenül dinamitot gyújtott gyertya helyett, ami a kezében felrobbant. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a péntek esti baleset után. A balesetben más nem sérült meg.
Kérdés, hogy mit keresett a nő lakásában két dinamit, ugyanis a tűzoltók egy másik rudat is találtak, amikor a nő házát átvizsgálták.
Vasárnap rendezték Budapesten a WizzAir félmaratont, az MTI meg is írta délután kettő előtt kicsivel, hogy a nőknél Kácser Zita, míg a férfiaknál a kenyai Kosgel Mathew nyert, ez eddig rendben is van, szép teljesítmény.
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Csakhogy egy órával később jött még egy hír, a verseny 299. helyezettjéről, aki nem más, mint
Szijjártó Péter.
Át is adnánk a szót a hírügynökségnek:
Szijjártó Péter a 299. helyen ért célba a budapesti WizzAir félmaraton
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 299. helyen, 1:31:38-as idővel ért célba a vasárnapi budapesti 33. WizzAir félmaratonon. A miniszter a verseny után az M4 sportcsatornának nyilatkozva Európa egyik legszebb futóversenyének nevezte a magyar fővárosban zajló rendezvényt.
Szijjártó Péter szerint helyes volna, ha a versenyt hosszú távon megtartanák Budapesten mint a város és az ország egyik fontos turisztikai attrakcióját. Kitért arra, hogy 70-nél több országból érkeztek futók a nemzetközi versenyre, így messzire elviszik majd Budapest és az ország hírét.
Arra a kérdésre, van-e a sportágban politikusok között verseny, azt mondta: biztosan van, de azért jobb, ha a futók összességéhez méri a tudását, mert ha csak a politikusokhoz méri a futóteljesítményét, az túlságosan pozitív képet festhet róla.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a mostani volt a tizedik félmaratonja és eddig a harmadik legjobb eredménye, így elégedett. Közölte, a félmaraton első 3-4 kilométerén az ember még tud figyelni a környezetére, utána azonban megszűnik minden, és vagy a túlélésért, vagy a még jobb időért küzd. A jó futás az, amikor az ember csak a futásra figyel, semmi másra, a legjobb futás pedig az, amikor mindenre figyelünk, csak nem a futásra - idézett egy mondást a miniszter.
Tökéletes Las Vegas-i promóciót sikerült kitalálnia az amerikai másodosztályban szereplő Las Vegas Lights tulajdonosainak a csapat szombati, Los Angeles Galaxy II. elleni mérkőzésre: előre meghirdették, hogy 200, 18 évnél idősebb szurkolóra pénzeső hullik majd a meccs szünetében.
Így is lett, a kiválasztott 200 fő háromezer egydollárost, illetve a maradék összeget kiadó 2, 5, 10, 20 és 100 dolláros felé kapdoshatott.
A meccset a vendég Galaxy nyerte 2-1-re, de hát kit érdekel ez a pénzeső közben/után?
Nemrég megrendezték az első Death Diving-világbajnokságot, a lényeg a következő: úgy kell vízbe érkeznie az ugróknak, hogy az a lehető legfájdalmasabbnak tűnjön.
Az ugrásokat különböző szempontok szerint osztályozzák: számít, hogy milyen sebességgel fut neki valaki, milyen magasról ugrik, milyen messze repül, milyen testhelyzetben érkezik a vízbe, és mennyire zavarja fel a vizet a becsapódása.
A döntős mutatványokat meg lehet nézni a videón, annyi a spoiler, hogy a győztes természetesen egy hasas lett. (via SB Nation)
Az Időkép webkamerájának gyorsított felvételén lehet megnézni, hogyan változott egy hatalmas ködfolyammá vasárnap reggel a Dunakanyar.
Azon kívül, hogy a jelenség baromi látványos, még érdekes is, mert "vasárnap hajnalban sokfelé volt derült a reggel, ami kedvezett a kisugárzási köd kialakulásának, de a kevés felszínközeli nedvesség miatt csak kevés helyen tudott köd képződni. Ezen kevés helyek egyike volt a Dunakanyar, ahol a Duna biztosította a köd kialakulásához szükséges nedvességet, így az látványos folyamként jelent meg a folyó felett" - írja a lap.
Az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Kansas State rúgójátékosa, Blake Lynch mindössze 165 centi magas, ami persze nem annyira számít, ha az embernek annyi a dolga, hogy bevágja a labdát a két vas közé.
Lynch ezt meg is oldotta a Mississippi State elleni szombati meccsén, ami már mókásabb, hogy a labdát tartó csapattársa legalább egy fejjel magasabb nála, szóval a pacsizáshoz nyomnia kellett egy nagyobb ugrást. Különszámnak nem rossz.
K-State kicker Blake Lynch is 5'5". His holder is 6'1".
Orbán Viktor elkezdett nyelvészkedni, és azt találta mondani hétfőn, hogy a magyar rokon a türk nyelvvel:
Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban.
Hol máshol, mint Kirgizisztánban, a Nemzetközi Nomád Világjátékok megnyitóján hangzott el a mondat, amin azért vett részt Orbán Viktor, hogy közelebb kerüljön a közép-ázsiai régióhoz.
A magyar nyelv alapvetően a finnugor nyelvcsalád tagja, az pedig, hogy vannak türk eredetű szavak a nyelvünkben, még nem jelent nyelvrokonságot. Tehát magának az állításnak tudományos alapja nincs, hangoztatása leginkább csak diplomáciai kapcsolatok kiépítésére alkalmas.
A mondat viszont a Bécsben élő finn nyelvész, Johanna Laakso figyelmét sem kerülte el, aki egy leleplező infografikát is posztolt, amin Orbán saját szavaival vázolja fel, hogy mennyi köze van a magyarnak a türk nyelvhez – szúrta ki a 444.
Nyelvtörténeti módszerekkel tökéletesen feltárható az eredete az Orbán által használt szavaknak, mivel többnyire az alapszókincsből származnak, és visszavezethető a toldalékok és ragok eredete is.
A nyelvész rámutat, hogy Orbán megjegyzésében a legtöbb szó finnugor eredetű, amit zöld színnel jelölt. A mályvaszínű az indoíráni, a kék a szláv, a piros a türk eredetű szavakat és toldalékokat jelöli, utóbbiból egyébként kettő található a mondatban, az egyik maga a türk nép neve. Laakso egyébként saját maga is úgy érzi, hogy kicsit nagyvonalú volt, amikor a -ba, -be ragot türknek minősítette.
Az biztos, hogy a Nike-nak sikerült felrobbantania az év legnagyobb reklámbombáját, melynek robbanófeje nem más, mint az NFL politikai száműzöttje, Colin Kaepernick.
Azóta ezrek égetik és ezrek éltetik (az Index hasábjain is) a céget provokatív és progresszív társadalmi üzenete miatt. És persze megjelentek a fanyalgók is, akik iszonyú álszentnek tartják a multi társadalmi tudatosságát, miközben évtizedeken keresztül a Nike volt a vietnami, pakisztáni és bangladesi gyerekmunkások egyik fő munkaadója, és annak ellenére, hogy a kétezres évek elején becsszóra megígérte, hogy felszámolja a gyakorlatot, a mai napig is alkalmaz erőteljesen rabszolgaüzem-szagú beszállítókat.
De az elismerés, a düh és a fanyalgás mind magára a Kaepernick-szimbólumra összpontosul, a reakciók döbbenetes módon elsiklanak a szlogen baljós üzenete felett. Ugye erről van szó:
Higgy valamiben! Akkor is, ha azért fel kell áldoznod mindened.
Első olvasatra a szlogen nem több egy átlagos motivációs bullshitnél. Csakhogy ha egy kicsit elidőzünk a jelentésénél, akkor hamar elfog a szédület, mivel
ez a frázis nem más, mint a nyugati civilizáció hanyatlásának mottója.
Mert mire is szólít fel - a saját szlogenjeinek jelentésárnyaaltaira nyilván magasról szaró - Nike? Arra, hogy higgyünk valamiben. Ehhez a valamihez azonban nem kapcsolódik semmiféle kritérium, nem kell értelmesnek, építőnek, erkölcsösnek lennie: "Haver, van egy kattanásod? Király vagy!" De ez csak a (semmiképpen nem kategorikus) imperatívusz első fele. Mert a második fele arról szól, hogy akármilyen kattanásod is van, ahhoz akkor is ragaszkodj, ha belerokkansz, ha ragaszkodásodért olyan súlyos árat kell fizetned, amit talán fel sem tudsz becsülni, amit talán környezeted, szeretteid fognak megszenvedni. Nem véletlen az "áldozat" kifejezés használta, ami egy bizonytalan haszonért vagy talán soha meg nem érkező jutalomért cserébe történő totális, kvázi-szakrális elkötelezettséget jelent. Mondjam másként?
Légy fanatikus!
Igen, a Nike lényegében megfogalmazta azoknak a mottóját, akik képesek minden normát áthágva a végsőkig elmenni a legnevetségesebb vagy legszánalmasabb "értékeik" védelmében - pusztán azért, mert ez az övék.
Ez a leírás elég sok korjelenségre illik, de legtisztább formájában a nyugati társadalmakból kikerülő iszlamistákra áll. Az elmúlt évek merénylethullámai követően a dzsihád vonzerejének okát több mérvadó elemzés is abban állapította meg, hogy a másod-harmadgenerációs bevándorlók mind a befogadó ország, mind pedig a hagyományos iszlámtól elidegenedtek, és a radikalizációt nem az iszlám, hanem maga a radikalizáció miatt választották.
Ahogy Olivier Roy iszlámkutató is rámutatott, az Iszlám Államban a fanatizmus nem valamilyen értékkel való azonosulás mértékét jelenti, hanem maga a fanatizmus, a korábbi élettel való teljes szakítás miatt válik értékké. A követőket nem a Kalifátus védelme, a Nyugat elpusztítása hanem
a totális lázadás motívuma vonzza és izgatja a legjobban.
Alapításának hetvenedik évfordulóját ünnepli a hétvégén Észak-Korea a szokásos nagyszabású katonai parádéval, ahol ezúttal elmaradtak a nagy hatótávolságú rakéták, volt viszont egy sztárvendég a tömegben: Gerard Depardieu.
A színészről az AFP lőtte a képet, ahogy szalmakalapban nézelődik.
Fotó: Sebastien Berger / AFP
Depardieu egyébként 2013 óta orosz állampolgár is, azok után, hogy az őt ért kritikák miatt nyílt levélben jelentette ki, hogy kész visszaadni francia útlevelét és társadalombiztosítási kártyáját.
Mondjuk így, mint ez az autós a 19. kerületben, amikor körülbelül 1-2 perc sétatávolságra vannak a szabad parkolóhelyek is.
Fotó: Zsilák Szilvia
Lehet, hogy csak egy cigire ugrott be az illető, de akkor is érthetetlen, hogy miért parkol valaki a kerékpárút kellős közepére, ami csak egyenesen ér véget, mert balra még folytatódik, és tovább lehet haladni rajta.
Persze csak egy párhuzamos univerzumban, ahol egy sárga kocsi nem állja el az egészet.
Rovataink a Facebookon