Vanda, Paula
-2 °C
0 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy tűnik nem csak a magyar emberek szeretnek irreális méretű energiákat beleölni abba, hogy valamilyen trükkel kijátsszák a rendszert, és egy ici-picit előnyösebb helyzetbe kerüljenek.

    Erre kiváló annak a 62 éves arizonai férfinak az esete, aki azért, hogy használhassa a telekocsisávot beültetett maga mellé egy rongyokba felöltöztetett műanyag csontvázat - illetve csak a felét, a csontváz alteste ugyanis hiányzott, viszont volt egy halászkalapja, ami a még jobb álcázást szolgálta.

    Persze nem úszta meg a dolgot, a rendőrség ugyanis lefülelt, és megbírságolta, mivel a telekocsisoknak fenntartott sávot csak olyan sofőr használhatja, aki mellett legalább egy utas ül. 

    via BBC

  • Hóban ragadva talált rá egy kanadai olajmunkás három kismacskára, írta meg a BBC. Kendall Diwisch éppen az olajkutakat ellenőrizte Alberta közelében, amikor rátalált a nyávogó cicákra.

    83805305 10221488653505926 6551527020075941888 n

    A munkás pedig egyből kitalálta, mivel segíthet rajtuk – forró kávéval. Persze nem ezzel itatta őket, hanem így oldotta ki a kisállatok farkait a hó és a jég fogságából. Nem tudni, ki hagyta kint a macskákat a fagyban, sem azt, hogyan ragadtak a hóba. 

    Miután Diwisch hazavitte és megetette a cicákat, történetét megosztotta a Facebookon is – ami után rövid időn belül sikerült új gazdákra találnia az állatoknak.

  • Pénteken Twitteren rántotta le a leplet Donald Trump amerikai elnök a tavaly augusztusban felállított Space Force, vagyis az amerikai hadsereg hatodik ágának számító űrparancsnokság logójáról, és ahogy az az elnök legtöbb bejelentésénél lenni szokott, most általános felhördülés lett a dologból. Méghozzá azért, mert a logó 

    megszólalásig hasonlít a Star Trek Csillagflottájának az emblémájára.

    Első ránézésre legalábbis biztosan, nézzék csak meg, ez alapján a kép alapján azért nehéz lenne letagadni, hogy a két logó szinte ugyanúgy néz ki:

    logo.PNG
    Fotó: Twitter / @mirikramer

    A hasonlóság miatt sokan rögtön bele is szálltak az elnökbe – köztük az eredeti Star Trek sorozatban Hikaru Sulu hadnagyot játszó George Takei is, aki amúgy is hangos kiritkusa Trumpnak –, de egy volt nemzetbiztonsági tanácsadó hamar lehűtötte a kedélyeket egy újabb képpel, ami elég jól bizonyította, hogy az új logó azért mégiscsak jobban hasonlít a légierő egy már létező emblémájára, egészen pontosan a Space Commandére. Összehasonlításképpen, ez így néz ki:

    sőace.PNG
    Fotó: Twitter / @noonanjo

    A helyzetet még tovább fokozza, hogy Trump politikai akciószervezete amúgy 2018-ban külön meg is szavaztatta, hogy az emberek milyen logót szeretnének látni, ezek pedig köszönőviszonyban sem voltak a mostanival, ezek legtöbbje inkább a NASA logójára hasonlító kép volt retrofuturisztikus vonulatokkal.

    (via)

  • Forrás:YGFacebook
    Forrás:YGFacebook

    Otthonában tartóztatták le a rendőrök YG-t, aki a tervek szerint vasárnap este fellép a Grammy-gálán. A Guardian írja, hogy a rendőrök átkutatták a házát is, és csak 250 ezer dollár óvadékért engedték szabadlábra.

    A részleteket egyelőre nem tudni, de az már biztos, hogy YG tárgyalása kedden lesz. A rapper a 2019-ben lelőtt Nispey Hussle rapper emléke előtt tisztelgő szegmensben lép fel John Legenddel és Meek Millel.