Beáta, Izolda, Lea
0 °C
17 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Gucci rendszeresen kicsapja a biztosítékot az átlagembernél, most éppen azzal borzolja a kedélyeket, hogy olyan sportcipőket dobott piacra, amik több száz euróba kerülnek, cserébe gyárilag koszosak.

    Az ellendrukkerek szerint ez elég durva fricska azoknak, akiknek szerény anyagi helyzetük miatt kénytelenek viseltes cipőben járni. A divatház pedig azzal védekezik, eszükben sem volt bárkiben rossz érzéseket kelteni, egyszerűen arról van szó, hogy tervezőiket a régi, 1970-es évekbeli tornacipők ihlették meg. Értjük: vintage, régi = porlepte.

    Ez egyszerűen

    • 276
      hidegen hagy, de azért menjenek a francba.
    • 57
      zseniális, nekem is kell.
    • 20
      csak tetszik, megvárom, amíg lesz olcsóbb verzió valahol.
    • 16
      felháborító, hogy gondolták.

    Csak a rend kedvéért, a legolcsóbb modell 690 euró, vagyis körülbelül 217 ezer forint, a legdrágább pedig 380 ezer forint. Ez látható a képen. Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy amióta a fehér edzőcipő menő lett, a divatcégek azóta próbálják menővé tenni az eredendően mocskos sneakereket, szóval még azt sem lehet mondani, hogy a Gucci annyira eredeti ötlettel rukkolt volna elő. 

  • A kanadai kormány vezető Justin Trudeaunak nehéz időszaka van. A liberális ikonként emlegetett politikus tavaly nyáron azzal került a hírekbe, hogy 18 éve állítólag egy nőt fogdosott, most meg hatalmas korrupciós botrány rázza meg az országot, ami miatt március elejéig három minisztere mondott le (egy óriáscég korrupciós ügyében akart elkenős megoldást találni Trudeau, bár nem anyagi okok miatt, hanem politikai célokból, hogy ne szűnjön meg több ezer munkahely nem sokkal választások előtt).

    Justin Trudeau kanadai miniszterelnök
    Justin Trudeau kanadai miniszterelnök

    De Trudeau nem is egyik, nem is másik ügy miatt kért bocsánatot. Hanem valami olyanért, amit a parlamentben művelt, és amivel nincs egyedül: 2014 végén Orbán Viktor is csinált ilyet a magyar országházban.

    Csokit evett!

    Döbbenetes, nem? A kanadai házszabály – ahogy amúgy a magyar is – tiltja, hogy a törvényhozás üléstermében étkezzenek (vizet inni szabad). Trudeau ezt a szabályt sértette meg, ahogy Orbán is, ezért kért bocsánatot. Igaz, a kanadai kormányfő nem tüntetők által tiltakozásként a parlamentbe küldött csokoládéból evett, hanem a sajátjából, bár ebből a szempontból ez mindegy.

    Hogy büntetést kapott-e, arról nem szól a BBC híre. Orbán annak idején nem kapott, pedig Kövér Spártai Szigor László előszeretettel bírságol, amikor ellenzéki képviselők kerülnek a látóterébe.

  • Az elvonót nemrég elhagyó rapper és menyasszonya, Krisztina augusztusra várja első gyermekét  írja a Blikk

    Amikor megtudtam, hogy apa leszek, csodálatos érzés volt, de nagyon haragudtam is magamra. Éppen amiatt, hogy egy ilyen helyzetben kell megtudnom

    – mondta Széki  Attila a Tiszta lappal című dokumentumfilmben, amit pénteken este ad majd le a TV2, és amiben nyilván bővebben is mesél majd arról, hogy milyen (itt most idézünk) a drogpokol után apának lenni. Amire – mármint az apaságra – egyébként már régóta vágyott, és úgy érzi, mostani párja személyében megtalálta a megfelelő személyt.  Korábban nyilatkozott arról, hogy „fiút szeretne, de ha születik gyereke, természetesen az a legfontosabb, hogy egészséges legyen”.

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

    A férfi teremti a világot, a nő pedig megtartja és gondozza🙏🏻❤️ @krisztike.09.26

    curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés,

  • Ez derül ki a British Museum új Munch-kiállításából, amelyen többek között az ikonikus festmény litográfiáját (avagy kőnyomatát) is a nagyközönség elé tárják. Ennek a nyomatnak az aljára egy rövid magyarázatot firkantotta oda a norvég festő:

    Az egész testemben éreztem a hatalmas sikolyt.

    A titokzatos mondatról ma már azt is tudjuk, mire utal. Munch naplójában részletesen ír egy 1892. január 22-i sétáról, aminek egy rémisztő intermezzója a festményt ihlette. 

    Két barátommal sétáltam az úton - a nap éppen lefelé ment - az ég egyszer csak vérvörösre váltott - megálltam, kimerültnek éreztem magam, és a kerítésnek dőltem - vért és lángnyelveket láttam a kék-fekete fjord és a város felett - a barátaim tovább sétáltak, én pedig ott álltam, remegve a szorongástól - és éreztem, ahogy egy végtelen sikoly áthatol a természeten.

    Ha ez önmagában nem lenne elég bizonyíték arra, hogy a figura (aki eszerint maga Edward Munch) nem sikít (hiába van nyitva a szája), hanem sikolyt hall (vagy legalábbis képzeli, hogy hallja), akkor itt van még egy adalék a dologhoz: a festmény eredeti, német címe az, hogy A természet sikolya

    (Quartz)