Szavak, amelyekről inkább ne tudtuk volna meg, honnan jönnek: a faramuci
Én elég ritkán használom ezt a szót, de az Indexen se túl gyakori: a belső keresőnk szerint a lap indulása óta csak hetvenszer írtuk le, ezek között volt a szegedi kortárs balettről és az uniós jogharmonizáció horgászokra gyakorolt hatásáról szóló is, illetve egy Mindeközben-posztot még magamtól is találtam.
Gyanítom, a többségünk azt nem tudta eddig, hogy a szó eredetileg egy elég brutális katonajáték neve volt. Egy ismerősöm most küldte el Laziczius Gyula 1939-es szómagyarázó kötetének egy oldalát, amiről kiderül, hogy a faramuci egy
bakajáték, amely abból áll, hogy a résztvevők körbe ülve herezacskójukra spárgát kötnek, mindegyik spárgaszál végét más fogja és húzza, s aki először feljajdul, az a vesztes. Alakváltozata: faramucsi.
Az alakváltozat arra utal, hogy a szó olasz eredetű, a szerző egy olasz kifejezésből, a „fare ammusire” eredeztette. Ez ugyanis azt jelenti, hogy „valakit megfintorogtatni”, ami a faék egyszerűségű játékmenetet elnézve eléggé életszerű. Vicces ugyanakkor, hogy a fara- kezdet miatt a magyar népnyelvben már nem a herékhez, hanem a fenékhez kötődő kifejezésként terjedt el, de (és ezt már egy némi google-zással előtúrt 2011-es nyest.hu-írásban olvastam), Jókai korában egy kártyajátékot is hívtak így. Mondjuk amekkora vagyonokat egy-egy este el lehetett kártyázni, a fintorgás ott se tűnik életszerűtlen reakciónak.