Festménybe ragadva találták meg Rembrandt ujjlenyomatát
A Sotheby's aukciós ház december elején tart egy árverést, amelyen kifejezetten régi mesterek képeit lehet megvásárolni. Eladják például Rembrandt egyik valószínűleg 1650-es években készült képét, amit egy fiatalemberről készített, aki a festő szerint Jézusra hasonlított.

A kép különlegessége, hogy amikor szakértők megvizsgálták, akkor megtaláltak rajta egy ujjlenyomatot. Mivel az ujjlenyomat a fedőrétegek és a lakkok alatt van, ezért nagy eséllyel Rembrandt ujjlenyomatáról van szó, ami azért nagyon különleges dolog, mert ez az első ujjlenyomat tőle. Éppen ezért biztosat sem tudnak róla állítani, hiszen nincs mivel összehasonlítani.
A festmény Rembrandt "ten eersten opmaken" technikájával készült, ami azt jelenti, hogy a képet egy lendületből, szünetek nélkül, gyorsan festette meg. A szakértők szerint a kép sarkán lévő ujjlenyomat is remek bizonyíték arra, hogy a kép sietve készült.

Az ujjlenyomatot először 2011-ben fedezték fel a Louvre szakértői, amikor egy Rembrandt-kiállítás anyagait rendezgették. A Sotheby's becslése szerint a 25x20 centis kép várhatóan 2,1-2,9 milliárd forintnak megfelelő fontért kel majd el az árverésen.




Rovataink a Facebookon