Én tényleg szeretek utazni. Jó, ki nem, az egy Lajos barátomon kívül, aki mindig azt mondta, hogy mégis, mi a töke lenne olyan érdekes mondjuk Sri Lankán, amit a debreceni Videó Presszó nevű műintézmény ne tudna neki reprodukálni 12 fél kevert után, beleértve a nőket és érdekesnek tűnő építészeti vívmányokat is? Lajos azóta sem járt Debrecen közigazgatási határain túl, ahogy szerintem az a farmer sem, aki hasonlókat mondott nekem Iowában, 1992-ben, a John Deere traktorja nyergében, és hogy a közhelyszótár még pár, kitépett lapját is rátűzzük, kockás ingben, Hawkeyes-sapkában, bagót rágva.
Minek menjek én New Yorkba? Mi van ott, ami Sioux Cityben nincs? Vagy Mexikóba? Ott mexikóiul beszélnek, mi keresnivalóm van nekem ott?
Erre mondhattam volna neki, hogy ennél nyomósabb ok még nem hangzott el a történelemben, de inkább csak bólogattam, az ingyen szállásnak is megvan az ára, ugye.
Utazni jó/macerás/drága/kényelmetlen/izgalmas, kinek hogy, de mi van, ha nem jön össze a dolog? Ha maradni kell, és nem menni? A fantáziánk attól még működik, és ugyan annál nincs jobb, mint egy könyvet olvasva elképzelni az abban leírt világot, amiben, teszem azt, Gandalf olyan, mint egy ősz parókás Clint Eastwood, és nem mint Sir Ian McKellen. Az utazás, a távoli vidékek ebből a szempontból azért egy másik kategóriába tartoznak, mert elképzelhetem én a riói Megváltó-szobrot szandálban, de a kőbe vésett valóság ettől még az marad, ami. És ilyenkor jön az, hogy az Otthonmaradó Ember utazásos dokukat kezd el nézni, meg ráfügg a Survivorra, hogy legalább a Fülöp-szigetek keleti partvidéknek egy részének faunája ismerős legyen, ha egyszer arra vetődik. Vagy, és nekem a fotelutazásban tényleg ez adja a legtöbb élményt, útinaplót olvasgat.
Én eddig két online utazásos blogot olvastam őszinte rajongással, mindkettőt Bede Márton, egykori kollégám írta, az elsőt az Üzbegisztántól Japánig vezető, egyéves keleti túrájáról, a másodikat meg másfél éves dél-amerikai kalandozásáról. És jó volt ott lenni az indonéz búvárkodáson és a világ legmagasabb vízesése alatt, még úgyis, hogy közben Bede volt az idegenvezetőm, komolyan. 2013 óta viszont nem olvastam ilyesmit, mert nem volt olyan, ami lekötött. Vagy száraz volt, vagy érdektelen, vagy a stílussal volt bajom, vagy nem érdekelt, ahová elvitt.
Amikor SzabóZ kollégám és barátom elmesélte hogy a csajával, Annával elmennek nyolc hónapra világot látni, menten tudtam, hogy ha írnak blogot, az olvasni fogom, mert ha másért nem is, a stílusért érdemes lesz. Aztán az útvonalat elnézve meg az ütött be, hogy sok olyan hely akad köztük, ahová én is elmennék, de nem úgy, mint ők, kalandozva, hátizsákozva, dzsungelbuszon bumlizva, mert én már ehhez túl kényelmes vagyok. Viszont nagyon bírnám elolvasni, hogy milyen vacsorát kapni Sri Lankán egy vidéki viskóban, és így tovább. És a Checkout ilyen, személyes, közvetlen, de hasznos is - az első hat posztból több okosságot írtam fel magamnak, mint hat útikönyvből tettem volna.
Fotók: checkout.blog.hu
Rovataink a Facebookon