Dömötör
-1 °C
14 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szem nem maradt szárazon Vilmos herceg beszéde után, ahol többek között szó esett arról, hogy II. Erzsébetet majd Károly herceg követ majd a trónon, utána pedig Vilmos következik a sorban.

    GettyImages-1344277756
    Fotó: Chris Jackson / GettyImages

    A 39 éves herceg, aki kiváló uralkodónak tartja édesapját, bevallotta, hogy ő maga is elkezdett saját örökségén gondolkodni az elmúlt időben.

    Foglalkoztatja a kérdés, hogy miként tudja átadni majd a stafétát gyermekeinek.

    Károly a hallottak után könnyekig hatódott, szerinte fia gondolkodás módja a lehető legjobb módon szolgálja majd az ország érdekeit.

    (Daily Star)

  • Közel kétszázezer macska rója az USA fővárosának utcáit, derült ki az állat- és környezetvédelmi szervezetek felméréséből.

    AzAFP beszámolója szerint, a három évig tartó megfigyelésből kiderült, hogy százezer cica lakásban él, amiből akad olyan is, amit kiengednek az utcára, azonban lencsevégre kaptak három-négyezer elvadult házi macskát is, amik messze elkerülik az embert.

    A felmérést végző csoportok sok mindenben nem értenek egyet, ugyanis az egyik fél szerint, a cicák veszélyt jelentenek például a madarakra, így jobb volna őket a négy fal között tartani, míg a többiek ettől eltérően vélekednek a témában.

    A felmérést vezető biológus szerint, igen érdekes, hogy mennyi macska van, egy relatíve kis helyen, illetve nincs még egy olyan húsevő állat, ami ekkora számba előfordul a világban.

    A csoportok a megfigyelés során 1500 kamerát állítottak fel, illetve egyéb, menhelyi statisztikákat is felhasználtak a kutatók.