új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Atalanta Bergamo szurkolói közt óriási szeretet és elismerés övezi a csapat 27 éves holland válogatott középpályását, Marten de Roont. Akkora, hogy nemrég az alábbi felirat jelent meg a lelátón:

    Amióta itt van de Roon, nem nézek YouPornt

    A jelenség egyben arra a régóta ismert sejtésre is tökéletes bizonyíték, hogy az olasz futball szerelmeseinek a védekezésre áll fel.

    De Roonnak ugyanis abszolút a védekezés a specialitása, fő erőssége, hogy kitűnően helyezkedik és nagyon jó érzékkel szerez labdát, amit máshol tán nem értékelnének annyira, mint az olaszoknál, ahol egy okos szereléstől képes örömmámorban úszni a lelátó. Persze néha azért el is tud sülni az a láb.

  • Az alapkőletételek a kedvenc ingatlanos rendezvényeim, sajnálom, hogy már csak ritkán jutok el ilyenekre. Ezek azok a pillanatok, amikor valami már van ott, ahol majd épület lesz, de még formálódik az egész, sokszor nem is olyan lesz, mint a látványterv volt, bár azért akkorákat nemigen blöffölnek, mint tette azt a nemzeti igazmondás kormánya a Dagály strandon épült uszodakomplexummal. A bokrétaünnepségek már kevésbé izgalmasak, ott nagyjából már látszik, milyen lesz az épület vagy – kedvenc műszaki szavammal élve – a műtárgy.

    De az alapkőletétel más. Kár, hogy ezt általában Fontos, Öltönyös Emberek rontják el megjegyezhetetlen számokkal, a gazdasági prosperitást és a politikai dinamizmust – a jelzős szerkezetek szabadon variálhatók a pozitív marketingüzenetek skáláján – sugalló beszédekkel. Aztán jön a pezsgő, jönnek a drága zakókat majonézfoltokkal elcsúfító hidegtálak, tolongás a büféasztal körül (alapszabály: amíg nincs kajád, te vagy a legmozgékonyabb, amikortól viszont van, mint a frissen kötött pórusbeton, úgy állsz, rendíthetetlenül az asztal mellett), a drága zakókat hányásfoltokkal tovább csúfító erős alkoholizálás, és hasonló társasági cselekmények.

    De most valami egészen más történt. Életem egyik legpszichedelikusabb negyedórája.

    Csütörtök este tartották az Angyalföld és VIzafogó határán lévő Göncz Árpád Városközpont leendő ékességének, az egykori buszpályaudvar és Sconto áruház romjain kinövő Agora Budapestnek az alapkőletételét. Elmentem, és elámultam, mint Lázár János a dohányboltban.

    Mivel jómagam is a Göncz Árpádban lakom – ennek az új városközpontnak hála már nem Vizafogó határában, hanem egy valódi városközpontban! –, már napok óta figyeltem, hogy miféle iglut idéző Mars-bázis létesül és miért otthonom szignifikáns közelségében. Erre gondolok, csak egészen most estig ez simán fehér volt.

    És mostanra kiderült, hogy a kupola egy egészen elképesztő és a már említett egészen pszichedelikus látványelemnek, egy úgynevezett 360 fokos projekt mapping show helyszínéül szolgált. Ezt úgy kell érteni, hogy a tényleg a Pirx kapitány űrállomásainak hangulatát a planetárium érzésvilágával elegyítő bemutatót egy félkör alakú gömbben borult ránk.

    Szerencsére addig csak narancslét iszogattam, így bátran állíthatom, hogy nem a tanninok, hanem a virtuális valóságos show miatt kezdtem el perceken belül szédülni. VR-sisak még csak néhány röpke másodpercig volt rajtam – izgalmasabbnak tűnne egy olyan kütyü, mint a Strange Days-ben volt –, de ez a VR-sisak nélküli VR-élmény kifejezetten brutális volt. A grafikai megoldások közben azt az érzést keltették bennem, mint a Mátrix végén én lennék Neo, aki éppen elkezdi látni az egész mátrixot, ahogy az elemeiből összeáll, szétesik és újra össze és újra szét. A videó egyszerre szimbolizálta, ha jól értettük az üzenetet, a világ teremtését és az Agora Budapest épülését, mélyen elgondolkodtatva (legalábbis engem) arról, hogy mi az élet, a világmindenség meg minden értelme.

    De mielőtt az agyam is szétesett volna, hogy ne álljon újra össze, véget ért a show, és kezdődhetett a tolongás a büfénél. Én pedig, míg sorban álltam a pestós csirkemellért, azon gondolkodtam, hogy pár év múlva talán már egy teljes gömbben lebegve kápráztatnak el minket látványtervekkel és semmiből kinőtt irodákkal. Mert hát bámulatos dolog a tudomány, nemdebár, Sir Bedevir?

  • Ha a címet nem egyszerűen csak marhaságnak érzi, akkor biztosan azt is érti, miért azok ma az Indexen a rovatcímek, hogy

    • Testről és lélekről
    • Simon mágus
    • Tamás és Juli
    • Bűvös vadász
    • Az én XX. századom

    Azért, mert ma van Enyedi Ildikó Oscar-jelölt filmrendező születésnapja, amihez a magunk szerény eszközeivel így kívánunk sok boldogságot.

    Persze akinek ez nem elég, elolvashatja tavalyi nagyinterjúnkat is:

    Kapcsolódó

    Visszautasítottam David Bowie-t, aztán jött a pestisjárvány

    Enyedi Ildikó végignyerte a világot új filmjével, de a vörös szőnyegekről nem a sztárokat jegyezte meg. Az Oscar-díjra és négy Európai Filmdíjra is esélyes rendezővel a szexuális zaklatással kapcsolatos tapasztalatairól is beszélgettünk.

  • A magyar közéletet jól ismerők azt hihetnék, hogy Orbán Viktor épp a magyar válogatottért izgul a Groupama Aréna páholyában, miközben ilyen-olyan cégvezetők, bankárok és politikusok próbálnak hozzá dörgölőzni.

    Oltári nagy tévedés.

    Orbán Viktor nincs a magyar-észt meccsen, nincs Budapesten, de még az országban sincs. A Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-n keresztül csütörtök este küldött pár fotót, merre jár a magyar kormányfő. Íme!

    Bizony, a szemfüles, részletekre ügyelő olvasóink felfedezhették, hogy Havasi Bertalannal egy milánói borbár előtt halad el. Ám természetesen nem a borbár volt az úti cél, hanem egy ennél sokkal impozánsabb épület: a milánói Scala operaház.

    A miniszterelnök Lévai Anikóval és Csiszár Jenő milánói főkonzullal Kurtág György Fin de partie című operájának ősbemutatóját nézték meg. Orbán a dologról az M5 csatornának azt nyilatkozta:  nagy dolog, hogy a milánói Scalában tartják a Kossuth-díjas magyar zeneszerző első operájának a premierjét.

    Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre.

    Orbán Viktor szerint míg a kevesek által ismert magyar nyelv inkább elválaszt minket a világ többi részétől, a zenén keresztül, "zenei géniuszaink segítségével el tudjuk mondani, kik vagyunk és mit gondolunk a világról."

    Biztos vagyok benne, hogy a magyarság számára a legfontosabb hely ez alatt a két-három óra alatt Milánó.

    A magyar válogatott közben Orbán góljával megszerezte a vezetést az észtek ellen.

  • A lefelé, 88 méter mélyen egy szakadékba épített különleges szálloda november 20-án nyitja meg kapuit. A Shimao Wonderland nevű ultramodern épület 19 emeletéből 16 a talajszint alatt található, csak három szintje emelkedik a földfelszín fölé. 

    A tíz éve kezdődött építkezésen ötezer mérnök és munkás dolgozott, a munkálatok költségét 555 millió dollárra (158 milliárd forintra) becsülik. A hotel mind a 336 szobája rendelkezik balkonnal, amelyek lenyűgöző kilátást nyújtanak az épülettel szemben lévő, a kőfejtő tetejéről lezúduló vízesésre – írja az MTI. Vannak vízszint alatt lévő szintek is. A két alsó szint egy tíz méter mély akváriumba „merül”, az ott megszállók ablakai halakkal teli medencékre tekintenek.

    Beköltözne?

  • Döntse el mindenki.

    Volt, akinek tetszett, saját maga is bevallotta, hogy úszni jobban tud. Hát tessék szavazni

    Hosszú Katinka jól énekel

  • 101 darabból áll és egy Make America Great Again-sapkás Trump figurával felszerelve érkezik annak a konzervatív webáruháznak az építőjátéka, amit a karácsony közeledtével dobtak piacra. 

    Az sem semmi, hogy milyen szöveggel árulják az inkább felnőtteknek szánt játékot:

    10 ezer fős közép-amerikai csőcselék közelít Mexikón keresztül a texasi határ felé, El Pasóhoz. A mexikói határőrök sikertelenül próbálták megállítani őket, ezért a falat meg kell építeni, hogy Amerika biztonságos és erős maradhasson.

    Hozzáteszik, megértik, miért menekülnek el Közép-Amerikából, és akarnak a világ legjobb helyén élni.

    A szett iránt akkora volt az érdeklődés, hogy kifogytak a készletekből, úgyhogy egyelőre csak előrendelni lehet 30 dollárért.

    DsB-Q7LXcAAjtQm
    Fotó: CNN / Twitter
  • Burány Sándor, az MSZP képviselője a fenti képet osztotta meg a Facebookon. Amint az látszik, Lázár János egy eltorzult nemi szervű bábú mögött egyeztet egy tornateremben. Burány Sándor leírása szerint Lázár a mai napon Kispesten járt, hogy egy általános iskolában felhívja a gyerekek figyelmét arra, hogy milyen káros hatásai lehetnek a dohányzásnak. Az MSZP-s képviselő még annyit fűzött hozzá ehhez az egészhez, hogy a fent látható kép volt az egyik "legenyhébb."

    Lázár Jánost 2018 augusztusában nevezték ki dohányzásellenes miniszterelnöki biztosnak, majd  a Tobacco Hungary 2018 konferencián a következőt jelentette be: 

    Azt fogom javasolni a miniszterelnöknek, hogy akik 2020 után születnek, Magyarországon ne vásárolhassanak dohányterméket.

  • A 95 évesen elhunyt képregényistentől egy olyan videóval búcsúznak, amiben rengeteg korábban nem látott felvétel mellett a Lee karrierjének állomásait aláhúzó klipek szerepelnek, és persze elég sok megszólaló, akik mind ugyanazt mondják róla, hogy zseni volt, hogy megmaradt embernek, hogy nagylelkű volt és kedves és hogy senkin nem gázolt át a karrierje alatt. A Bosszúállók 4-ben láthatjuk majd utoljára.

  • Aratott a virtuális cellákkal a hazai bv! Átadták ugyanis a 17. Év Honlapja pályázat díjait, amin a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága is indult. A zsűri Minőség Díjjal ismerte el a büntetés-végrehajtás weboldalát, a bv.gov.hu-t, amiről korábban mi is írtunk, mert imádtuk, ahogy 360 fokos felvételeket mutatnak egy zárkáról, egy börtönudvarról, és egy börtön tetejéről. 

    „A büntetés-végrehajtás megújult weboldala modern és letisztult weblap, melynek célkitűzése, hogy bemutassa a büntetés-végrehajtási hivatást és a rácsok mögötti világot. Meglepődéssel tapasztaltuk, hogy egy ilyen nehéz témát milyen sok szemszögből és milyen profi módon tud kommunikálni egy weblap. Úgy látjuk, hogy sok közigazgatási tematikájú oldal tanulhatna tőlük” – hangzott el a díjátadón.

    Egyrészt gratulálunk a bv-nek, másrészt mindenkinek javasoljuk, hogy kövesse a BV hivatalos Instagram-oldalát!

  • Még a hétvégén történt Egyesült Államokbeli Mississippi államban, hogy egy huszonnyolc éves férfit őrizetbe vettek, miután pickupjával belehajtott egy helyi bíróság épületébe.

    Az amúgy részeg Keith Cavalier elmondta, ez volt a terve, mármint, hogy szándékosan belehajt az épületbe, mert szerinte így közölhette a leghatékonyabban azt, hogy valaki ellopta a drogozáshoz használt szettjét. 

    A helyszínen őrizetbe vették, azóta a megyei börtönben tölti idejét. 

  • „TE ne adj esélyt a kaszásnak” – ezzel a címmel készült a rendőrség legújabb balesetmegelőzési kisfilmje, amelyben a Balázs Béla-díjas Szőke András indul a halálba a Karinthy-gyűrűs Badár Sándorral. Utóbbi örül neki, mert ő a kaszás.

    badar

    Váratlan dolog nincs a filmben, bár a triviális igazságokat is érdemes néha kimondani: biztonsági öv, kéz a kormányon, szem az úton.

    Aki váratlanabbat keres, az nézze meg Szőkééktől a felejthetetlen Európa kempinget, nem közlekedésbiztonságos járművek akadnak bőven ott is.

  • Nagy levegőt veszek, és tízig számolok. Oké, nem fakadok ki ismét, hogy minek ekkora köztéri szobrokat és emlékműveket állítani a 2010-es évek végén. Ezen már dühöngtem számtalanszor az Urbanistán. Például ennél az ellenpéldánál.

    Veszek még egy nagy levegőt, és elszámolok megint tízig. Oké, nem kezdem el elemezni a szobrot, hogy milyen, mert az túlfeszítené ennek a posztnak a kereteit.

    Itt ugyanis csak azt a kérdést szeretném feltenni, hogy mégis miért állították ezt ide a Madách térre, ami egy teljesen korrektül rendberakott közterület, és mostanáig úgy tűnt, van rendes koncepciója, meg amúgy már szobra is?

    Budapest tele van szobrokkal, és a legtöbbről tudjuk, hogy miért állították őket. Megemlékezni egy fontos emberről vagy eseményről, valamely ideológia szolgálatában, egyszerűen feldobni vele a környezetet, népszerű turistalátványosságnak, fényképezkedő pontnak, vagy azért mert az adott teret, parkot, házat rekonstruálják és újraalkotják azt a szobrot, ami ott volt valamikor. A célokkal persze lehet vitatkozni, meg a művészi minőséggel is, de legalább értjük a koncepciót.

    De könyörgöm, itt mi a koncepció? Rendben, ez Erzsébetváros, és Sisi a névadója.

    Ennyi erővel egy nagy hetesnek is állíthattak volna szobrot.

    Tele van a város, az ország Erzsébet-szobrokkal, mit tud ez még hozzátenni itt? Kedvesnek nem kedves, szépnek nem szép, harmonikusnak nem harmonikus a környezetével. Még csak szelfizni sem lehet vele rendesen, mert felették egy olyan posztamens tetejére, amely egy barátom szavaival élve, "olyan mint egy ArchiCAD-sablon, amire közvetlenül a Wordből nyomtatták a szöveget".

    Persze értem: régebben állítottunk ilyeneket, szerettük. 

    Tényleg. Régebben telefonfülkéket is állítottunk, azokat is szerettük.

  • Amikor egy sajtóközleményben arról értesülök, hogy valami elnyert egy olyan díjat, amiről akkor olvasok először, mindig kicsit óvatos vagyok. Jó, persze, könnyen lehet, hogy én vagyok tudatlan, de hát ugye annyi megvásárolható marketingelismerés van már szerte a világban, hogy nem lelkesedhetünk mindenért.

    Annak viszont igen megörültem, hogy egy fiatal magyar dizájncég, a Next Ship elnyerte a BIG SEE díjat Ljubljanában, az épp most tartó Design Hónapon. Mert hogy ezért hallottam róluk egyáltalán, és ha nem is lenne komoly az elismerés (bár ez speciel annak tűnik), akkor is tetszene, amit csinálnak.

    üres
    Fotó: facebook.com/hellonextship

    Termékük a TRE, ami négyféle háromszög alakú elemből áll, és többféle izgalmas geometrikus mintázatban kombinálható. A fényesre csiszolt lapok különböző színűek és vastagságúak, így elég sokféleképp lehet velük díszíteni a falfelületeket. Elég jól néznek ki.

    Aki többet akar róluk tudni, erre keresgéljen.

  • Egy magyar aukciós ház Ferenc József szakállából árverez egy darabot, amit valószínűleg a halála után vágtak le a bebalzsamozáskor. Ezt a tincset aztán belerakták egy "trikolórral díszített, szárított virágokat tartalmazó, hímzett szélű üvegezett tablóba".

    1845550
    Fotó: darabanth.com

    A kép hátán van egy feljegyzés is, ami arra utal, hogy az ereklye vélhetően Mater Valeria, feltehetően a Miasszonyunk női kanonokrend rendfőnökének tulajdonában volt

    Az árverés 200 ezer forintról indul.

    (via)

  • Nagyon elrontotta egy ötéves kisfiú napját az a biztonsági őr, aki valamilyen rejtélyes okból nem engedte, hogy a gyerek felvigye a repülőre a plüsskígyóját az OR Tambo nemzetközi repülőtéren (Dél-afrikai Köztársaság). Ezt a plüsskígyót:

    A gyerek épp a biztonsági ellenőrzésre várt az anyjával, a kígyó pedig ott volt a nyakában. A többi utast mindez egyáltalán nem zavarta, az ellenőrt azonban igen, és

    mivel már a bőröndöket nem lehetett feladni a gépre, a kígyó a kukában kötött ki.

    A kisfiú a nagymamájától kapta a játékot az ötödik születésnapjára.

    DrolZ9aWwAEvWe1
    Fotó: Nicole_Fritz / Twitter

    (Via)

  • Járőrözés közben foganatosított intézkedést két rendőr az Oroszországi Altaj régió Gornyak nevű településén. Jegyzőkönyv valószínűleg nem készült volna az esetről, ha mégis, akkor az lett volna benne, hogy a férfi mankójával a rendőrökre támadt. A képet azonban egy videófelvétel árnyalja:

    Valami vita az első kockák alapján is lehetett, hogy mi az nem derült ki. De kiderülhet, mert a rendőrség vizsgálatot rendelt el az ügyben az interneten megjelent felvétel alapján. A vizsgálat első körben arra fókuszál, valóban rendőri állományban lévő személyek láthatók-e a felvételeken. Kilétük megállapítása után mind ők, mind közvetlen feletteseik büntetésre számíthatnak – ígérte a rendőrség.

  • Saját nagy ostobaságom kellett hozzá, de így legalább az ismeretlen polgár és a rendőrség olyan segítőkészségével találkozhattam, amiről azt sem tudtam, hogy lehetséges lenne.

    Mondjuk, azt sem gondoltam, hogy a slusszkulcsomat a szépkorú autóm csomagtartójának zárjában hagyom, és három napig ezt észre sem veszem. (Jójó, bicikli, roller ki, csomagok ráaggatva a gyerekekre, meg magamra, hogy hazavergődjünk, de akkor is.)

    Mindenesetre ma 9. kerületi rendőrség jelentkezett be azzal, hogy a slusszkulcsom náluk van és mellesleg a kocsi is érintetlenül ott van, ahol hagytam. Egy járókelő ugyanis a kulcsot bevitte az autó közelében lévő épületbe, onnan meg szóltak a rendőrségre, ahonnan kijöttek, megbizonyosodtak róla, hogy az autó is megvan, aztán jött a happy end.

    De ki volt az ismeretlen, jólelkű polgár? Meg hát a közeli intézményben is segítőkésznek kellett lenni, és a rendőrség sem tologatta a dolgot, szóval most épp szóhoz sem jutok, csak arra gondolok, milyen jó, hogy ilyen marhaságot csináltam, így legalább megláthattam a körülöttünk lévő világ jobbik arcát.

    Van önnek is olyan rövid története, amelyben váratlanul segítségére siettek ismeretlenek?
    Küldje el nekünk!