Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • DSC7113
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Mint azt mi is megírtuk, az RTL 2023-ban 11 évad után pihenőre küldte az X-Faktort, helyette a külföldön is közkedvelt The Voice tehetségkutató show-műsor érkezik a képernyőre. Az új műsor érdekessége, hogy versenyzőknek elég, akár egyetlen zsűritagot meggyőznie tehetségével, akik úgy választják ki a mentoráltjukat, hogy az első megmérettetésen nem látják őket, így csak a hangbéli adottságokra és a megérzésükre tudnak hagyatkozni a kiválasztásnál.

    Akik már jelentkezetek az X-Faktor következő évadába, azoknak a készítők felajánlják majd, hogy részt vehessenek a The Voice meghallgatásán. A készítők ezúttal nemcsak szóló énekeseket várnak, hanem zenekarok és rap produkciók is jelentkezhetnek, ha betöltötték 14. életévüket. A tehetségkutató kreatív producere, Verebély Marcell a Reggeli műsorának azt is elárulta, hogy szintén négy zsűritag fog szerepelni, de a kilétüket még nem fedte fel. Ami az X-Faktor mentorait illetti, az már biztos, hogy ByeAlex hat évad után elköszön a műsortól, ugyanis nemrégiben hivatalosan is bejelentette a kilépését.

    Az adásrészlet alább tekinthető meg:

  • Szendvicsekkel készült lenyűgözni a cápákat.

    Fotó: RTL
    Fotó: RTL

    A Konyhafőnök 2021-es évadának győztese, Bóza Roland ezúttal az RTL Cápák között műsorának vendége volt, ahová a Bad-Dog elnevezésű szendvicsének ötletével érkezett. A séfnek jelenleg is több vállalkozása van, és az egyik üzletében találta ki az új street food szendvicsének az elképzelését. A vákuumcsomagolásban értékesítésre szánt, könnyen elkészíthető étel Bóza elmondása szerint számos vendéglátó egységben megállná a helyét, amit lényegében csak megkellene melegíteni. A befektetőktől marketing célra 25 millió forintot kért 25 százalékos tulajdonrészért cserébe.

    Miután végig kóstoltatta a szendvicseit, már minden cápának sikerült az elismerését kivívnia, de többük is kifogásolta az egyszerűnek ható nejlon csomagolását.

    Ezt azért a Rácz Jenő visszadobná

    – jegyezte meg Tomán Szabina, amivel társai sem tudtak vitába szállni. Balogh Levente viszont már egyenesen kijelentette, ebben a formában nem fogja tudni eladni a terméket, viszont ha azon változtatna, akkor a várható profit is jelentősen megcsappanna.

  • Hatalmas mosolyát látva mindenkinek jobb kedve lesz.

    Magyar idő szerint hétfő hajnalban zajlott a 65. Grammy-gála Los Angelesben, ami többeknek örökre emlékezetes marad: Viola Davis megszerezte az EGOT-tagságot, Beyoncé történelmet írt és rekordot döntött, Adele számára pedig valószínűleg azért, mert először találkozhatott kedvencével személyesen. Ez a híresség nem más volt, mint Dwayne Johnson, aki iránt kiskora óta rajong az énekesnő, a sors azonban eddig nem hozta még össze őket. Megtette most hát az este műsorvezetője, Trevor Noah, aki Adele asztálához lépve így szólt:

    „A személy, akivel Adele mindig is találkozni akart, de még nem sikerült, az Dwayne Johnson. Megtudtam, hogy ő pedig a te egyik nagy rajongód. Most ugyan nincs itt Dwayne Johnson, de van itt valaki, akit úgy hívnak: a Szikla” – konferálta fel Noah a filmsztárt, aki meglepetésvendégként bukkant fel a brit popsztár mögött, óriási mosolyt csalva ezzel az arcára. Ölelkezve mutatkoztak be egymásnak, a jelenetről készült felvétel pedig azonnal a netezők kedvencévé vált.

  • Luke Skywalker megformálója bejelentette Politico-interjúja során, hogy limitált számban, de dedikál néhány Star Wars-plakátot, hogy az ebből begyűjtött pénzt Ukrajnának adományozza, ezzel segítve őket az oroszok elleni háborúban.

    „Úgy döntöttünk, hogy aláírunk néhány Star Wars-posztert limitált darabszámban, kifejezetten a keményvonalas gyűjtőknek, akiknek van felesleges pénzük rá. Ezzel sokkal több pénzt lehet összeszedni, mint gondolná az ember”  – mondta Hamill, aki a 2017-es Az utolsó Jedik megjelenése óta nem dedikált és adott el semmilyen Csillagok háborújához köthető tárgyat, de mint mondta, bármit megtesz azért, hogy segítse az ukránokat a harcokban.