Kornélia
-1 °C
15 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagyon úgy fest, hogy a híres-neves asgardi színtársulat is visszatér a Thor Love and Thunder című filmbe. Ha még emlékeznek, a Thor 3. részében találkozhattunk velük a Ragnarök című filmben, amikor Thor megérkezik Asgardba, hosszú idő után, de már azzal a tudattal, hogy Loki él és az apja, Odin nincs Asgardban. Itt szerepelnek a színházi társulat színészei: a Thor 2. részének azt a jelenetét játsszák el, amikor Loki meghal, persze azóta kiderült, hogy ez ismételten kamu halál volt.

    tarsulat.png
    Fotó: YouTube

    A jelenet itt tekinthető meg:

    Látható, hogy a társulat nem is akármilyen színészekből áll, mivel Thor karakterét maga Chris Hemsworth testvére, Luke Hemsworth alakítja, Odint a Jurassic Parkból ismert Sam Neil, és persze ott van Loki, akit pedig a fent említett Matt Damon alakít majd ismételten. De a 4. részben nem csupán ők lesznek benne a társulatban, hanem Melissa McCarthy is, aki a Helát alakító asgardi színészt játssza a filmben.

    A forgatási fotókat itt tudják megtekinteni:

     A forgatási videót pedig itt:

    Kíváncsian várjuk, milyen jelenetet játszanak majd el.

  • Újabb kellemetlen David Letterman-interjú került elő. Ez alkalommal Paris Hilton volt az áldozat, aki podcastjében mesélte el, hogyan élte meg az incidenst. 

    Miután nagy nehezen igent mondott a szereplésre, kikötötte, hogy az akkoriban népszerű témának számító börtönbüntetéséről semmiképpen nem szeretne beszélni, de a műsorvezető folyamatosan csak ezzel kapcsolatban kérdezte. A felvételen látszik is, hogy Hilton alig-alig válaszol a neki feltett kérdésekre. Elmondása szerint a reklámszünetben ismételten megkérte Lettermant, hogy kifejezett kérése volt, hogy a ne kerüljön szóba a börtöntéma, és hagyja abba az erről való kérdezgetést. Letterman erre azt mondta, hogy rendben, de a szünet végeztével ott folytatta, ahol abbahagyta. 

    Nagyon kegyetlen és gonosz volt. Amint vége lett, ránéztem és azt mondtam: »Soha többet nem jövök ebbe a műsorba. Átléptél egy határt.« … Nem szóltam be neki, mert nem vagyok az a fajta, de nagyon mérges voltam. Aztán bocsánatot kért, és küldetett egy üveg Château Lafite Rothschildot a házamhoz.

    Ami egy nagyon etikátlan lépés volt Letterman részéről. A műsorvezető többször bocsánatot kért még ezután, ezért Hilton elmondása szerint meg is bocsátott neki, és később többször szerepelt még a műsorban.

  • A 75 éves Dolly Parton tavaly egymillió dollárt adományozott az oltóanyag fejlesztésére, de így is sokat kellett várnia, hogy végre megkaphassa a Moderna-vakcinát.

    155456815 100793838723384 2881785320559331917 n
    Fotó: @dollyparton / Instagram

    Az énekesnő kijelentette, hogy csak azért, mert ennyi pénzt ajánlott fel a kutatásra, nem szeretne elsőbbséget élvezni, és kivárja, amíg sorra kerül. 

    Most pedig mindenkit arra buzdít, hogy kövesse példáját, és oltassa be magát.

    (Forrás: TMZ)

  • Puskás Peti, aki az idei Való Világ egyik műsorvezetője volt, most megmutatja a követőinek, hogy hogyan is kell elképzelni az ő egy napját a műsorban.

    Rengeteg könyvet kell elolvasnunk, itt furcsamód kicsivel több ideig marad a kamera a Kiégés társadalma című könyvön. Lehet ez egy utalás lenne Peti hangulatára? Nem tudjuk, ezt majd a rajongók kisakkozzák. Utána irány az RTL klub stúdiója, hogy megkezdődjön a felkészülés az élő adásra. Találkozunk a főszerkesztővel, akivel Peti és Anikó pontról pontra átveszik az esti műsor részleteit, mozzanatait és mondatait.

    A szerkesztőtől megtudjuk, hogy Petivel fárasztó volt a 105 napos munka.

    Ezt valamilyen téren meg is tudjuk érteni, hiszen rögtön elkezdi szívni a vérét Peti a szerkesztőnek, háromszor kérdezi meg ugyanazt tőle, hogy majd mit kell csinálnia a szavazás lezárásakor. Aztán végre egy villanásra betekintést nyerünk a villatükrök másik oldalára, ahol a stábtagok beláthatnak a villalakók hálószobájába például.

    Ezután Peti ellenőrzi, hogy melyik ajtóhoz kellett volna kísérnie az egyik villalakót, hogy ha lesz legközelebb, akkor ne a raktárba küldje a játékost a Villa helyett.

    Majd vissza is térünk a stúdióba, ahol Tobey Maguire-t megszégyenítő mozdulatokkal vonul be a műsorvezető. Aztán érkezik a talán legnehezebb része a munkának, itt Peti lerajzolja, hogy mikor melyik kamerába kell néznie, és röviden, tömören levezeti Boginak a 2 órás adás kameraállásait. A videó legvégén a Való Világ búcsúdalának dallamát dúdolja Bogi, amit Peti a lépcsőn ülve légzongorázik, majd mindennek véget vet egy bekapcsolt porszívó zaja.

    A teljes videót itt tudják megtekinteni: