Fűrésszel vágta le a saját kezét a Better Call Sault is megjárt színész
Egészen hihetetlen beismerést tett a héten Todd Latourette, akit ha máshonnan nem is, a Better Call Saul című Breaking Bad-előzménysorozatból talán ismerhetnek a magyar nézők is, azt találta ugyanis mondani, hogy
valójában nem háborús veterán, ahogy eddig állította, hanem ő maga vágta le a saját karját 17 évvel ezelőtt.
A férfi elmondta, bipoláris zavarban szenved, a történtek idején pedig éppen nem szedte a gyógyszereit, ez vezetett oda, hogy pszichotikus állapotban levágta a jobb karját egy körfűrésszel.

Később aztán azt hazudta, hogy veterán, aki a tengerentúlon veszítette el a karját, ez pedig segített neki bekerülni a filmiparba, egyebek mellett így jutott el a Better Call Saulba is.
Latourette hozzátette, tisztességtelen volt amit csinált, és azt is pontosan tudja, hogy ezzel véget vet a karrierjének, de nem bírta tovább magában tartani a dolgot. Mint mondta, nem vár megbocsátást, de reméli, hogy a történetével segíthet olyanokon, akik mentális betegségekkel küzdenek.
A te kezedben van a döntés, hogy bevedd a gyógyszereidet, hogy ne kerülj abba a helyzetbe, amiben most én vagyok. Hidd el, egyik pillanatról a másikra megtörténhet.
- mondta a színész.
(via)




Rovataink a Facebookon