Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagy motiváció számára, hogy hamarosan újra láthatja a gyerekeit.

    IMG 4127
    Fotó: Velvet

    Tavaly ősszel szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva, aki azóta több operáción is átesett már. Az egykori szépségkirálynő jelenleg is Magyarországon igyekszik minél hamarabb felépülni, míg családja Balin éli a mindennapokat, mert a gyerekei oda járnak iskolába. Bár a fizikai fájdalmak lassan enyhülnek, a lelki teher, amit a családjától való távollét okoz, továbbra is nehézséget jelent számára.

    Szerencsére már nem a kórház falai között kell töltse a napjait, hiszen néhány hete hazaengedték. A felépülés reményé­ben nemrég egy újabb speciális terápiának vetette alá magát: hiperbár oxigénterápiás kezelést kap.

    „Ez egy alternatív gyógymód, ami az arab országokban, illetve Izraelben jóval elterjedtebb, itthon mindössze három helyen van, és az orvosok sem annyira ismerik. Ez tulajdonképpen azt jelenti, beülök egy kamrába, ahol megemelik a környezeti nyomást, és egy maszkon keresztül százszázalékos oxigént lélegzem be.

    Ennek számos kedvező élettani következménye van az emberi szervezetre, például sztrók után kifejezetten hasznos lehet a felépülésben. Én a csontvisszaépítő és a baktériumölő hatása miatt vettem igénybe, mert a kórokozó csekély mértékben még mindig jelen van a szervezetemben.

    És az orvosaim nem szerettek volna több antibiotikumot felírni, mert már így is a túladagolás küszöbén álltam” – árulta el az egykori szépségkirálynő, aki bizakodó a terápiát illetően, hiszen egyelőre jók az eredmények: Megjegyezte, ha előbb találkozik ezzel a lehetőséggel, talán a csontja is megmenthető lett volna.

    Horváth Évát Esztergomban kezelik, ezért naponta úgy 100 kilométert ingázik, de a szeme sem rebben.

    Ez igazán semmiség ahhoz képest, amin keresztülmentem. Reggel 9-től délután 3-ig ülök a kamrában. Bő egy hónapig lesz ez így. Jelenleg még naponta két adagot is kapok. Nem mondom, hogy repül az idő odabenn, de igyekszem hasznosan kitölteni, például olvasni. Miután hazaérek, elvégzem az egyéb feladatokat, gyakorlatokat a lábammal, illetve a különféle alternatív kezeléseket. Egyébként apukám még mindig velem él, mert a hétköznapokban nem boldogulnék egyedül.

    Nem meglepő, hogy szinte minden percben a gyógyulásra koncentrál, hiszen extra motivációja van, ami valósággal megsokszorozza az erejét. „Bő egy hónap, és megérkeznek, úgyhogy lassan indulhat a visszaszámlálás. Addig mindenképpen szeretnék eljutni fodrászhoz, hogy a vörös helyett újra barnán várjam őket” - mondta nevetve.

    (via Story)

  • KARL2289
    Fotó: Karip Tímea / Index

    A Barátok közt és a Gólkirályság színésze a hétvégén vette el táncművész kedvesét, Ildikót. A Blikk megtudta, a színész és választottja egy szűk körű ceremónia során mondta ki az igent, majd a barátaikkal kiegészülve ünnepeltek.

    Tényleg minden úgy sikerült, ahogy megálmodtuk

    – mondta boldogan Pesák, aki közel két és fél évvel ezelőtt talált rá a kedvesére.

    „A ceremónia maga valóban szűk körben zajlott, azon csak tényleg csak a család, a testvérek, a szülők, a nagymama és a tanúk vettek részt. Azután viszont buliztuk egy nagyot a barátokkal” – árulta el Pesák Ádám boldogan, aki ugyan 2023 eleje óta van együtt a szerelmével, ám óvta a kapcsolatát.

    Nagyon nagy a boldogság, és meg kell mondja, a buli is igazán jó volt. Ahogy kellett, megünnepeltük az esküvőnket

    – mondta a színész.

  • Pedig TIll Attilának és az eladónak is tetszett a gobelin.

    Egy régi családi örökséggel érkezett a Kincsvadászok elé Heni a műsor hétfő esti adásában. A gobelin kifejezetten tetszett Till Attilának, s mint kiderült, a hölgy is hasonlóan vélekedett, de mint mondta, az eladás mellett döntött, ugyanis az ő lakásuk stílusába nem illett a kép, így tehát csak a szekrény tetején porosodott volna.

    Nos, az ő lelkesedésükön nem osztoztak a kereskedők, akik az alkotást takaró lepel felrántása után egy emberként rezzentek össze.

    „Atya, Úr, Isten! Közelebb megyünk, hátha jó lesz? Ez borzalmas” – kapott a fejéhez Katona Szandra, míg Fertőszögi Péter azt próbálgatta, hány lépést kell hátrálnia a képtől, hogy az vállalhatóan nézzen ki.

    Köszönjük szépen, hogy megmutattad ezt a szép tárgyat, de én nem fogok licitálni

    – mondta Fejes Tamás, majd Nagyházi Lőrinc és Katona is kihátrált a dologból. Ezután az eladó Molnár Viktor hiányzása miatt egyedül maradt Fertőszögivel, ám a művészeti igazgató is csak a fejét rázta.

    „Abszolút hiteltelen lennék, ha én erre egyáltalán ajánlatot tennék. De szeretném mondani neked, hogy tipikusan ez a műfaj az, amit fel kell tenni egy internetes felületre, és ott könnyedén el lehet adni, mert vannak emberek, akiknek ez tetszik. A maga műfajában nem annyira rossz, ennél sokkal rosszabbakat láttunk. Biztos, hogy el tudod adni az interneten, ott próbáld meg, ez nem idevaló” – biztatta a hölgyet.

    Ezt hallva kollégája is megpróbált segíteni Heninek: felajánlotta, hogy a műsoron keresztül megpróbál vevőt találni a gobelinre, amit a nő hálásan megköszönt. Ha tehát valaki szeretne otthonra egy középkori hangulatot idéző képet, Nagyházi Lőrincen keresztül akár meg is szerezheti ezt a darabot!